Sms a világűrbe

2009. augusztus 14., péntek 06:40

Egy ausztrál weboldal jóvoltából az űr mélyébe küldhetjük ki legfeljebb 160 karakterben megfogalmazott gondolatainkat.

Az Üdv a Földről névre keresztelt bolygóközi sms-program szerves része az ausztrál nemzeti tudományos hét programjának, melynek keretében a kontinensnyi ország a tudomány világában elért eredményeit ünnepli.

„Üzenet a palackban, melyet a csillagokhoz küldünk el” – foglalta össze frappánsan a projekt alapkoncepcióját Wilson da Silva, a projekt szóvivője. „Nem csupán az érdekes, hogy van-e bárki a vonal túlsó végén, hanem hogy mit üzen a nép egy másik bolygó intelligens lakóinak. Az Üdv a Földről program a magunk módján mutatja be, hogy a tudomány lehetségessé teszi a lehetetlent. Már jártunk a Holdon, most pedig a csillagokhoz beszélhetünk” – fűzte hozzá.

A rövid szöveges üzeneteket a Canberra Deep Space Communication Complex műszereit felhasználva továbbítják a Gliese 581 d jelű bolygó felé, mely a csillagászok kutatásai szerint a legközelebbi ismert Föld-szerű planéta: a tőlünk hozzávetőlegesen 20 fényévre elhelyezkedő bolygó az úgynevezett lakható zónában helyezkedik el, vagyis a víz felszínén folyékony halmazállapotban lehet jelen, ennél fogva a Gliese 581 d alkalmas lehet a szénalapú élet fenntartásához.

Tekintettel arra, hogy a bolygó Földünktől a már említett 20 fényévnyire kering saját csillaga, a Gliese 581 körül, a fénysebességgel terjedő üzeneteknek szintén húsz hosszú esztendőre van szükségük a célba éréshez – esetleges választ így legkorábban 40 év múlva kaphatunk.

Bolygóközi sms-t bárki küldhet, aki meglátogatja a projekt honlapját és némi időt szán a regisztrációra

Címkék:

Shopline

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!