A Vodafone megvenné a T-Mobile UK-t

2009. június 29., hétfő 15:20 |

Ha megvalósul az üzlet, akkor négyszereplőssé válik a brit mobilpiac.

A Vodafone vezetői azt fontolgatják, hogy felvásárolják a T-Mobile brit üzletágát – írta meg az ITcafé. Amennyiben igaznak bizonyulnak a híresztelések, akkor az óriáscég létrejöttével jelentősen átrendeződne az ország mobilpiac.

Jelentős szereplő lenne

A bevételeket tekintve a világ legnagyobb mobilszolgáltatójának tekinthető Vodafone a spanyol Telefónica (27 százalék) után Nagy-Britanniában a második (25 százalék), és a 4,4–6 milliárd euró piaci értékű T-Mobile UK csak a negyedik (15 százalék), lemaradva az Orange (22 százalék) mögött, de megelőzve a 3 nevű társaságot (8 százalék).

Ha az akvizíciós tervekről szóló híresztelések igaznak bizonyulnak, akkor a Vodafone komoly előnyre tenne szert, és meglehetősen nagy az esélye annak, hogy a versenyhatóságok esetleg nem engedélyezik a tranzakciót.

Igaz viszont az is, hogy ha a Vodafone 40 százalékos részesedéssel rendelkezne, akkor alakulna ki egy olyan helyzet, amilyen például Franciaországban vagy Olaszországban, ugyanis az Egyesült Királyság az egyetlen nemzeti piac Európában, ahol öt szolgáltató működik, és emiatt mindegyikük régóta panaszkodik, mivel a kíméletlen árverseny jelentősen csökkenti a cégek profitját.

Az érintett vállalatok egyelőre nem kívánták kommentálni az értesülést, de a Financial Times belső forrásokból úgy tudja, hogy a Vodafone-nál most azt mérlegelik, hogy a felvásárlás vagy a vegyes vállalat alakítása lenne célszerűbb megoldás.

Shopline

  • Sub Rosa
    Bíró Szabolcs: Sub Rosa Ár: 3499 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2975 Ft
  • Leopárd
    Nesbo, Jo: Leopárd Ár: 3980 Ft − 20% Kedvezményes ár: 3184 Ft

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Síeljen Olaszországban!
Töltse téli pihenését Olaszországban! Irány a sípálya, 12.812 Ft/fő/éjtől