Jog

Argentínába költözne a Pirate Bay

2009. április 29., szerda 15:50 |

A világ legnagyobb torrentoldala elleni pert első fokon megnyerő IFPI (a nemzetközi zene- és filmkiadók szövetsége) közzétette a per részletes ítéletét, ami eddig csak svéd nyelven volt elérhető.

A 77 oldalas dokumentumból több, eddig ismeretlen, vagy homályos részlet is kiderül az ügyről. Az első ilyen a kalózokra kiszabott kártérítés eloszlása. Bár a médiában úgy jelent meg a per, mintha a zenekiadók küzdenének a leghevesebben a torrentoldal ellen, és őket érné a legnagyobb kár, az ítélet szerint nekik aprópénz esik csak le (már ha jogerős lesz a döntés). A nagy zenekiadók közül a Sonynak 41 ezer, a Universalnak 73 ezer, az EMI-nak pedig 162 ezer euró jár a négy vádlott mindegyikétől, míg a filmstúdióknak milliós nagyságrendű kártérítéseket ítéltek meg.

Kiderült az is, hogy a négy vádlottból csak egy, Carl Lundström érkezett saját ügyvéddel a tárgyalásra, a többieknek kirendelt védő jutott. A kalózok védelmét így részben a svéd állam fizette, méghozzá nem is rosszul: a dokumentumból kiderül, hogy Fredrik Neij ügyvédje 949 ezer svéd korona (26 millió forint) tiszteletdíjat kapott.

A Pirate Bay szervereit lefoglalták, és az ítéletben ezt elkobzásra módosították, vagyis a gépeket már nem fogják visszakapni. Az oldal egyébként ennek ellenére jelenleg is üzemel, vagyis gyorsan sikerült új szervereket munkába állítani, és amíg az eredeti üzemeltetők a bíróságon ültek, addig is akadtak, akik karbantartották azokat.

Lundström a tárgyaláson elárulta a Pirate Bay jövőjének egyik lehetséges forgatókönyvét: miután Svédországban, illetve az EU-ban egyre szigorodnak a szerzői jogi törvények, az oldal új hazát keres magának. Az első célpont Argentína, ahol a helyi svéd nagykövetségtől kértek segítséget a költözéshez (sikertelenül), de felmerült az Oroszország is az oldal új otthonaként.

Végül az ítélet részletes indoklásából kiderül, miért nem védte meg a Pirate Bayt az EU Electronic Commerce Act törvénye, ami kimondja, hogy az internetszolgáltatók, illetve weboldalak fenntartói nem vonhatók felelősségre a felhasználóik tetteiért. A bíró (akivel kapcsolatban azóta felmerült, hogy nem volt egészen pártatlan, mert több, a vád oldalán álló szerzői jogi szervezetnek is tagja) úgy határozott, hogy ez a törvény nem vonatkozik a Pirate Bayre, mert szolgáltatóként pontosan tudatában volt a jogsértéseknek, és a kiadók kérései ellenére sem tett semmit ezek ellen.

A védelem fellebbezett az ítélet (fejenként egy év börtön és vaskos kártérítés) ellen, illetve a bíró elfogultságára hivatkozva új tárgyalást is kértek. Ezzel kapcsolatban egyelőre nem született döntés.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Új tárgyalást kér a Pirate Bay  - 2009.04.23.
Kiderült, hogy a kalózokat elítélő bíró több szerzői jogvédő szervezetnek is tagja.
Felbolydult Svédország a Pirate Bay elítélése után  - 2009.04.20.
A kalózok pártja az Európai Parlamentbe készül, az internetszolgáltatók kijátsszák a fájlcserélőtörvényt.
A Pirate Bay elveszítette az évtized perét  - 2009.04.17.
A torrentszájt üzemeltetőit fejenként egy év börtönre ítélte egy svéd bíróság. Vége a fájlcserének?

Shopline

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!