Vilma
-7 °C
4 °C

Börtön jár a kalózmásolatok megvásárlásáért?

2004.05.21. 14:53
A dél-európai országokban nyaraló turistáknak nem árt tudniuk, hogy a görög hatóságok börtönbüntetéssel sújthatják a hamis hanghordozók vásárlását, az olaszok pedig az illegális fájlcserét díjazhatják hároméves elzárással.
Nyugat-Európában Spanyolországban, Görögországban és Olaszországban értékesítik a legtöbb kalózmásolatot. A tartalomipar ezért egyre keményebb eszközökkel próbálja megfékezni a jogsértést, ráadásul az amerikai RIAA-hoz hasonlóan már nemcsak a kereskedőket, hanem a vásárlókat és a felhasználókat is bünteti.

Görögországban az athéni bíróság múlt héten azt is bebizonyította, hogy a szigorú törvényük - amely szerint az is bűnös, aki illegális másolatot vesz - nem üres fenyegetőzés, és három hónapos börtönbüntetést szabott ki egy férfira, akit vásárlás közben tartóztattak le. A BBC szerint a hatóságok az utóbbi években már több mint ezer eladót letartóztattak, de most először börtönöztek be vásárlót.

Az illegális értékesítő hálózatot a "nigériai maffia" néven ismert bűnszervezet irányítja, és a kereskedőik az utcán, illetve a kávézók és strandok közelében terjesztik a másolt lemezeket.

Mindenki bűnös

Az olasz parlament szintén bekeményített: szerdán elfogadta azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében három éves börtönbüntetést szabhatnak ki a szerzői jogvédelem alatt álló anyagokat csereberélő internetezőkre. Az 1941-ben létrehozott olasz szerzői jogi törvény korábban csak azokkal szemben nyújtott védelmet, akik haszonszerzés céljából sokszorosították jogtalanul a szerzeményeket, de a most elfogadott törvény nem törődik azzal, hogy a másoló szerzett-e pénzbevételt a másolásból.

A The Register információi szerint a bűnösöket 154-1032 eurós pénzbüntetéssel, a hardverek és szoftverek elkobzásával, illetve hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatják. A törvényt három párt egyáltalán nem támogatta, ezért az olasz szenátus újra átgondolja a kiszabható büntetéseket. A P2P fájlcserét kriminalizáló törvény előkészítését az olasz filmipar támogatta.