Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Spórolnak a CD-matricán a forgalmazók

2003.03.03. 17:30
Tavaly április óta elvileg már csak jogdíjjal terhelt árú írható CD-ket és DVD-ket lehet kapni az üzletekben; ezeket a kedves vásárló a csomagoláson díszelgő apró hologramos matricáról ismerheti meg. A jogdíj a lemezek árához képest nem csekély, az Index szakértői ezért gyorsan végigjártak néhány üzletet, hogy a kereskedőkben vajon a jogkövető magatartás vagy az üzleti realitások kerekedtek-e felül.
Az Index munkatársai a rögtönzött - hangsúlyozottan nem reprezentatív - felmérés során olyan boltot nem találtak, ahol egyik CD-n sem volt matrica, de néhány üzletben előfordult, hogy egyes lemezekről - elsősorban a kevésbé ismert márkájú ("noname") CD-kről és néhol az írható DVD-kről is - hiányzott a jogdíj megfizetését igazoló hologram. A nagy elektronikai boltokra, áruházakra nem jellemző, hogy matricátlan CD-ket tartanának.

Fékeznék a szürkeimportot

Az ismertebb márkákon mindenhol volt hologram, ez persze nem is csoda, hiszen a matricás rendszer bevezetését éppen a nagyobb márkák kizárólagos importőrei kezdeményezték. Ezek a cégek ugyanis ebben látták a "szürkeimport" fékezésének a biztosítékát, vagyis azt, hogy a kisebb importőrök a jogdíjon spórolva ne tudjanak az övékénél jóval olcsóbb lemezeket kínálni.

Az úgynevezett "hengeres" CD-ken (a tok nélküli, ötvenesével, százasával egybecsomagolt lemezeken) egyébként - 80-90 forintos áruk ellenére - jellemzően van hologram (persze nem lemezenként egy, hanem egy ún. gyűjtőmatrica). Az alacsony ár oka különben éppen a műanyag tok hiánya; az ugyanis gyakran drágább, mint maga a lemez.

Az eladók a kérdéshez néhol kissé érzékenyen álltak hozzá: megesett, hogy az Index munkatársának a matrica létét illetve nemlétét firtató kérdéseire meglehetősen nyersen reagáltak. Érthető az óvatosság: a hologram nélküli CD-k forgalmazása jogszabályba ütközik. Az ilyet árusító kereskedők - és a velük kapcsolatban álló importőrök - mégis vállalják a kockázatot: egyrészt nem mindegy, hogy hova kerül az a pénz (lemezenként bruttó 50, 75 vagy 187,5 forint), aminek elvileg a jogvédők kasszájában kellene landolnia, másrészt ezeket a CD-ket akár valamivel olcsóbban is adhatják, növelve így a forgalmukat.

Lefoglalhatják

Matrica nélküli lemez megvételekor a vásárló nem követ el jogsértést, mondta el lapunknak Szinger András, az Artisjus szerzői jogvédő egyesület jogásza. A jogdíjat az importőröknek kell kifizetni, amikor a szállítmányt behozzák az országba, a kereskedőknek pedig már csak matricás lemezeket szabad átvenni. Ellenkező esetben azt kockáztatják, hogy a rendőrség lefoglalja a készletet, amire egyébként már volt is példa. Megeshet, hogy később vissza sem kapják az árut, mivel bűncselekmény eredményeképpen jutottak hozzá. Mint megtudtuk, az Artisjus rendszeres próbavásárlásokkal ellenőrzi a boltokat.

Az írható CD-k árába 1996 óta van beépítve a jogdíj, a szerzői jogi törvény ugyanis ezzel kívánja kompenzálni azt a bevételkiesést, amit a magáncélú másolás okoz a lemeziparnak. Saját célra vagy baráti körben tudniillik megengedett a jogvédett anyagok másolása, ez a szabály még a kazettamásolás elterjedésének idejéből való. A hologramos rendszert tavaly április elsején vezették be, ettől a naptól kezdve elvileg csak matricás CD-k lehetnének a boltokban; a kereskedők tavaly március 31-ig értékesíthették meglévő készleteiket.

Az írható CD-ken a jogdíj jelenleg nettó 40 forint, az írható audió CD-ken pedig 60 forint. Az írható DVD-k minden típusára egységesen 150 forintot kell fizetni.