Január 16-tól minden mobilhívásnál tárcsázni kell mind a 11 számjegyet

2009. december 28., hétfő 13:00 |

Január 16-án, szombaton 0 órától a mobiltelefon-szolgáltatók hálózatán belüli hívásoknál, illetve a hálózaton belüli SMS, MMS küldésnél is mind a 11 számjegy, azaz a teljes mobiltelefonszám tárcsázására lesz szükség. Jelenleg a három szolgáltató hálózatában még mindig napi 1,5-2 millió darab hálózaton belüli hívást, SMS-t, MMS-t indítanak a fogyasztók csupán a hétjegyű előfizetői szám megadásával, áll a Nemzeti Hírközlési Hatóság közleményében.

Ahogy azt már többször megírtuk, január közepétől a hálózaton belüli hívásoknál is a teljes számformátumot kell használni, éppúgy, ahogy jelenleg is mind a 11 számjegyet tárcsázni kell, ha másik szolgáltató hálózatába telefonálunk, vagy ha külföldről akarunk magyarországi mobiltelefonszámot hívni, áll a közleményben.

A három hazai mobiltelefon-szolgáltató ügyfeleinek száma november végén 11 millió 687 ezer volt, és ez a szám a következő években várhatóan tovább növekszik. A rendelkezésre álló, kiosztható hívószámok azonban korlátozottan állnak rendelkezésre. A hívószámok körének bővítése érdekében került sor a vonatkozó kormányrendeletek módosítására. Mivel megszűnik a hálózaton belüli hét számjegyes hívás és üzenetküldés lehetősége, újabb számmezők szabadulnak fel, kiadhatóvá válnak a 0-ás és 1-es számmal kezdődő hétjegyű előfizetői hívószámok is.

Az NHH és a szolgáltatók azt javasolják az előfizetőknek, hogy minden esetben a belföldön és külföldön egyaránt használható nemzetközi formátumot (+36 előhívó, hálózatkijelölő-szám, hívószám) használják és ezt a formátumot válasszák, amikor a telefonkönyvben eltárolt hétjegyű hívószámokat módosítják.


Fontos, hogy 2010. január 16-án 0 órától a hét számjegy használata esetén a hívás sikertelen lesz, illetve az így küldött üzenetek nem érkeznek meg a címzettekhez. A sikertelen hívási kísérletről hangbemondás tájékoztatja az előfizetőket, míg a csak hét számjeggyel küldött SMS-ek és MMS-ek nem fognak megérkezni a címzetthez.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Minden mobilszám 11 jegyű lesz - 2009.08.31.
Hálózaton belül sem működnek majd a 7 jegyű hívószámok, mert a számhordozás miatt nem egyértelmű, hogy kit hívunk fel.
Elnémulhatnak a mobilozó gépeink - 2009.11.17.
Riasztókban, távolról irányítható kazánokban, liftekben, illetve a flottakövető rendszerekben is 11 számjegyűre kell átírni a telefonszámokat.

Shopline

  • Sub Rosa
    Bíró Szabolcs: Sub Rosa Ár: 3499 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2975 Ft
  • Leopárd
    Nesbo, Jo: Leopárd Ár: 3980 Ft − 20% Kedvezményes ár: 3184 Ft

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!