Árpád
-1 °C
9 °C

Júliustól felcímkézik az Amerikába látogatókat

2005.01.28. 10:45
Egyelőre csak kísérleti jelleggel ugyan, de rádiófrekvenciás azonosítót kapnak azok a kanadai és mexikói utasok, akik meghatározott pontokon lépik át az Egyesült Államok határát. Az amerikai hatóságok szerint a rendszer biztonságos és kényelmes, de a civil szervezetek félnek, hogy megsérülhetnek az utazók magánszférához fűződő jogai.

Rádiófrekvenciás azonosító chipekkel látják el az amerikai hatóságok azokat a látogatókat, akik egyes kanadai és mexikói átkelőhelyeken lépik át az országhatárt idén július 31. után. A jövő tavaszig tartó kísérleti projektet kedden jelentette be az amerikai Belbiztonsági Minisztérium (Department of Homeland Security, DHS) miniszterhelyettese, Asa Hutchinson. A kísérlet annak a US-VISIT nevű programnak a része, amelyet a minisztérium a 2001. szeptember 11-iki terrortámadás után dolgozott ki a külföldiek ellenőrzésére, az Egyesült Államokba való belépésük, illetve távozásuk nyomon követésére.

A DHS a tervek szerint júliustól három szárazföldi átkelőhelyen, a Mexikóval határos arizonai Nogalesben, illetve a Kanadával határos New York állambeli Alexandria Bayben és a washingtoni Blaine-ben teszteli a rendszert a gyalogosan vagy gépjárművel érkező utasokon. A projekt, amelytől a minisztérium a biztonság fokozódását várja, az RFID technológiára, vagyis a rádiófrekvenciás azonosításra épül.

Több címke, nagyobb biztonság

Mi az az RFID?
Az úgynevezett RFID tagek kisméretű címkék, amelyek chipen tárolják az információt, az antennával felszerelt RFID-vevők pedig az elektromágnesesség elvén képesek olvasni a címkéken található adatokat. Léteznek passszív és aktív RFID-címkék is: az előbbiek kisebb hatótávolságúak, viszont nem igényelnek külön áramforrást. A rádiófrekvenciás címkéket ma is széles körben használják például könyvtári könyvek, a repülőtéren feladott csomagok nyomon követésére vagy éppen lopásgátlásra.
Az országba való belépéskor az utazók olyan azonosító címkét kapnak majd, amely egy chipet tartalmaz, az pedig egy az utashoz tartozó azonosító számot tárol. A határátkelőhelyen felállított címkeolvasók regisztrálják az azonosítót, és összevetik az utazónak a Belbiztonsági Minisztérium adatbázisában tárolt adataival, így nevével, állampolgárságával, az országba való korábbi belépésére vonatkozó adatokkal és a róla tárolt biometrikus azonosítókkal, tehát ujjlenyomatával és arcvonásaival. Közleményében a DHS miniszterhelyettese kifejti: "A rádiófrekvenciás technika használatával nemcsak az ország biztonságán javítunk, de több mint ötven év óta a legjelentősebb infrastrukturális fejlesztést hajtjuk végre az USA szárazföldi határátkelőhelyein".

A magánszféra védelméért tevékenykedő civil szervezetek, így az Electronic Frontier Foundation (EFF) viszont mindig is gyanakodva figyelték a belbiztonsági minisztérium működését, és évek óta tiltakoznak az RFID emberkövetésre való használata ellen. Az adatvédelmi aggályokra a minisztérium azzal válaszol, hogy magukon az RFID-címkéken nem található személyes információ és biometrikus adat sem, csak egy azonosító szám, ami manipulálhatatlan és - legalábbis a minisztérium reményei szerint - nehezen hamisítható. Amikor pedig a hivatalos szervek az utasra vonatkozó személyes információt ellenőrzik, az adatátvitel biztonságos csatornán zajlik, állítja a DHS.

Mivel a minisztérium nem közölte, pontosan milyen formában készül bevezetni a címkéket, és hogy a létező útlevelekbe kívánja-e integrálni a chipeket, esetleg külön kártyát osztogat majd, az Index e-mailben megkereste a DHS-t, hogy a részletekről tájékoztatást kérjen. A cikk megjelenéséig nem érkezett válasz a minisztériumból, így azt sem tudni, használják-e majd a rendszert a vízumérvényesség lejártának ellenőrzésére, és mi történik akkor, ha az utas elveszíti az RFID-címkét.

Az Egyesült Államokba való belépés módját egyébként utoljára tavaly januárban szigorították meg jelentősen: azóta az amerikai vízumért folyamodóknak jobb és bal mutatóujjukról is ujjlenyomatot kell adniuk, illetve - a későbbi azonosíthatóság céljából - digitális fénykép is készül róluk. A biometrikus azonosítás révén a rendszer bevezetése óta az amerikai hatóságok az ellenőrzött 17,5 millió utas közül összesen 407-et fordítottak vissza a határról.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.