Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Kié a linkelés szabadalma?

2002.02.13. 09:51
Kapcsolódó cikkek (1)
A British Telecom két éve fedezte fel, hogy egy 1976-ban bejegyzett szabadalma a "rejtett oldalakról" alkalmazható a linkelésre. Ezért előbb jogdíjakat követelt az internetszolgáltatóktól, majd pert indított egyikük, a Prodigy ellen. A hétfői előzetes meghallgatáson a bíró kijelentette, a cégnek nehéz lesz bizonyítania, hogy munkatársai fejlesztették ki és szabadalmaztatták először a linkelést.
A brit távközlési óriás indította szabadalmi perben hétfőn volt az első meghallgatás egy amerikai szövetségi bíróság előtt. A British Telecomot felszólították, igazolja állítását, miszerint ők fejlesztették ki és szabadalmaztatták először a link néven ismert eljárást, melynek segítségével az internetezők ez egyik weboldalról a másikra ugorhatnak.

Nehezen bizonyítható állítások

A hétfői előzetes meghallgatáson az aktákat átnéző szövetségi bíró kijelentette: a cég állításait nehéz lesz bizonyítani. Az ülés jegyzőkönyve szerint a távközlési vállalat azt az álláspontot képviseli, hogy minden amerikai weboldalon minden egyes link a cég 1976-ban szabadalmaztatott szellemi javait használja, és így licencdíjra kötelezhető.

Antik szabadalom

"A szabadalom szövegezése archaikus. Úgy tűnik, hogy a technológia már akkor divatjamúlt volt, amikor beadták a szabadalmat" - jelentette ki Judge Colleen McMahon kerületi bíró.

A British Telecom fenntartja a szándékát, hogy folytatja a pert - írja a Wired a vállalat egyik ügyvédjére, Albert Breneisenre hivatkozva. A brit cég és az alperes Prodigy ügyvédei táblázatokat és elektronikus prezentációkat vonultattak fel az érveik alátámasztására. A bíróság figyelmeztette őket, hogy fogják össze a mondandójukat.

Mi az egér valójában?

"Kérem beszéljen angolul" - kérte McMahon bíró, amikor az ügyvédek az egér definícióján kezdtek el vitatkozni. A bíró aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az esküdtek nem értik az indoklások műszaki nyelvezetét, különösen amiatt, mert a vitatott szabadalom az 1970-es években született. "Aggódom amiatt, hogy az esküdtek nem találnak semmi fogódzót, és visszariasztja őket a rájuk bízott ügy" - mondta McMahon bíró.

A weboldalak kódjába beleszőtt hiperlinkek lehetővé teszik, hogy az olvasó az egyik oldalról a kiemelt szövegre kattintva közvetlenül egy másikra juthasson. A bíróság elé benyújtott iratokban a British Telecom arról számol be, hogy 2000 közepén döbbentek csak rá, hogy a "rejtett oldal" szabadalmuk tartalmazza a ma linkelés néven ismert technológiát. Ezt a meglepő felfedezést a vállalat mintegy 15 ezer világszabadalmának rutinellenőrzésekor tették.

Jogi úton próbálják életben tartani a bejegyzést

Ez a látszólag véletlen felfedezés azt eredményezheti, hogy a cég most érvényesíthesse szabadalmi jogait. Rendszerint a szabadalmakat és szerzői jogokat folyamatosan meg kell védeni, hogy elismerjék a védettségüket.

A jelzett régi szabadalom egy olyan rendszert ír le, amely egy központi gépről lehetővé teszi nem látható adatot, például kódot tartalmazó szöveg küldését egy terminálra.

Negyedszázados technológia

A "rejtett oldal" része volt a "Prestel" technológiának, amely lehetővé tette a brit posta hálózatba kapcsolt számítógépeinek kommunikációját. A szabadalmat az USA-ban 1976-ban nyújtották be, és 1989-ben jegyezték be. A "rejtett oldal" szabadalom más országokban már lejárt, így csak az amerikai felhasználók pénztárcája kerülhet veszélybe, ha a bíróság a cég számára kedvező ítéletet hoz.

A véletlen felfedezés kapcsán a British Telecom 17 amerikai internetes szolgáltatóval, köztük az AOL-lal és a Prodigy-vel lépett kapcsolatba 2000 júniusában, a linkek használatának licencdíját követelve tőlük. Miután nem meglepő módon elutasításba ütközött, a vállalat a jogi eljárás beindítása mellett döntött.