Vilma
-7 °C
4 °C

Adatrögzítéssel a terrorizmus ellen

2005.12.15. 10:37
Két évig kötelesek megőrizni a hívások jegyzékét a telefontársaságok, döntötte el az Európai Parlament. Az adatokra a terrorizmus ellenes küzdelem során lehet szükség.

A rendőrségnek két évig lesz joga hozzáférni a telefonhívások jegyzékéhez. A megőrzendő adatok: kimenő hívások, a hívások időpontja és időtartama, a hívó fél helymeghatározása a hívás ideje alatt és annak végén, a tárcsázott mobiltelefon pontos helymeghatározása, a kimenő és nem fogadott hívásokra vonatkozó adatok, amelyek cinkostársakra vagy bombák felrobbantására utalhatnak. A rendelkezéseket a vezetékes és mobiltelefonok, szöveges üzenetek és az internet esetében egyaránt alkalmazni kell.

Nagy-Britannia különösen erős nyomást gyakorolt a tagországokra az új rendelkezés megszavazása érdekében, mint London kifejtette: a terrorizmus ellenes küzdelemben ezeknek az adatoknak az ismerete rendkívül fontos.

Az Európai Parlament 378 szavazattal 197 ellenében (30 tartózkodás mellett) fogadta el a jogszabályt, amelynek vitás kérdéseit illetően a törvényhozás két legnagyobb csoportja, az európai néppárti és a szocialista frakció már korábban kompromisszumot kötött.

Az intézkedést a britek javasolták, a júliusi londoni robbantásos merényleteket követően. Hatályba lépéséhez a határozatot a tagországoknak is el kell fogadniuk, s ezt követően másfél éven belül át kell ültetniük saját jogrendjükbe a konkrét szabályokat.

Az adatokhoz csak a tagállamok által meghatározott hatóságok juthatnak majd hozzá. Ezen túl minden kormánynak ki kell jelölnie egy független hatóságot, amely figyelemmel kíséri az adatok felhasználását.

Az egyik elfogadott módosító indítvány értelmében a hatóságok mindig csak konkrét gyanú esetében fordulhatnak a szolgáltatóhoz. Ilyenkor is csak az ügyhöz kapcsolódó adatok kiadását kérhetik, nem férhetnek tehát hozzá a teljes adatbázishoz.

A telekommunikációs cégekre az új szabályozás jelentős költségterhet ró, ugyanis komoly beruházásokat tesz szükségessé, hiszen például a nem fogadott, tehát "sikertelen" hívások adatait eddig nem regisztrálták. Ugyancsak új terep az internetes adatok megfelelő rögzítése. Az internetszolgáltatók szövetsége szerint az eddigi önkéntes együttműködés kereteit messze maghaladó új kötelezettségek jelentős befektetéseket igényelnek a cégektől, hiszen nem csak az adatok megőrzéséről, hanem azok kezeléséről, a hatósági hozzáférés lehetőségének biztosításáról is szó van.

Máris hallani olyan hangokat, hogy nem lenne méltányos az adatok kezelésének minden költségterhét az internetszolgáltatókra hárítani. Mivel a plenáris ülésen törölték a szövegből azt a szakbizottság által korábban megszavazott bekezdést, amely szerint a tagállamoknak meg kellene téríteniük a kommunikációs cégek adattárolási többletköltségeit, valószínű, hogy a biztonsági intézkedéscsomag végrehajtását a fogyasztók fizetik majd meg.