Judit
3 °C
6 °C

A T-Mobile-nál vizsgálódik a hírközlési hatóság

2005.09.16. 11:33
A hírközlési hatóság szerint a társaság nem megfelelően alakította ki a nagykereskedelmi árait, a T-Mobile szerint az NHH nem közölte időben az árszámítás módját.

Felügyeleti vizsgálatot indít T-Mobile-nál a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH), mert szerinte a mobiltársaság nem megfelelő nagykereskedelmi összekapcsolási árakat használ. Információink szerint az NHH-nál a többi szolgáltató panaszkodott. A hatóság júliusban döntött úgy, hogy a a három magyar mobilszolgáltatónak csökkentenie kell a hálózatába érkező hívások végződtetési díját. (Ezt a díjat a bejövő hívások után számlázzák ki a szolgáltatók a másik félnek.) Az NHH egy átlagárat szabott meg, mert a szolgáltatók így rugalmasabban alakíthatják ki az áraikat, azaz más díjat használhatnak csúcsidőben és azon kívül, és csupán arra kell figyelniük, hogy ne szerezzenek nagyobb bevételt, mint amennyit az átlagárral szerezhetnének.

A T-Mobile kommunikációs igazgatósága lapunknak elmondta, hogy az NHH júliusi határozata nem tartalmazta az átlagszámítás módszertanát, és "az NHH csak szeptember 14-én tett közzé módszertani útmutatót, azt is hiányosan". Emellett a mobilcég szerint a jogszabályok szerint az NHH csak azt vizsgálhatja, hogy betartják-e a határozatát, nem pedig azt, hogy a most közzétett képletnek megfelel-e a T-Mobile.

Tudomásunk szerint az NHH még nem hozott határozatot a felügyeleti eljárás megindításáról, írta a T-Mobile csütörtöki közleménye, és a sajtóközlemény jogilag nem értelmezhető határozatként. Az NHH kommunikációs osztálya ezzel szemben azt mondta el lapunknak, hogy már értesítették a szolgáltatót a vizsgálat elindításáról, és szeptember 14-én nem módszertani útmutatót tettek közzé, hanem az ellenőrzés módszerét ismertették a céggel. Az NHH egyébként súlyos szankciókkal is fenyegetőzik sajtóközleményében: megjegyzi, hogy az elektronikus hírközlési törvény alapján egy szolgáltató éves árbevételének 0,5 százalékával egyenértékű bírságot vethet ki, ha kiderül, hogy az adott szolgáltató eltér a határozatban szereplő átlagártól.

Az NHH átlagárai
Az NHH Tanácsának júliusi határozatai szerint a 2004. decemberi átlagos végződtetési díjakhoz képest a T-Mobile Magyarország Rt.-nek és a Pannon GSM Távközlési Rt.-nek egyaránt 10,38 százalékkal, a Vodafone Magyarország Rt.-nek pedig 16,48 százalékkal kellett csökkentenie a hálózatába érkező hívások átlagos végződtetési díját. A határozatok szerint a T-Mobile-nak 27,17 Ft/perc, a Pannon GSM-nek 29,44 Ft/perc, a Vodafone-nak pedig 32,61 Ft/perc végződtetési átlagdíjat kell alkalmaznia és így a legnagyobb és a legkisebb szolgáltató által alkalmazott összekapcsolási díjak közötti különbség 20 százalékra csökkent. A júliusban meghozott határozatok az NHH Tanácsának a költségalapú díjak alkalmazását, valamint az ezen díjak számítását alátámasztó költségmodellek benyújtását előíró 2005. januári határozata alapján 2005. május 25-től kötelezték a szolgáltatókat a megállapított végződtetési átlagdíjak alkalmazására.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.