Jog

Szabadlábon a Megaupload vezetői

2012. január 26., csütörtök 12:58

Szabadlábon védekezhet a Megaupload.com fájlcserélő portál szerzői jog megsértéssel vádolt két vezetője, akiket a múlt héten vettek őrizetbe Új-Zélandon a honlap alapítójával, Kim Dotcommal együtt. Az új-zélandi bíró indoklása szerint a két férfi - egy német állampolgár, Finn Batato és a holland Bram van der Kolk - esetében sokkal kisebb a veszélye az elrejtőzésnek, mint Kim Dotcomnál.

A honlapalapító 38 éves németnek - akinek eredeti neve Kim Schmitz - több útlevele, számtalan hitelkártyája van, vagyona pedig több tízmillió dollárra rúg. A bíróság szerdán elutasította a szabadlábra helyezését. Egy harmadik őrizetes, Mathias Ortmann német állampolgár ügyében pénteken döntenek. A négy férfit - és három másik társukat Európában - amerikai kérésre vették őrizetbe.

A vád szerint a hongkongi bejegyzésű Megaupload - amelyről a működtetők azt állították, hogy naponta 50 millió felhasználót vonz - támogatta az illegális tartalmak feltöltését, és ezzel megsértette a szerzői jogokat. A honlap, amelyet az amerikai hatóságok a múlt héten elérhetetlenné tettek, az ügyészség szerint 500 millió dolláros kárt okozott.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Forr a levegő a fájlcserélők körül - 2012.01.24.
A Megaupload már bíróság előtt, a többiek sorra zárnak be. Kiszivárgott a vádirat, ami szerint királyként éltek a Mega-hálózat futtatói.
Kalózokra építkezik a tartalomipar - 2012.01.24.
A zeneipar hasznos statisztikákat kap a letöltőktől, a szoftveripar hűséges felhasználókat.
Bedurvult az Anonymous - 2012.01.23.
A CBS amerikai tévé weboldalát egyszerűen letörölték. Közben sorra dőlnek be a fájlcserélő oldalak.