Jog

Egy év fogház a Maya Gold-vírus szerzőjének

2004. június 30., szerda 11:51

Egy év, fiatalkorúak fogházában letöltendő büntetésre ítélték, két évre felfüggesztve a tavaly május végén megjelent Maya Gold-vírus tizenéves szerzőjét. K. László a bíróságon arra hivatkozott, hogy saját magának akart bizonyítani a vírus megalkotásával, miután négy tárgyból megbukott a szakközépiskolában, írta a Népszabadság.

A két év próbaidőre felfüggesztett, fiatalkorúak fogházában letöltendő egy év szabadságvesztésen túl K. Lászlónak félmillió forintos per- és nyomozati költséget is meg kell fizetnie, döntött kedden a Veszprémi Városi Bíróság. A precedensértékű ítéletet számítástechnikai rendszerek jogosulatlan alkalmazásáért, valamint ipari védjegy jogosulatlan használatáért szabta ki a bíróság.

Saját címről adta fel

A tárgyaláson két cég több mint húszmillió forintos kárigényt is bejelentett védjegyoltalom megsértése miatt. A kártérítés ügyében nem határozott a bíróság, követeléseiket a károsult cégek polgári perben hajthatják be.

A vírusírót, egy ajkai szakközépiskola diákját könnyen megtalálta a rendőrség: az akkor harmadikos tanuló a vírusos levelet saját emailcíméről kezdte terjeszteni, és a programban néhány betű híján benne maradt a neve és irányítószáma is.

A vírus magyar nyelvű emailekben terjedt, Maya Gold pornósztár fényképeit ígérve a címzetteknek. A csatolt fájlban azonban nem fotók voltak, hanem a féreg, ami megnyitás után megpróbálta leállítani a vírusirtó programokat, megbénította az egeret, teleszemetelte a képernyőt, és Windows-ellenes üzenetet kezdett nyomtatni. A levél a szöveg szerint az erotika.lap.hu küldeménye volt, mely "nézettségének növelése érdekében egy kis ízelítőt kíván adni kínálatából az internetfelhasználóknak". Becslések szerint a vírus több tízezer számítógépet fertőzött meg az országban.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!