Vilma
-7 °C
4 °C

Versenyhivatali eljárás indult a UPC ellen

2002.03.13. 15:45
A Gazdasági Versenyhivatal március elején egy magánszemély bejelentése alapján versenyfelügyeleti eljárást indított a UPC Magyarország Kft. ellen a cég XIII. kerületi kábeltévés internetszolgáltatása miatt. A neve elhallgatását kérő magánszemély januári beadványában azt sérelmezte, hogy a UPC megszüntette a XIII. kerületben a TVNet olcsóbb és gyorsabb internetszolgáltatását, és helyette saját Chello szolgáltatását kínálja az ügyfeleknek.
A UPC ugyanis pár éve felvásárolta az internetszolgáltatásra korábban a TVNettel szerződött kábelhálózatokat, így a XIII. kerületi hálózatot is. A TVNet hálózat-hozzáférési szerződése tavaly december végén lejárt. A cég ekkor kivonult a kerületből, és ügyfeleinek a UPC Chello szolgáltatását ajánlotta a sajátja helyett.

Lassabb szolgáltatás drágábban

A Chello tavaly minden új előfizetőjének elengedte a belépési díjat, viszont a TVNet-től átvett előfizetőktől is egyéves hűségnyilatkozatot követelt, ugyanúgy mint bármelyik új előfizetőtől. Ráadásul a Chello forgalmi korlátozást érvényesít a szolgáltatásban, míg a TVNet eleve magasabb sávszélességű szolgáltatása forgalmi korlátozást nem tartalmazott.

Vissza a régi rendszert!

A neve elhallgatását kérő magánszemély szerint a UPC magatartása sérti a versenytörvényt. Beadványában arra kérte a versenyhivatalt, hogy kötelezzék a UPC Kft-t, arra, hogy tegye lehetővé a TVNet számára a kábelrendszert használatát és azon az internetszolgáltatást.

Emellett arra kérte a hivatalt, hogy tegye lehetővé az előfizetők számára a UPC Kft-vel december 31-e előtt megkötött szerződések felmondását abban az esetben, ha a TvNet Kft. a hivatal döntése alapján tovább szolgáltathat a régi kábelrendszeren.

Visszaélt erőfölényével a UPC?

A versenyhivatal idén márciusban hozta meg határozatát, mely szerint versenyfelügyeleti eljárást indít a UPC ellen. A határozat indoklása szerint az UPC elzárkózott attól, hogy hálózatához hozzáférést adjon a TVNetnek, és ezzel valószínűsíthetően megsértette a tisztességtelen piaci magatartásról és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény erőfölénnyel való visszaélést tiltó részét.

A UPC szerint alaptalan a vizsgálat

Szűcs László, a UPC szóvivője kérdésünkre elmondta, hogy nem látják tisztán, mi lehet az alapja a versenyhivatali eljárás megindításának. Mint mondta, még az sem világos, miért lenne cége erőfölényben az internet-szolgáltatás piacán, a visszaélés ténye pedig véleményük szerint nem alapozható meg. Mint mondta, a UPC és a TVNet annak idején tárgyalt a TVNettel a hozzáférési szerződésről, ám végül egyik fél sem kívánta meghosszabbítani a szerződést.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!