Jog

Ezrek tüntettek Berlinben a telefontársaságok adattárolása ellen

2009. szeptember 12., szombat 19:13 |

Több ezren tüntettek szombaton a német fővárosban a telefon- és internetszolgáltatók úgynevezett készenléti adattárolási gyakorlata ellen.

A rendőrség szerint tízezren, a szervezők szerint kétszer ennyien vettek részt a rendezvényen. A megmozduláson való részvételre buzdított több párt, valamint szakszervezetek és emberi jogi csoportok is.

A tüntetésen ott volt és rövid beszédet mondott többek között Petra Pau, a német Baloldal párt parlamenti frakciójának helyettes vezetője, Claudia Roth, a német Zöldek párt társelnöke, Burkhard Hirsch szabaddemokrata párti politikus, Észak-Rajna-Vesztfália tartomány volt belügyminisztere és Frank Bsirske, a Verdi szakszervezet elnöke. Többek között Hirsch jegyzi azt a beadványt, amelyben megtámadták a német alkotmánybíróságnál az adattárolási kötelezettséget előíró jogszabályt.

A tiltakozó megmozdulást az úgynevezett készenléti adattárolás koncepciója elleni nemzetközi akció részeként szervezték meg. A készenléti adattárolás keretében a telefontársaságok és az internetszolgáltatók fél éven keresztül kötelesek megőrizni minden, a telefon-, illetve internetösszeköttetéssel összefüggő adatot: a hívott telefonszámot, a hívás idejét, mobiltelefonok esetében a híváskezdeményezés helyét. Az adatokat a nyomozó hatóságok meghatározott bűncselekmények felderítésekor kérésre megismerhetik.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!