Mária
-7 °C
3 °C

Elfogták a Half-Life 2 kódjának elrablóit

2004.06.11. 13:13
A Half Life 2 forráskódjának közzétételével vádolt gyanúsítottakat tartózatott le az FBI. Az ügy felderítése a játék rajongóinak köszönhető.
Több országban is gyanúsítottakat tartóztattak le, az összehangolt rendőrségi akció sikere a játékos közösségnek köszönhető - jelentette be Gebe Newell, a programot fejlesztő Valve alapítója csütörtökön. A Valve nem adott ki információkat a gyanúsítottak nemzetiségéről vagy az ellenük felhozott vádakról, mivel ez az FBI hatáskörébe tartozik. Az ügyben illetékes cyberbűnözéssel foglalkozó ügyosztály, nem kívánta kommentálni az esetet.

A megjelenését hónapok óta halasztó és a stílus rajongói által talán legjobban várt új first person shooter forráskódja és egy játszható verziója október másodikán került fel az internetre, néhány nappal az eredetileg tervezett megjelenést követően. Hetekkel korábban Newell arról panaszkodott, hogy valaki más is hozzáfér az e-mail címéhez, és a leütéseit megjegyző programokat telepítettek a gépére.

A játékosok segítettek

Az eredeti Half-life többek között azért volt sikeres, mert a Valve lehetővé tette, hogy a játék rajongói saját pályákkal és karakterekkel egészítsék ki a programot. Amikor a játék tört verziója felkerült a netre, a cég a játékosok segítségét kérte a felelősök felkutatásához. A Valve több ezer tippet kapott a Half-Life-rajongóktól, és a bejelentések alapján januárban nyomozni kezdett az FBI. A vádemeléshez szükséges terhelő bizonyítékokat házkutatások során gyűjtötték be.

Gebe Newell elmondta, hogy az ügy felderítése ismét megmutatta, hogy mennyi mindent köszönhet a Valve a játékosoknak. A játékosok viszont leginkább játszani szeretnének a HalfLife 2-vel, aminek a megjelenése már több mint fél évet csúszott. A HalfLife 2 rajongói oldalán például a következő üzenet jelent meg: "A Valve talán kifejezhetné a háláját azzal, hogy végre kiadja a játékot, vagy legalább egy reális megjelenési időpontot közöl."