Miklós
-7 °C
2 °C

A kiadók beperelték a fájlcserélőket

2003.09.09. 11:55
Az Egyesült Államok zeneipara keresetet nyújtott be a szövetségi bíróságokon a fájlcserélő hálózatok több száz felhasználója ellen, akik a gyanú szerint illegálisan osztottak meg zenei fájlokat a számítógépükön. A lemezkiadók jogi akcióját sokan túl keménynek tartják, hiszen a bűnösökre akár számonként százötvenezer dolláros büntetést is kiszabhat a bíróság.
Az amerikai lemezkiadók szövetsége (RIAA) most mindössze 261 embert perelt be, de a Cnet információi szerint a következő hónapokban több ezren felhasználó ellen indítanak hasonló jogi akciót. A RIAA júniusban indította el a fájlcserélő hálózatok felhasználói elleni támadást, és azóta több mint ezerhatszáz felhasználónak a személyazonosságát derítette ki.

Megegyeznének

A számonként százötvenezer dolláros büntetés ugyancsak magas, és a Cnet információi szerint a most beperelt emberek több mint ezer számot osztottak meg a számítógépükön. A RIAA ugyanakkor azt állítja, hogy minden esetben hajlandó a megegyezésre. Cary Sherman, a szövetség elnöke szerint nem az embereket akarják megbüntetni, hanem a fájlcserélő hálózatokat akarják leállítani.

Mint azt korábban megírtuk, a lemezkiadók várhatóan amnesztiát fognak hirdetni azok számára, akik elismerik, hogy jogtalanul osztottak meg fájlokat az interneten. Ezért cserébe az érintetteknek le kell törölniük az illegális kalózmásolataikat, és meg kell ígérniük, hogy nem töltenek le többet ilyesmit.

Másra mutogatnak

Sherman szerint a bíróságon sokan fognak arra hivatkozni, hogy a fájlcserélőket valójában a gyermekeik használták, ezért azt szeretné elérni, hogy a szülők jobban figyeljenek oda a gyermekeik tevékenységére, hogy kiszűrhessék ezeket a potenciálisan illegális tevékenységeket.

Az öt legnagyobb zenei óriáscéget (Universal Music Group, BMG, EMI, Sony Music és Warner Music) képviselő RIAA azt állítja, hogy az online letöltések miatt csökkent a CD-k piaca.