Miklós
-7 °C
2 °C

Nokia-manager is tanúskodik a kartellperben

2001.12.20. 18:24
A Microsoft-pert folytató kilenc tagállam benyújtotta a közeljövőben meghallgatandó tanúk listáját. Ennek érdekessége, hogy a per során az első alkalom, hogy az iparágon kívüli cégek képviselői is szóhoz juthatnak.
A Microsoft ellen folyó kartellperben feltűnést keltett az illetékes bíróság elé beterjesztett lista, melyen a felperesek a meghallgatásra javasolt tanúkat nevezik meg. A kilenc "renitens" szövetségi állam első alkalommal kér fel tanúskodásra iparágon kívüli szakembert. Így többek közt William Plummer, a Nokia alelnöke, és Larry Pearson, az egyik legnagyobb amerikai távközlési cég, az SBC Communications termékmenedzsere szólalhat meg a bíróság előtt.

Bár az eljárás már hosszú évek óta zajlik, ez lehet az első alkalom, hogy az iparágon kívüli cégek képviselői is szóhoz jutnak. A tanúk listájával kapcsolatban a Microsoft nem volt hajlandó nyilatkozni.

Szétszednék az operációs rendszert

A kilenc szövetségi állam (California, Connecticut, Florida, Iowa, Kansas, Massachusetts, Minnesota, Utah, West Virginia és District of Columbia) arra kívánják rávenni a Microsoftot, hogy csak leegyszerűsített formájában forgalmazza a Windows operációs rendszert.

Nyilvános kódot akarnak

Az internetes hozzáférést biztosító és a multimédia-elemeket ki kellene venni a szoftvercsomagból. Ha az eljárás a felperesek tervei szerint zajlik, a Microsoftot a fenti követelés teljesítésének megtagadása esetén az Internet Explorer böngésző, sőt lehet, hogy egyenesen a Windows operációs rendszer forráskódjának nyilvánosságra hozatalára kötelezhetik.

November elején a Microsoft sikeresen kiegyezett a 18 perbe szállt tagállam felével. Az egyezség alapján a szoftverkonszern nagyobb szabadságot biztosít a PC-gyártóknak, akik a konkurens szoftvergyártók termékeit is beépíthetik az előre installált operációs rendszerekbe.

Ellenőrzik a megállapodás betartását

Az egyezségben azt is rögzítették, hogy egy bíróság által kijelölt ellenőr vizsgálja a fenti szabályok betartását. A Microsoft az egyezség egyik részét máris teljesítette, és két belső megbízottat nevezett ki, akik a cégen belül garantálják a követelések betartását.

A szoftverkonszern választása Odell Guytonra, korábbi államügyészre illetve David Dadoun ügyvédre esett. Utóbbi egy ideig a szövetségi kereskedelmi felügyeletnél (FTC) dolgozott, szakterülete pedig a kartelljog volt.