Judit
-2 °C
8 °C

Kirúgják a 'koros' programozókat

2003.06.11. 17:00
Az életkor miatti hátrányos megkülönböztetést (ageism) vizsgálva brit kutatók arra a megdöbbentő megállapításra jutottak, hogy a brit munkavállalók már 35 éves koruktól kezdve munkahelyi diszkrimináció áldozatai lehetnek.

Az életkor miatti hátrányos megkülönböztetést (ageism) vizsgálva brit kutatók arra a megdöbbentő megállapításra jutottak, hogy a brit munkavállalók már 35 éves koruktól kezdve munkahelyi diszkrimináció áldozatai lehetnek.

A harmincas évei közepén sok alkalmazott úgy véli, hogy a karrierje szépen alakulgat, a főnökei jómunkásembernek ismerték meg, és a legszebb évek még előtte állnak. Pedig könnyen meglehet, hogy környezete kiöregedett bútordarabnak, a múlt részének tekinti.

Erre a megállapításra jutott a Maturity Works munkaközvetítő cég felmérése, amelyben a brit munkavállalók életkor miatti hátrányos megkülönböztetését térképezték fel.

Túl öregek a harmincasok

A koruk miatt meghurcolt alkalmazottak közül minden tizedik 35 és 40 év közötti volt. Meglepő módon a munkaadók által túl öregnek minősítettek 3 százaléka még be sem töltötte a 35. életévét, írta a BBC.

A hátrányos megkülönböztetés néhány területen, például a 'fiatal' informatikai szektorban különösen gyakori. "A főnököm leginkább a fiatal munkavállalókra vadászik, mert azok olcsóbbak" jelentette ki egy programozó a munkaadók korosodási fórumán (Employers Forum on Age).

Miután 30-as évei közepén egyetemi továbbképzésen vett részt, Caroline Syon szinte képtelen volt a tanulmányai mellett informatikai munkát találni. "Öt vagy hat helyen voltam felvételi beszélgetésen, de az állást mindig a fiatalabb hallgatók kapták".

Még nincs 40 éves, de Caroline Syon szerint ahány helyen eddig dolgozott, egyike volt a legöregebb munkavállalóknak. Az életkora volt az oka annak, hogy az egyik munkaadó választása leépítésnél rá esett, miközben megtartották a fiatalabb, újabb dolgozókat.

A médiában is fiatalítanak

Az Open University dolgozó ageism-szakértő, Kerry Platman szerint a média a másik terület, amelyet a fiatal munkaerő dominál, és ahol a 30-as életévek magukkal hozzák a korral kapcsolatos előítéleteket. Hollywoodban 175 forgatókönyvíró, köztük a Kojak sorozat szerzői tettek jogi lépéseket a nagy tévéhálózatok ellen, mert azok kijelentették, hogy 40 év felett nincs szükségük senkire.

Európában még nem perelhetnek

A hasonló ügyben jogi segítséget remélő briteknek 2006-ig kell várniuk, amíg az EU alkalmazási direktívájának kor szerinti megkülönböztetést tiltó szakaszai bekerülnek a brit jogszabályokba, közvetlenül a vallás és a nemi irányultság szerinti megkülönböztetés mögé.

A harmincas éveikben járó munkavállalóknak viszont akár jobb is lehet a helyzete, mint a fiatalabb kollégáiknak. Az iskolaelhagyók és a frissen végzettek gyakran úgy érzik, hogy azonos munkakörben hátrányba szorulnak az idősebb dolgozókhoz képest, állította a brit munkaügyi tárca Age Positive (idősödj pozitívan) csoportja.

A fiatalok megítélése szerint ellenük szintén előítéletek dolgoznak, melyek következtében a munkalehetőségeknél, előreléptetéseknél és fizetésemeléseknél mellőzik őket. Olyan sztereotípiákkal kell megküzdeniük, miszerint megbízhatatlanok volnának, és hogy a legkisebb indokra is beteget jelentenek.