Jog

Írországban is támadják a Pirate Bayt

2009. február 25., szerda 09:13

Írország legnagyobb internetszolgáltatója, az Eircom csak akkor hajlandó blokkolni az egyik legnagyobb torrentoldalt, a Pirate Bayt, ha erre bírósági határozat kötelezi.

Az országban több zenekiadó (EMI, Sony, Universal Music Group, Warner Music Group) tavaly indított eljárást, azt szerették volna elérni, hogy a szolgáltatók alkalmazzanak egy olyan technológiát, amivel monitorozni lehetne előfizetőik forgalmát, hogy megállapítsák: részt vesznek-e illegális fájlmegosztásban. A legnagyobb ír netszolgáltató, az Eircom ebből a helyzetből januárban úgy akart kimenekülni, hogy felajánlotta: monitorozó eszközöket ugyan nem fog alkalmazni, de abba beleegyezik, hogy az illegális fájlmegosztással gyanúsított előfizetők forgalmát megvizsgálják, és ha bebizonyosodik a vétkességük, hajlandóak lekapcsolni őket. Mindezt az Eircom felhasználói feltételei lehetővé teszik, hiszen ott szerepel, hogy törvénytelen tevékenység felfedezése után a szolgáltató felmondhatja a szerződést. De hogy pontosan hogyan is zajlana ez, ennek részletein még dolgoznak.

Az Eircom most újabb, a kiadóknak kellemetlen lépést tett: bejelentette, hogy egyelőre nem fogja blokkolni a Pirate Bayt, legalábbis addig nem, amíg a bíróság el nem rendeli ezt – írja az ITcafé az IDG-re hivatkozva. Az Eircom szóvivője elmondta, a cég tisztában van azzal, hogy szerzőijog-sértések történnek a torrentoldalak segítségével, ám addig nem fognak egyetlen ilyen oldalt sem blokkolni, amíg a kiadók képviselő el nem érik, hogy bíróság kötelezze őket és a többi szolgáltatót erre.

Dániában már lezajlott egy hasonló ügy, ott a bíróság decemberben kötelezte a Tele2 szolgáltatót, hogy blokkolja a Pirate Bayt (a hírek szerint a cég a fellebbezést fontolgatja). Svédországban a zene- és a filmipar több kiadója és stúdiója most pereli a Pirate Bayt, a vádak felét a második napon ejtették.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Elejtették a vádak felét a Pirate Bay ellen - 2009.02.18.
A legnagyobb torrentoldal perében a védelem még alig jutott szóhoz, de a legfontosabb vád már megdőlt.
13 millió dollárt követelnek a PirateBaytől - 2009.02.17.
A vád ismertetésével elkezdődött a svéd bíróságon a leghíresebb Bittorrent-oldal elleni per.
Bíróság előtt a leghíresebb netkalózok - 2009.02.16.
A Pirate Bay alapítói kétéves börtönbüntetést kaphatnak, ha elítélik őket a hétfőn kezdődő perben.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!