Így kell bánni egy trollal?

2013.03.13. 08:59

Komoly vihart kavart a neten Curtis Woodhouse brit bokszoló, és twitteres zaklatójának története, az internet népének egyik fele kárörvendően nevet a pórul járt és meghunyászkodott trollon, mások szerint önbíráskodás, fenyegetés és személyi adatokkal való visszaélés történt, amit nem érdemel meg a legtenyérbemászóbb billentyűzetharcos sem.

Woodhouse közepesen ismert brit sportoló, pályafutását labdarúgóként kezdte, kilenc szezont húzott le az angol másodosztályban, négyszer szerepelt a 21 év alattiak válogatottjában is. 26 éves korában után meglepő fordulattal sportágat váltott és profi bokszolónak állt, kisváltósúlyban jelenleg 15 győzelem (ebből 11 kiütéssel) és 4 vereség a mérlege. A törvénnyel többször is összetűzésbe került, rablás, testi sértés, hivatalos személy elleni erőszak van a számláján többek között. Habitusáról sokat elmond, hogy saját bevallása szerint imádja a szabályok nélküli utcai verekedéseket, és több mint száz ilyenben vett már részt. Ennek tükrében nem meglepő, hogy nehezen birkózott meg azzal a jelenséggel, amikor a neten anonim módon kezdenek olyanok beszólogatni nekik, akiket nem tud azonnal megütni.

A bokszolót a Twitter-csatornáján kezdte el verbálisan inzultálni egy Jimmybob88 nevű felhasználó, változatos sértéseket vágva a sportoló fejéhez és kigúnyolva az eredményeit. Amikor Jimmybob eljutott a "waste of spunk" (nagyjából: spermahulladék) kifejezésig, Woodhouse-nál elszakadt a cérna, és elhatározta, hogy a tettek mezejére lép. Felhívást tett közzé a Twitterén, amiben ezer fontot ajánlott fel annak, aki kinyomozza és elárulja neki a troll személyazonosságát és lakcímét. A vérdíjra hamar le is csapott a közösség, és Woodhouse másnap már olyan bejegyzésekkel hozta a frászt Jimmybobra, hogy "James O'Brian, te buta fiú ott a Mount View Roadon, hamarosan találkozunk", majd egy fotót is kiposztolt az utcanévtábláról, bizonyítva, hogy már a közelben jár. A troll hangneme Twitteren rögtön megváltozott, először azt bizonygatta, hogy ártatlan tréfa volt csak az egész, majd szabályosan könyörgőre fogta. Végül Woodhouse csak a ház kapujáig jutott, ahonnan annyit üzent a megalázott trollnak, hogy ha korábban elárulják neki, hogyan lehet blokkolni felhasználókat a Twitteren, 20 fontnyi benzint és egy csomó idegeskedést spórolt volna meg.

A sportolókkal szórakozó netes trollok mostanában az NBA és az NFL sztárjait is megtalálták, de a brit bokszoló az első, aki az ellenlépésekkel kilépett a net virtuális határai közül, még ha tettlegességig nem is fajult a helyzet. A Twitteren azóta a legnépszerűbb hashtagek közé emelkedett a #keyboardwarrior (billentyűzetharcos) és a #jimmybrownpants (kb. beszari Jimmy), de abban abszolút nincs egyetértés, hogy valóban az lenne a legjobb módja a trollok és online zaklatók elleni fellépésnek, amit a Jay és Néma Bob visszavág legendás utolsó jelenetében láthattunk:

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM