Jelek harca

A versenyzők fej-fej mellett érkeztek be a célvonalhoz, ami a Parlament előtti, turistákból álló sor volt.

Vilinek 30 felhasználatlan métere maradt, Három Gézának 80. A célban újra mértek, a wifihálózat 1,25 megabitet adott, a 3G először semmit, majd a csatlakozás megismétlése után 4,4 megabitet.

Wifi Vili összesen 18-szor volt kénytelen mérni, ebből hat volt eredménytelen, jellemzően a városnak abban a részében, ahol inkább dolgoznak és nem laknak az emberek: itt kevesebb a nyitott spot, kevesebb a hangulatos webkávézó. Átlagos letöltési sebessége 1,87 megabit lett, amibe beleszámoltuk a nulla megabittel záródó méréseket is.

Három Géza 15-ször mért, ebből kettő volt eredménytelen. Átlagos letöltési sebessége 3,1 megabit lett.

Vilmost a célban egy cirkuszi szerződés várta, egy verssel búcsúzott a kiszámítható életformától:

Néha nincs, néha van, de akkor nagyon, mi az?
A wifi igazán csodálatos, ugye a porondon meg nem szívatsz?

Géza természetesnek nevezte győzelmét, és igyekezett nem tudomást venni arról, hogy néha neki sem sikerült csatlakozni a hálózatra, illetve hogy a tesztet nem zárta sokkal jobb eredménnyel, mint a netért egy fillért sem fizető Vili, mert kiderült, a 3G-s hálózat alapvetően nagy sávszélességet nyújt Budapest belvárosában. Taxit rendelt, majd elviharzott squasholni multinacionális vállalata vezetőjével.

Szerencsére nyertem egy kis időt, amíg a túloldalon Három Géza megpróbált rácsatlakozni a mobilhálózatra, ami elég hosszadalmas meló: modemet rádugja a gépre, beüti a pin-kódot, rákattint a kapcsolódás-gombra, a központ autentikálja a kérést - legalább egy perc. Ezalatt az Alkotmány-Vajkay utca találkozásánál megint megtaláltam a guest-hálózatot, ami újabb száz méterrel lök közelebb célomhoz.

A Kossuth térre érkezve azonban megint mérnem kell, megint ugyanaz a hálózat jön be: a guest lényegében végigvezetett az Alkotmány úton.

Nagyon remélem, hogy az ajándékba kapott 100 méter elég lesz a Parlamentig, ami szinte karnyújtásnyira van.

Elhaladtam a Budapest Business School mellett, ahol megtanultam, hogyan kell tőkeerősen invesztálni, meg hogy squashpartnernek mindig olyat válasszak, aki a vállalati hierarchiában felettem van. Miközben Vilmos gyermeki laptopját az ég felé tartva kereste a wifihálózatot, én mértem egy 2,8 megabitet az Alkotmány utca 5-ben. Alighanem ez az én napom. Már megint.

Sebességet vesztettem, de még igyekszem tartani a tempót. Szemben már látom a Parlamentet, de elfogytak a métereim, megint mérnem kell. A Budapest Business School oldalában vagyok, eszembe jut erről egy vers:

Üzletember nem leszek soha
Kedvenc italom a kóla

15 hálózatot látok, ebből egy nyitott, de alig pislákol: a guest-wifi mindenesetre újabb 120 méteres lendületet ad a cirkusz felé.

Na most annyi elárulhatok, hogy a túloldalon ott sántikál Wifi Vili, aki - lássuk be - tökéletesen alkalmatlan arra, hogy egy kapitalizációját tekintve jelentős vállalkozás menedzsmentjében tag legyen. Pont szemben méricskél, mire én könnyed mozdulatokkal kinyitom a laptopomat, és számára rendkívül megalázó módon 2,2 megabitet mérek. Igen, ilyen az az ember, aki alkalmas arra, hogy egy kapitalizációját tekintve jelentős vállalkozás menedzsmentjében tag legyen. Az is vagyok.

Kis előnyerte tettem szert, de elfogytak a métereim, megint mérni kell a Nagy Ignác és az Alkotmány utca sarkán: 1,5 megabit, 150 méter, az több, mint amennyire szükségem van. Kár, hogy minden tele van legyekkel, az egyik még a nadrágomba is megpróbált betörni. Szerintem Három Géza keze van a dologban.

A Bajcsy és az Alkotmány sarkára értem, látom, ahogy a túloldalon Három Géza szivarjába feledkezve pöfékel. Kinyitom a laptopomat, érezem, hogy eljött az én időm, hogy most sikert arathatok mint költő, mint sávszélességmérő és mint cirkuszi akrobata. Wifit keresek, és megint szerencsém van, 14 hálózat, abból kettő nyitott, de egy is elég: 2 megabit, értik, kétmillió jelecske másodpercenként!

Elkezdem gyakorolni a narancsdobálást. Várj cirkusz, jövök!

A Bajcsy Zsilinszky és a Nagymező sarka már elég messze van az amerikai nagykövetségtől ahhoz, hogy ne kelljen csalódnom korunk civilizációs állapotán, a mobilhálózatok üzleti életben betöltött szerepén. 4,4 megabit az 440 méter, nem állít meg semmi.

És igen, visszatért az erőm, végre megint magam vagyok, érdemes volt kirúgni a dekorációs kiegészítőimet. Az Aulich utcában a gép megtalálta a mobilhálózatot, 4 megabitet nyertem, 400 méterrel közelebb vagyok ördögi tervem beteljesüléséhez.

Sikersorozatom folytatódni látszik, a Vadász utca-Báthory utca sarkán 18 hálózatot látok, ebből hat nyitott, kiválasztom az ígéretesnek tűnő default-ot. Jól döntöttem, 2,7 megabit, az 270 méter, úgy gondolom, ideje megpróbálkozni egy kézenállással.

A helyzet tovább súlyosbodott: most már a sim-kártyát sem hajlandó felismerni a rendszer. Élek a gyanúperrel, hogy mindez összefüggésben van az amerikai nagykövetséggel itt a hátam mögött.

Miközben a biztonsági emberek egy most érkezett Audi alján keresik tükörrel a bombát, én nem tudok csatlakozni a 3G-s hálózatra. Hát kérdem én, hol élünk mi, a Zöld-foki szigeteken? Kénytelen vagyok újabb száz métert illegalitásban megtenni, aztán újraindítani a felsőkategóriás, az üzleti elvárásoknak maximálisan megfelelő, gyorsuló világunkkal kompatibilis laptopomat.

Most komolyan elgondolkoztam azon, hogy lecserélem a szeretőimet, mert csak ők hozhatták rám a rontást. 

Na most nekem ez így nem tetszik. A Szabadság tér északi végén egyszerűen nem tudtam csatlakozni a 3G-s hálózatra, nem engedett fel a modem. Diszkonnektált. Nem ismerem ezt a szót. Az én életemben minden a helyén van, nincs semmi, ami ne kapcsolódna mindenhez. Quo vadis 3? Alighanem alapkezelőt váltok, és a tőkémet átforgatom a wifirouter-piacra.

Igen! Igen! Igen, igen, igeeeen!

Lehet, hogy mégiscsak akrobata leszek a cirkuszban! A nap újra süt, madarak csiripelnek a vállamon, miközben számból megetetem őket! A Szabadság tér közepe visszaadta a hitemet. A Hütte-Lipótgarázs közelében olyan sávszélességet találtam, hogy Három Géza csak kapkodhatja az üzletember-tekintetét. Hölgyeim és uraim: 5,2 megabit, az 520 méter.

Azt hiszem, ma még arra is van esélyem, hogy megtaláljam álmaim nőjét, aki magas, csinos, és képes meglátni a költői szépséget az anozotropikus filteringben. Határ a csillagos ég!

Hát ez egyre rosszabb, ez már a pokol, vagy ami ennél is rosszabb, az e-infrastrukturában elmaradott vidéki India! Végigmentem a Nádor utcában, és semmi! A 11-es házszám alatt két spot, mind zárt. A 19. alatt hat hotspot, mind zárt. Ugyanez az Arany János utcánál, pedig ott már vannak éttermek is, úgyhogy meg is ettem a párizsis kiflimet. Most itt ácsorgok a Szabadság tér déli csücskében, és a Hazatérés temploma elnyomja azt a keveset is, ami legalább eddig megvolt: már zárt hálózatot sem találok. Az elmúlt 700 métert wifi nélkül tettem meg, és ha ehhez még hozzáadjuk a Király utcai 250 métert, kiderül, hogy most legalább 9,5 megabitet kéne találnom, hogy ne tartsak sehol. Bizonyára jól látható, mennyire kiszolgáltatott vagyok, az előbb kaptam egy kupont, amivel ajándék üdítőt kapok egy szendvics mellé az egyik gyorsétteremben.  Viszont jel még mindig nincs.

Írtam erről egy verset:

Üzleti negyed, befektetők bankok
Ti nekem ingyen wifit miért nem adtok?
Ha továbbra is uralkodik ez a szindikát
Választom helyettetek inkább Közép-Indiát!

Végighaladtam a Nádor utcán, és megfigyeltem a rángatózó, szitkozódó Wifi Vilmost. Szerintem nem fogyaszt elég vitamint, és a salaktalanításnak sem szentel elég figyelmet. Menet közben beültem egy étterembe, ahol kellemes fogásokon estem át, fogasztottam például libamájjal és szarvasgombával töltött borjúlábat, ami jót tesz a férfiasságnak. Rövid emésztés után megérkeztem a Szabadság térre, elfogytak a métereim, újra mértem: 2,6 megabit, az 260 méter.

Megjegyzem egyre rosszabb adatokat kapok, nem szeretnék megállni. Megjegyzem néha hosszú másodpercekig nem reagál a 3G-s hálózat, nem történik semmi.
Megjegyzem nem ehhez vagyok szokva.

Ez a tötymörgés nem kokettál az én energikus természetemmel.
 

Itt vagyok a Gresham oldalában, néha meg szoktam itt szállni, csak úgy, hobbiból, kedvtelésből, úri passzióból, sőt, előfordul olyan is, hogy kiveszek, előre fizetek egy szobát, majd nem jövök el. A 3G-s modem nyújtotta sávszélesség eléri a 4,6 megabitet, ennek ellenére kifizettem a szálloda 6500 forintért kínált napi wificsomagját, mert megtehetem. Újabb kényelmes 460 méter vár rám.

Vége mindennek, elbuktam, talán sosem leszek cirkuszi artista: a Dorottya utcában megabitek nélkül maradtam, mert bár van egy rakás nyitott spot a közelben, azok mind a hotelekhez tartoznak, és hitelkártyaszámot követelnek. Alig merem kimondani: T-Mobile-os wifiről van szó, úgy érzem, Három Géza keze lehet a dologban. De ugyanez van a következő 250 méteren, az elvileg ingyenes hozzáférést is kínáló wifizone ugyan látszik a gépen, de nem tudok csatlakozni, a hotelek routerjei ugyanis mindent elnyomnak. A Gresham oldalában kiderül, hogy 6500 forintért igénybe vehetem a vezetéknélküli hálózatot. Akkor már inkább egy 3G-s kártya! Nem tudom, miért tértem le a megadott útvonaltól, húzok is vissza a Nádor utcába, de a következő métereket megint illegalitásban kell megtennem.

Felemeltem a gymben pár súlyt, aztán áthaladtam a Vörösmarty téren, szerintem veszek itt egy tetőtéri lakást, mert az illik leginkább sikerorientált személyiségemhez. Mindenesetre a 4,5 megabit, amit a környék adott nekem, megfelelő tárgyalási alap lehet.

Sikeres méréseimnek hála átértékeltem céljaimat, és eldöntöttem, hogy új életet kezdek, mint cirkuszi artista. A legutóbbi megabitektől megrészegedve beledugtam a lábamat az Erzsébet téri medencébe, majd henteregtem egyet a fűben, aztán folytattam utamat.

Pont a brit nagykövetség előtt fogytak el a métereim, micsoda pech, micsoda szerencsétlenség, hiszen megannyi vitriolos verset írtam már a koronagyarmaton tapasztalható infrastrukturális hiányosságokról!

Például ezt:

Szeretlek téged, oh India
Pedig egy dolgot hiányolsz mindig a
vidéki e-közigazgatást

Szerencsére az épület előtt korzózó rendőrök nem ismernek fel, úgyhogy rá tudtam csatlakozni az ingyenes wifire, ami 3,8 megabitet adott. Ma úgy látszik, minden összejön, az élet csodás, csodás!

Megérkeztem a Deák Ferenc térre, egyre több a drága öltönybe csomagolt kolléga, bevallom, számomra fontos fokmérője a sikernek a cipőfűző végének állapota. Az enyém kifogástalan, újszerű, dinamikus, hetyke. 3G-s kártyám újra bizonyít, négy megabitet mértem, ami újabb lendületet ad sétámnak, könnyen lehet, hogy menet közben lenézek a gymbe.

Úgy érzem, sikerszériám van, új horizontok tárultak fel előttem, a Király utca elejére érve ugyanis 15 hálózatból csak egy volt nyitott, de ahhoz sikerült is csatlakoznom. Összesen 4,7 megabit, ami 470 méterre katapultáljon a végtelen felé, és tovább.

Jó barátom vagy te, ingyérwifi,
Nem kell a drága harmadik generációs mobilhálózat, hihi

A Király utca és az Anker köz kereszteződésében állok, a város mostanra vigyázzba vágta magát, a dolgozók a régió GDP-jét növelik, ami nem is rossz: az európai uniós átlag 120 százaléka körül áll. Nem tudom, mennyiben köszönhető ez nekem, de abban biztos vagyok, hogy 2,7 megabites eredményem egészen a Deák térig növeli a megtett távolságom vásárlóerő-paritáson mért volumenét.

A helyzetem kétségbeejtő, zaklatott perceket éltem át, amikor megérkeztem a Király utca 21. alá, a Noir mellé. Kétszázötven métert tettem meg mért adat nélkül, aminek az út végén meglesz még a böjtje. Ha most sem sikerült sávszélességet találnom, én írok egy verset.

De nem, sajnos nem kell. Vagyis szerencsére: 3,8 megabit másodpercenként, egyszerűen el vagyok ragadtatva az ingyenes wifit kínáló helyektől, étellel azonban nem kínálnak, így továbbállok. Talán 380 méterrel feljebb több szerencsém lesz.

Kellemesen megreggeliztem, szarvasgombát tojásrántottát fogyasztottam egy étteremben, onnan láttam, ahogy Vili az ablakra tapadva kétségbeesetten sávszélességet keresett. Nem talált semmit, de az kicsit vigasztal, hogy legalább én jól laktam, most pedig energikusan megmértem, mennyit is érek: 3,5 megabitet, ami 350 méter, a frissen facsart narancslé a számban, igen, ilyen egy igazi nyertes. 

Remegve nyitottam ki a laptopot a Király utca 30-ban, aztán zokogásban törtem ki, amikor kiderült, hogy nincs egy darab nyitott hálózat sem. Pedig a laptop látja a Donatella's kitchen wifijét, ami ráadásul nyitott, de csatlakozni már nem tudok, nem hagy. Pedig az étterem ablakára tapadok, rápréselődöm az átlátszó felületre, nekifeszítem az arcom, a gépem, egy paca vagyok az étterem oldalán, egy plakát, egy kávéfolt, egy utcanévtábla, csak hogy közelebb legyen a routerhez, de semmi, semmi, semmi.

Éhes vagyok, meg szomjas és álmos is. Borzasztó az életem! Egy cukrozott túrós tészta pörccel! Kénytelen leszek megint illegalitásban menni, könnyen lehet, hogy öngyilkos leszek.

Átfutottam az Economist legújabb számát, és meg kell állapítanom, hogy az ingatlanpiaci hitelválság nincs hatással a nőkkel szemben tanúsított viselkedésemre. A lapot természetesen beledobtam a kukába a mérés előtt, mert megtehetem. Most itt állok a Király utca 32. alatt, és megint kiderült, hogy jól döntöttem, amikor a 3G-re szavaztam: 2,25 megabit, az 225 méter, viszlát Vili!

Alig 110 métert jöttem, a Király utca 33 előtt állok, mérhetek megint. Húsz hálózat van a közelben, de egyikbe se tudok belépni, még a TrojanVirusba se, pedig ennek igazán csalogató a neve. Összecsomagoltam a laptopot, megtettem újabb száz métert, most már illegalitásban, de megint semmi.Tovább megyek, és addig nem nyugszom, amíg nem találok nyitott hálózatot, viszont az addig megtett métereket utólag levonják tőlem. Írok is egy verset:

Vándor, ki útra kelsz fel, és szávszélességet keresel
Ha megmondod, hol van ingyen wifi, azzal nekem szívességet tehetel.

Több, mint fél kilométert gyalogoltam, de erről nem jutott eszembe semmilyen vers. A Király utca 43. előtt vagyok, ahol 21 wifit lát a laptopom, ezek közül négy nyitott. Sokat ígér az SMC-névre hallgató, hiszen ez olyan hálózatot sejtet, aminek még a nevét sem változtatták meg a beüzemelés után, talán levédve sincs. Csatlakozom is rá, de belassít: 1,1 megabit, az csak 110 méter, így hosszú lesz az út a Kuplungig, pedig jól jönne már egy olcsó sör.

Mivel első mérésemmel jelentős előnyre tettem szert csóró wifis ellenfelemmel szemben, ráérősen tudtam végigsétálni a Liszt Ferenc téren, aminél szívesebben csak a tőzsdepalotában töltöm az óráimat. Magabiztosan biccentettem barátaimnak, a feltörekvő fiatal brókereknek, majd megérkeztem a tér Király utca felöli végéhez.

Barátaim

Szolgáltatóm hozza, amit elvárok tőle, 4,6 megabit másodpercenként, határozott, akárcsak én. Azt hiszem, rágyújtok egy szivarra, amíg wifis kollégám átverekszi magát a téren.

170 méteres túrám végére értem, ezalatt átkeltem az Andrássy úton, és ismeretséget kötöttem Lacival, a hajléktalannal, akinek Zamárdiból ellopták az öngyújtóját. A Liszt Ferenc tér kapujában állok, kinyitom a laptopot, ami rögtön csatlakozik a BudapesHotSpot1-hez. Bejön a főváros oldala, ahol közlik velem, hogy összesen két órát kapok a neten, aztán vége. Nem kell annyi, csak egy perc, megmérem a sávszélességet, aztán iszkolok is tovább. Nem hiszek a szememnek: 6,1 megabit másodpercenként. Erről írtam is egy verset:

Éljen Budapest, ami jó volt hozzánk
A vifirúter ontja a megabiteket, hoppá