Eleonóra
1 °C
7 °C

Nem törlik el a hűségnyilatkozatokat

2003.11.21. 17:06
Az elektronikus hírközlési törvénytervezet jelenlegi változata szerint a távközlési szolgáltatók továbbra is köthetnek hűségnyilatkozatokat, és a jelenlegiek is hatályban maradhatnak. Bár a társaságok nem tilthatják meg az előfizetőiknek, hogy más cégek szolgáltatásait is igénybe vegyék, iparági szakértők szerint ez nem elegendő a piac felszabadításához.
Az országgyűlés előtt lévő elektronikus hírközlési törvény tervezete nem tiltja a határozott idejű hűségszerződések megkötését és a jelenlegiek hatályban tartását, tehát a szolgáltatók továbbra is hosszú időre magukhoz láncolhatják az előfizetőiket.

Az Informatikai és Hírközlési Minisztériumtól ugyanakkor azt is megtudtuk, hogy a szerződésekben nem lehet korlátozni a szolgáltatóválasztást, ami annyit jelent, hogy egyik cég sem tilthatja meg az ügyfeleinek, hogy más cégek szolgáltatásait is igénybe vegyék.

Az alternatív távközlési szolgáltatók egy héttel ezelőtt komoly aggodalmukat fejezték ki a hírközlési törvénnyel kapcsolatban, amely véleményük szerint csak szeptember elsejétől valósítaná meg a szabad szolgáltatóválasztást.

Többre van szükség

Iparági szakértők szerint a hétfői módosítás nem oldotta meg ezt a problémát. Szerintük a vezetékes telefonhálózaton olyan aszimmetrikus szabályozásra lenne szükség, amely - kizárólag a jelentős piaci erőt képviselő vállalatok esetében - egyszerűen eltörölné azokat a szankciókat, amelyek a határozott időre kötött szerződések idő előtti felmondása esetén sújtják az ügyfeleket.

A szakértők érvelése szerint azért van szükség aszimmetrikus szabályozásra, mert a szerződések java része nem egy liberalizált, kiegyensúlyozott piacon jött létre, ahol az előfizetők szabadon választhattak.

UTAZÁS kiállítás

Március 2-5. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban

Kezdje az évet egzotikus körutazással!

Fedezze fel Madagaszkár, Burma, Peru kincseit, Indiát a kelet csodálatos világát.