Ambrus
-7 °C
3 °C

Nálunk börtön, másutt bírság jár a szoftverkalózoknak

2003.01.16. 16:32
Miközben Európában jobbára polgári perek indulnak szoftverkalózkodási ügyekben, hazánkban többnyire büntetőeljárást indítanak ilyen esetben. Az Artisjus, illetve a Business Software Alliance (BSA) jogásza egyetért abban, hogy szükség lenne szabálysértési értékhatár meghúzására ilyen ügyekben. A vita most azon parázslott fel újból, hogy a nem jogerősen elítélt Vámosi Zsolt ügyében petíció terjed a neten.
A Petitiononline.com oldalon megjelent egy petíció a múlt héten nem jogerősen elítélt Vámosi Zsolt ügyében. A felhívás aláírói azt követelik a jogalkotóktól és a parlamenttől, hogy a jogosulatlan szoftverhasználat ne bűncselekménynek minősüljön, hanem kerüljön át a polgári törvénykönyvbe.

Kicsiny mozgástér

Szinger András, az Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda jogásza az Indexnek úgy nyilatkozott, hogy a hazánk által is vállalt nemzetközi szerződések igen szűk mozgásteret hagytak a jogalkotóknak a szerzői és szomszédos jogok megsértésével kapcsolatos jogszabályok 1993-as megalkotásakor. Ugyanakkor a szakember kérdésünkre egyetértett azzal, hogy esetleg érdemes lehet a "szoftverkalózkodás" esetében is egy szabálysértési értékhatárt meghúzni.

A felvetéssel egyetértett a BSA jogásza is. Novák Tamás lapunknak úgy fogalmazott, hogy ő szakértőként már korábban kezdeményezte szabálysértési értékhatár megállapítását szoftver-ügyekben, a kezdeményezés azonban elbukott, egyesek szerint a rendőrség ellenállásán.

A rendőrség két okból nem támogatta a szabálysértési értékhatár megállapítását. Az egyik érv az volt, hogy ezzel jelentősen megnőne munkájuk mennyisége, Novák szerint azonban ez relatív. Azt ugyanakkor Novák is elismerte, hogy a másik érv nehezen támadható. A rendőrök ugyanis úgy vélték, hogy egy alacsonyabb értékhatár esetében a szabálysértési eljárásban kiszabható (anyagi) büntetési tételek arányosan nagyobbak, mint a BTK által szabályozott joghátrányok. Ez alapján megrovás, próbára bocsátás, felfüggeszett büntetés is kiszabható.

Novák úgy vélekedett, hogy a szabálysértési értékhatárt 50 ezer forint körüli értéknél lenne célszerű meghúzni. Ebbe nagyjából néhány másolt játékszoftver otthoni használata fér bele.

Európában inkább polgári perek

Szinger lapunknak azt is elmondta, hogy Európa más államaiban - ismeretei szerint - a BSA főként polgári pereket indít, és kisebb számban kezdeményez büntetőeljárást. Ezt egyébként a BSA korábbi nyilatkozataiban azzal támasztotta alá, hogy a honi polgári eljárásjogi környezet nem kedvez a polgári pereknek. Ennek oka, hogy az alperesnek a bizonyítási cselekményeket megelőzően bőven van ideje a nem jogtiszta szoftvertől megszabadulni.

"A fejlettebb európai államokban már a nem jogtiszta szoftverek használata is alacsonyabb szintű" - indokolta a fenti eltérést Novák. A jogász szerint határainkon belül mostanra sikerült 50 százalék alá szorítani a lopott szoftverek alkalmazását, míg Nyugat-Európában ez 30-40 százalék között alakul. A szakember szerint azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az "ügyfelek fizetőképesebbek", azaz a vagyonjogi megállapodásokat könnyebb végrehajtani. Novák azonban azt is hozzátette: tudomása szerint minden államban hoztak már végrehajtandó szabadságvesztésről szóló ítéleteket is.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.