Jog

2010 nyarára halasztották a Pirate Bay új perét

2009. október 22., csütörtök 16:45 |

Újabb fél év haladékot kapott az egyszer már elítélt Pirate Bay. A világ legnagyobb torrentoldalának másodfokú pere azért csúszik, mert a legfelsőbb bíróság is elkezdett a bírák részrehajlóságával kapcsolatosan vizsgálódni.

Több mint fél éve, április 17-én mondta ki a svéd bíróság, hogy a Pirate Bay fenntartói bűnösek a szerzői jogok nagyon sok rendbeli megsértésében. A világ első számú torrentoldalát (egyes becslések szerint az internet teljes adatforgalmának harmadáért-negyedéért ez az oldal felel) üzemeltető négy svéd fiatalembert fejenként egy év börtönre, és 905 ezer dollár pénzbüntetésre ítélték, ami ellen természetesen fellebbeztek. A másodfokú tárgyalást novemberre tűzték ki, azonban a svéd bíróság bejelentette, hogy kénytelenek ezt elhalasztani, előreláthatólag 2010 nyaráig.

A halasztás oka, hogy egyre-másra derül ki az ügyben ítéletet hozó bírákról, illetve a nyomozásban részt vett rendőrtisztekről, hogy nem voltak teljesen pártatlanok. Az első fokú ítéletet meghozó bíróról ugyan kinyomozták a kalózok ügyvédei, hogy szerzői jogvédő szervezetek tagja, több ilyenben a vád ügyvédeivel együtt szerepel a támogatók között, de az ügyet kivizsgáló bizottság úgy döntött, ez még nem jelenti azt, hogy elfogult lenne az ítélet meghozatalakor.

A védők ezt nem hagyták annyiban, és miután a másodfokú tárgyalásra kijelölt bírák közül is kettőnél hasonló összefonódásokra derült fény (Ulrika Ihrfelt, a Swedish Copyright Association, Christina Boutz pedig a Swedish Association for the Protection of Industrial Property szervezet tagja, mindkét csoport szigorúbb szerzői jogi törvényekért lobbizik, és a kiadók érdekeit védi), a svéd legfelsőbb bírósághoz fordult.

Mivel a legfelsőbb bíróság vizsgálata csak október végén indul, a novemberi másodfokú per esélytelen, azt legalább 2010 nyaráig el kell halasztani, közölte a bíróság szóvivője. Az oldal – ami egyébként az ítélet kihirdetése óta is zavartalanul üzemel - így kapott még bő fél évet, mielőtt bezárnák (már ha nem változik meg az ítélet az új tárgyaláson).

Shopline

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Wellness - masszázs, szauna
Kényeztetésre vágyik? Töltsön el egy kellemes hétvégét belföldön 4.600 Ft / fő / éjtől!