Judit
3 °C
6 °C

Netrendőrséget épít Brüsszel

2003.06.10. 09:56
Az Európai Unió távközlési miniszterei luxembourgi értekezletükön elvi jóváhagyásukat adták a brüsszeli bizottságnak az Európai Hálózati és Informatikai Biztonsági Hivatal létrehozására vonatkozó tervéhez.
Az új hivatal feladata az lesz, hogy adatokat gyűjtsön a vírusfenyegetésekről, felmérje a biztonsági kockázatokat, az EU egészét érintő irányelveket fogalmazzon meg, és összehangolja a hasonló profilú országos hatóságok munkáját. Felállításához szükség van még az Európai Parlamentnek és tagországok kormányainak jóváhagyására, így a hivatal előreláthatólag csak a jövő év elején kezdheti meg működését. Tevékenysége a számítások szerint az első öt évben 24 millió eurójába fog kerülni, de ebben nincs benne az a költség, amit a tíz új tagállam 2004. májusi csatlakozása jelent.

Tanácsadók nélkül

A miniszterek által támogatott javaslat két lényeges ponton is eltér a bizottságétól. Az első, hogy a tagországok úgy döntöttek: közvetlenül nevezik ki a hivatal igazgatósági tagjait - ami a bizottság tagjainak véleménye szerint növelné a vezetés létszámát, rontaná a hatékonyságot, és nagyobb teret engedne a politikai befolyásgyakorlásnak. Brüsszelben kedvezőtlenül értékelik azt is, hogy a miniszterek nemet mondtak annak a tanácsadó bizottságnak a létrehozására, amelyben távközlési cégek, internetszolgáltatók és informatikai társaságok képviselői segítették volna a hivatal munkáját.

Az EU egyes tagállamainak rendőrségei közt már létezik együttműködés az internetes bűnözés visszaszorítása érdekében, de az információk továbbításához szükséges papírmunka nagyon lelassítja a nyomozásokat. Egy a Reutersnak név nélkül nyilatkozó rendőrtiszt szerint az új hivatal létrehozásának csak akkor van értelme, ha általa tényleg gyorsabbá válik a bűnüldözők munkája.