Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Mitől drágább a Sulinet?

2005.09.14. 12:47
A tiltott kettős árazás ellenére folyamatosan tapasztalható, hogy Sulinetben drágábbak bizonyos termékek. Ennek egyik oka lehet, hogy a programban résztvevő alkatrészeket szigorúbban ellenőrzik, de az is előfordulhat, hogy a nagykereskedő önkényesen szolgáltatásokat csatol a termékhez.

A Sulinet program kockázata kezdetektől fogva a kettős árazás. Annak a veszélye, hogy a forgalmazó drágábban adja ugyanazt a terméket a Sulinet program keretein belül, mint azon kívül. Megtehetné, hiszen a vásárlóknak még húsz százalékos árkülönbség esetén is megéri a drágább terméket venni: ha ugyanis az állam átvállalja a költségek felét, akkor összességében még mindig jól jár az állampolgár.

Mégis benne

#alt# Hogy a kettős árazás mégsem a Sulinet program alapértelmezett része, az a szabályoknak köszönhető: azt a forgalmazót ugyanis, amelyik drágábban adja állami támogatásban a termékeit, kizárják a programból, aminek súlya milliárdokban mérhető.

Ennek ellenére rengeteg olvasói levelet kaptunk, melyekben árkülönbségekre panaszkodtak. A legnagyobb probléma a termékek összehasonlíthatatlanságából ered, ez a kockázat például a videokártyák piacán jelentős. Ezeknek a termékeknek a legfontosabb, teljesítményüket szinte teljes egészében meghatározó része a grafikus mag. Két, különböző gyártótól érkező GeForce 6600 GT között például ideális esetben elhanyagolható a teljesítménykülönbség, hiszen a grafikus mag azonos, csak a köré épített kártyát készítették másik cégnél.

A programban mégis eltérő termékként jelennek meg, hiszen más a gyártó. Az esetek többségében pedig a Sulinetes termék a drágább, álnevet viselő ikertestvére pedig akár 10-15 százalékkal olcsóbban kerül ki a forgalmazóktól. Ráadásul ez egy támadhatatlan helyzet, hiszen a tökéletes azonosságot leszámítva valóban két különböző termékről van szó.

Szolgáltatnak

Ugyanakkor kaptunk olyan olvasói levelet is, amelyik szerint a forgalmazók teljes egyezés esetén is különböző áron kínálják termékeiket. Az egyik nagykereskedői árlistán például tizenöt százalékkal került többe az AMD Athlon 64 3200+ Sulineten belül, mint azon kívül.

Az egyetlen eltérés a garanciában volt: ha hagyományos módon vásárolunk, egy év a garancia, Sulinetben pedig három. A pluszszolgáltatás azonban nem választás kérdése, azt mindenképpen meg kell vásárolnia a fogyasztónak és természetesen az államnak, függetlenül attól, hogy igényt tart-e rá.

Ellenőrzés

Az Oktatásügyi Minisztériumtól megtudtuk, hogy a különbség a Sulinet szigorúbb előírásaiból következhet. A programban résztvevő cégeknek ugyanis be kell tartaniuk azokat a jogszabályi előírásokat, amik amúgy is vonatkoznának rájuk, viszont nincs, aki betartassa velük. A programban azonban sokkal szigorúbb az ellenőrzés, természetesen csak a sulinetes termékek esetében: a támogatás nélkül értékesített termékek vizsgálata már nem az OM hatásköre. A hagyományos értékesítésben is járna a három év garancia, ha azt a gyártó megadja a termékre, azonban megtörténhet, hogy a forgalmazó lecsippent két évet és olcsóbban adja a terméket.

Tovább kell adni

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségtől megtudtuk, hogy a gyártó garanciáját mindenképpen át kell adni a fogyasztóknak, azonban ennek betartását a szervezet nem tudja ellenőrizni, csak lakossági bejelentések alapján. A vásárlónak segíthet a termék dobozán hirdetett garanciális idő, jogszerűtlen ha a kereskedő ennél kevesebbet ad. Persze a vásárló meglehetősen ritkán találkozik egy processzor dobozával.

Ugyanakkor a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség sajtóosztályán elmondták, hogy az eltérő garanciális idő nem feltétlenül takar jogsértést. A gyártó ugyanis megegyezhet a nagykereskedővel, hogy hány év garanciával adja a terméket: kevesebb garanciával kevesebbért, többel értelemszerűen drágábban szállítja azt.

Ebben az esetben a nagykereskedő nem követ el jogsértést, a garanciális időből nem csippent le, hanem eleve "rövidebb garanciát vesz". Sőt, a kettős árazás tilalma ellen sem vét, hiszen nem ugyanazt a terméket adja el drágábban: a sulinetes változat ugyanis több szolgáltatással érkezik, tehát különbözik. Ebben az esetben azonban a nagykereskedő önkényesen dönti el, hogy milyen szolgáltatásokat kapcsol a termékhez, amit aztán nekünk, és az államon keresztül megint csak nekünk kell megfizetnünk.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.