Judit
-2 °C
8 °C

Megint fizet a Microsoft

2005.07.04. 11:01
Monopóliumként viselkedett a Microsoft, azért 850 millió dollárt fizet az IBM-nek. A perek sorozata még nem ért véget.

Még az 1990-es években kezdődött el az IBM és a Microsoft pere, és eredmény is született: az Egyesült Államok egyik szövetségi bírósága megállapította, hogy az operációs rendszerek terén monopolhelyzetben lévő Microsoft a piaci erejét kihasználva vette rá a számítógépgyártókat arra, hogy ne más gyártók szoftvereit használják. A két óriáscég végül a peren kívüli megállapodás választotta, és ennek értelmében a Microsoft összesen 850 millió dollárt fizet a riválisának.

Az elmúlt években sok milliárd dollárt kifizetett a Microsoft a monopol magatartása miatt: tavaly a Sun Microsystems kaszált be tőle kétmilliárd dollárt, az Európai Unió pedig 597 millió dollárra bírságolta meg a RealNetworks hasonló vádjai miatt, illetve - mint azt megírtuk - arra kötelezte a céget, hogy médialejátszó nélküli Windows oprendszert is piacra dobjon az unióban; ez a Windows XP Home Edition N.

Nincs még vége

A Microsoftnak fontos az ilyen trösztellenes ügyek lezárása, mondta el a BBC-nek Brad Smith, a Microsoft alelnöke, így ugyanis az érintett cégekkel megújíthatják az együttműködésüket. A mostani megállapodással ugyanakkor a két cég nem oldott meg minden ügyet, az IBM ugyanis azt állítja, hogy a Microsoft megkárosította a szervergyártási üzletét is. Az IBM most a peren kívüli megállapodás keretében megígérte, hogy két évig nem foglalkozik ezzel a kérdéssel.

A napokban egy Go nevű cég is trösztellenes keresetet nyújtott be a Microsoft ellen, azt állítva, hogy hiába próbált betörni az operációs rendszerek piacára, a szoftveróriás megakadályozta a törekvését. A Go emellett azt állítja, hogy a Microsoft lenyúlta a fejlesztéseit. A Microsoft szóvivője, Stacy Drake azzal utasította vissza ezeket a vádakat, hogy egy húsz évvel ezelőtti ügyről van szó, ami már akkor is teljesen alaptalan volt.