Egyelőre nem tudjuk meg, lapos-e a Föld #SAD

2017.11.26. 11:21
10 hozzászólás

Fémhulladékból összeeszkábált házi rakétával akarta kilőni magát szombaton egy kaliforniai férfi, hogy bebizonyítja: a Föld lapos, és mindenki, aki mást mond, hazudik. A 61 éves Mike Hughes mindössze 550 méteres magasságba szeretett volna eljutni a gőzhajtású rakétájával. 800 kilométer per órás sebességgel 1600 métert tett volna meg a földet érés előtt. Mint tegnap írtuk,

ennél jóval magasabbra fel lehet menni olcsón és biztonságosan például léghajóval, repülőgéppel, sőt, akár egy felhőkarcoló liftjével is meg lehet közelíteni ezt a magasságot, de ez most mindegy.

maxresdefault

A küldetés az Egyesült Államok délnyugati részén elterülő Mojave-sivatag sík terepéről rajtolt volna el, ha a szőrősszívű hatóságok keresztbe nem húzzák Hughes számításait. A megfelelő engedélyek hiányában ugyanis ilyen vállalkozásba senki nem foghat bele, de ez csak az egyik akadályozó tényező volt, mint kiderült, hiszen gondjai akadtak a rakétakilövőként szolgáló berendezéssel, azaz a lakókocsijával. Hughes a YouTube-on jelentette be, hogy a helyi földhivatal elhajtotta a fenébe.

Hughes évek óta próbálkozik rakétaépítéssel, több-kevesebb sikerrel, el is ismerte, hogy még nem sajátította el a rakétatudomány összes csínját-bínját. Első, ember szállítására képes rakétáját 2014-ben építette, és sikerült is vele 400 métert repülnie. Két héttel a kísérlet után újra tudott önállóan járni. Ez a mostani kaland eddig 20 000 dollárjában van (5 millió forint), és egy évet dolgozott rajta, sajnos tök fölöslegesen. Meggyőződése szerint a hatóságok azért akadályozzák a kísérletet, amivel azt akarja bebizonyítani, hogy a Föld lapos, mert az egész világ felfigyelt rá (utóbbiban igaza van, nincs olyan hírportál, ahol ne szerepelt volna).

Az újabb próbálkozásig nehogy valaki kiszaladjon a világból (bár, mint tudjuk, ez nemigen lehetséges, hiszen egy fal zárja el az utat korong alakú világunk szélén), két hét múlva mindenképpen megpróbálja.