Natália
-3 °C
8 °C

Fájlcserebere.hu

2002.07.08. 11:55
Hogyan tud egy kiskunhalasi szerző megállapodni egy nebraskai weboldal üzemeltetőjével arról, hogy hegedűszonátáit feltegye az amerikai lapra? És hogyan képes a nebraskai tartalomszolgáltató megtalálni a kiskunhalasi szerzőt? Jogsértő-e a Napster használata, és miért?
Ez az írás a digitális technika és a szerzői jog kölcsönhatásának néhány aktuálisnak tűnő kérdését elemző cikksorozat első része. A cikksorozat apropóját az mp3portal.hu weboldal üzemeltetője ellen nemrégiben indult büntetőeljárás adja, mely nyomán ismét előtérbe kerültek a szerzői jog és az információs társadalom összefüggésének egyes alapkérdései. A sorozat célja nem több, mint hogy közérthető jogi hátteret adjon a témáról egyre gyakrabban kipattanó vitákban történő állásfoglaláshoz.

Nemzetközi szerzői jog és internet

A szerzői jog ab ovo nemzetközi jellegű. Az irodalom, a tudomány és a művészet nem ismer országhatárokat, így az e területeken született alkotások egységes és hatékony védelme érdekében már az 1800-as évektől rendszeres nemzetközi együttműködésre kényszerültek az egyes államok. A szerzői jog általános alaptételét - miszerint a szerzőtől műve bármely felhasználására engedélyt kell kérni - a XX. század technikai fejlődését követve mind újabb és újabb egyedi jogosultságok megfogalmazása útján bontotta ki a nemzetközi jogalkotás (ld. keretes írásunkat), így az 1990-es évekre a hangfelvételen történő rögzítéstől a rádiós, televíziós sugárzáson át a kábeltévés továbbközvetítésig számos felhasználási forma került nevesítve - a legszélesebb körű szerzői jogi nemzetközi egyezmény közvetítésével - a szerzői jogi törvényekbe.

A nemzetközi szerzői jog dióhéjban
Az 1886-ban az irodalmi és zeneművek alkotóinak védelmére született Berni Uniós Egyezményt mára több, mint 150 ország írta alá. A szerzők számára minimumjogokat és nemzeti elbánást biztosító egyezményt átlagosan 20 évente felülvizsgálták a szerződő államok, és a technikai fejlődéssel lépést tartva korszerűsítették annak szövegét. Ugyanezen jogalkotási vonal legutóbbi lépésének tekinthető az ENSZ szakosított szerve, a Szellemi Tulajdon Világszövetsége (WIPO) keretében 1996-ban született szerzői jogi szerződés, amely deklarálta, hogy a szerzőnek kizárólagos joga fűződik műveinek vezetékkel vagy más módon történő olyan nyilvánossághoz közvetítésére, mely során a hozzáférés helyét és idejét a közönség tagjai maguk határozzák meg. (WIPO Copyright Treaty, 1996. 8. cikk.) Hasonló rendelkezést tartalmaz az előadóművészek és hangfelvétel-előállítók javára a WIPO szintén 1996-ban elfogadott Performances and Phonograms Treaty 14. cikke, illetve az EU 2001. május 22-én kelt, a szerzői jogok és a szomszédos jogok egyes vonatkozásainak az információs társadalomban történő harmonizálásáról szóló 2001/29/EK irányelve is (3. cikk).

Az internet szerzői jogi vonatkozásairól először 1996-ban rendelkezett két, párhuzamosan elfogadott nemzetközi egyezmény, akként, hogy a szerzőtől, az előadóművésztől és a hangfelvétel-előállítótól, vagyis a lemezkiadótól engedélyt kell kérni művének online környezetben történő felhasználására, azaz hozzáférhetővé tételére. Mára ezen elvet az EU legújabb irányelve is rögzíti. Fontos tudni, hogy a magyar jog szerint engedélyt a szerzőtől - pontosabban az ő ezen jogát gyakorló közös jogkezelőtől (ld. lentebb) - csak annak kell kérnie, aki a műveket (divatosan leegyszerűsítő szóval: tartalmat) a hálón hozzáférhetővé teszi (tartalomszolgáltató), nem pedig annak, aki azt saját, vagy családi, baráti körének műélvezete céljából letölti, azaz magáncélra másolja. A magáncélú másolás, a tartalomszolgáltatóktól eltérő internetszolgáltatók felelőssége, illetve a hozzáférhetővé tétel speciális esetét képező linkek kérdésének külön cikkeket szentelünk.

Szerzők hálóban

No de hogyan képes egy kiskunhalasi szerző arra, hogy megállapodjon egy nebraskai weboldal üzemeltetőjével arról, hogy hegedűszonátáit az amerikai tartalomszolgáltató milyen feltételekkel helyezze el weboldalán? És hogyan képes a nebraskai tartalomszolgáltató megtalálni a kiskunhalasi szerzőt? Ez a kérdés a vendéglátóipari élőzenés produkciók szerzői, illetve az étteremtulajdonosok között már felmerült, először az 1800-as évek közepén.

Vendéglátózás

Akkor egy konkrét eset kapcsán francia szerzők létrehoztak egy egyletet, melyre átruházták a nyilvános előadási jogukat, az egylet apparátusa pedig utánajárt a nyilvános előadásoknak, behajtotta a jogdíjat, majd felosztotta az őt megbízó szerzők között. A vendéglátósok annak örültek, hogy egy helyről, különösebb macera, nyomozás nélkül keretengedélyt szerezhettek minden egyes zenefelhasználásra, szerzők pedig annak, hogy egyáltalán hozzájutnak ahhoz a jogdíjhoz, amelyre eddig keresztet vethettek (ezért is hívja azóta a szakzsargon "kisjognak" az ilyen egyedileg nehezen gyakorolható jogosultságokat).

Nemzetközi magánjogi szerződési háló

Ezen egyletek mára komplett közös jogkezelő szervezetekké váltak, melyek az idők folyamán további, a szerzők által egyedileg nehezen, vagy sehogysem érvényesíthető jogok (pl. rádiós, televíziós sugárzás, kábeltévés továbbközvetítés) gyakorlására törvényi, illetve egyes államokban "csak" szerződési felhatalmazást kaptak, és fokozatosan nemzetközi magánjogi szerződési hálót fontak, amelynek segítségével országukban engedélyezhetik a másik társaság szerzői műveinek (repertoárjának) közös jogkezelés útján engedélyezhető felhasználását.

A szerző nem adhat engedélyt

A digitális éden küszöbén született 1999-es magyar szerzői jogi törvény a frissen deklarált online felhasználási jog érvényesítését a nem drámai zenei és szépirodalmi művek tekintetében a közös jogkezelésre bízta. Azaz jelenleg érvényesen csak e szervezettől lehet az online felhasználásokra jogot szerezni. E megoldás kétségtelen hátránya, hogy a szerzők közvetlenül nem adhatnak engedélyt műveik weboldalra történő feltöltésére. Azonban így megvan az esélye annak, hogy amennyiben az online zenei piac túllép a hangfelvétel-előállítók jelenlegi elutasító magatartása miatt kialakult patthelyzeten, a teljes világrepertoár felhasználására vonatkozó szerzői engedélyeket a tartalomszolgáltatók belföldön, egy helyről, egyenlő feltételekkel és a piaci viszonyoknak megfelelő, versenysemleges árért megkapják.

A kötelező közös jogkezelés rendszere egyébként nem gördít akadályokat a szerző saját felhasználása elé: a szerző saját műveit a saját maga által fenntartott honlapon - más szerzők, előadók, hangfelvétel-kiadók jogainak tiszteletben tartását célzó adminisztráció mellett - természetesen közzéteheti.

Fájlcserebere.hu

A "hagyományos" internetes felhasználási modelltől - azaz amikor a zenére vágyó közönség tagjai magáncélú másolást megvalósítva letöltik a kívánt számot egy szerverről - gyökeresen különböznek a szerzői jogászoknak manapság a legtöbb fejfájást okozó peer-to-peer fájlmegosztáson alapuló rendszerek. A Napster, az Audiogalaxy, a Kazaa és társaik esetében - súlyos képzavarral élve - a zene felhasználása valahol a magánszféra és a nyilvánosság virtuális borotvaélén táncol: a magáncélú másolást végző felhasználó egy gombnyomással tartalomszolgáltatója lehet a számítógépén tárolt műveknek, amennyiben "megosztja" azokat a rendszert használó társaival, azaz praktikusan akár az egész világgal.

A szerzői jog mindig próbált egyensúlyt fenntartani a jogosultak és a társadalom többi tagjának érdekei között. Ezen egyensúly megtartásában kulcsszerepet játszott a nyilvánosság fogalma, hiszen a legtöbb engedélyköteles felhasználás ott kezdődött, ahol a művet valaki a széles nyilvánosság számára érzékelhetővé, élvezhetővé tette. Amíg a mű élvezete a családiasság-háziasság, baráti kör kereteit meg nem haladó magánszférán belül maradt, a szerzői jogi törvények nem tekintették azt engedélyköteles felhasználásnak. Mindez teljesen helyénvaló volt, hiszen az ilyen magánfelhasználásoknak általában csekély gazdasági jelentősége volt.

Jogdíj az üres kazettákra

A technikai fejlődés a hetvenes-nyolcvanas évekre azonban már lehetővé tette a zeneművek csekély minőségromlással járó, olcsó otthoni másolását, és az ilyen másolatok nagy száma miatt e felhasználás bizony már gazdasági jelentőséggel is bírt. A felborulni látszó törékeny egyensúly lehető legkisebb mértékű beavatkozással történő megóvása miatt kényszerültek a jogalkotók a világ számos államában az ún. üreskazetta-jogdíj bevezetésére, melyet részletesen egy későbbi cikkünkben tárgyalunk.

Fokozottan igaz ez napjainkra, amikor csaknem CD-minőségű MP3-fájlok százezrei érhetők el pl. az említett p2p-hálózatok útján. Ezen fájlmegosztó rendszerek ellentmondásos megítélése abból fakad, hogy a hálózatokon terjesztett anyagok vélhetőleg szintén kihatással vannak a jogosultak anyagi megbecsülésére, és a hagyományos értékesítési csatornákra épülő zeneipar létét veszélyeztetik, azonban mit lehet kezdeni egy félig-meddig a magánszférán belül maradó, az anonimitás homályába burkolózó zenerajongók által végzett felhasználással?

Keresik a fogást

Ebben a helyzetben sokan sokfelé keresik a fogást a p2p rendszereken: míg Amerikában a Napster, Audiogalaxy-ügyekben olyan tőkeerős céget próbálnak keresni a háttérben, amely valahogy azért köthető a fájlcsere-rendszerhez (mert a rendszerhez való csatlakozást lehetővé tevő kliens-szoftvert nyújt, és/vagy a keresést segítő központi szervert üzemeltet), Európában a magánmásolások eszközéül szolgáló PC-kre próbálják kiterjeszteni az üreskazetta-jogdíjat.

Ami a fájlcsere-rendszerek magyarországi jogi megítélését illeti, bíró legyen a talpán, aki a jelenlegi magyar jogi környezetben meg tudja mondani, hogy egy p2p-rendszer segítségével a zenemű letöltését ismeretlenek számára lehetővé tevő felhasználó - a magyar törvény terminológiáját használva - engedélyköteles "nyilvánossághoz közvetítést" végez-e. Amennyiben erre a kérdésre a bírói gyakorlat a szerzői jog általános elveinek segítségül hívásával igenlő választ adna, akkor már csak azt kell eldönteni, hogyan lehetséges igazságos és méltányos intézkedést hozni az ügyben.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!