Miklós
-7 °C
2 °C

Az SZDSZ módosítaná a hírközlési törvényt

2002.05.07. 16:27
Az SZDSZ elkerülhetetlennek tartja, hogy az új kormány áttekintse a hírközlési törvény bevezetésének tapasztalatait, s az új európai irányelveket is figyelembe véve, a hazai fogyasztók érdekében módosítsa azt - derül ki Kovács Kálmán szabad demokrata parlamenti képviselő keddi közleményéből.
A képviselő szerint több tízezer hazai internetezőt lehetetlenít el a Matáv Rt-nek az a döntése, hogy a cég július 1-től megszünteti a "Mindenkinek" átalánydíjas csomagot, s azzal együtt a 150 forintos kedvezményt.

A kormánynak tárgyalnia kéne

Kovács Kálmán
"A vállalat részéről ez egy nagyon barátságtalan lépés, amely egyértelműen hátráltatja az internet-használat elterjedését" - fogalmaz Kovács Kálmán, hozzáfűzve: elfogadhatatlannak tartják, hogy a még hivatalban lévő kormány semmilyen tárgyalást nem folytat az ügyben a legnagyobb hazai távközlési szolgáltatóval.

A közlemény szerint a Matáv Rt. tervezett intézkedésére éppen az Orbán-kormány által beterjesztett és tavaly elfogadott egységes hírközlési törvény ad lehetőséget. A képviselő emlékeztet arra, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége a törvényt nem szavazta meg.

Mint írja, a tavaly elfogadott törvény az ígéretekkel ellentétben nem hozott új versenytársat, sőt megerősítette a Matáv Rt. pozícióját: egyik lehetséges konkurense éppen elhagyni készül a hazai piacot, az ingyenes internetszolgáltatók pedig már el is távoztak.

Nem lett olcsóbb

"A fideszes vezérszónokok ígérete ellenére nem lett olcsóbb a telefonálás, nem dörömbölnek az ajtóinkon az alternatív telefonszolgáltatók, sőt - amint tapasztalhatjuk - a kedvezményes internetezési lehetőség is elvész" - írja Kovács Kálmán. A szabad demokrata honatya úgy véli: a leköszönő kormánynak gondoskodnia kellett volna arról, hogy a Matáv ne hozhasson több tízezer internethasználót lehetetlen helyzetbe.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.