Erotikus tárgy vagy telefon az iPhone?
Apple iPhone
A magyar forgalmazás legkorábban egy év múlva indul meg, mi mégis leteszteltük az Apple mobilját, az iPhone-t. Bár telefonként itthon nem használható, az összes többi funkciót kipróbáltuk, hogy megtudjuk, valóban forradalomról van szó, vagy csak egy pofás készülékről. Már tudjuk: is-is.
Fáradt az arcod, mondom Handrásnak, akinek szépen ívelt táskák nőttek a szeme alá. Talán ha három órát aludtam, ismeri be, ami nem meglepő: másfél hete készül arra, hogy az országban az elsők között megtapogathasson egy iPhone-t, előző este aludni olyan lett volna, mint amerikai focit nézni a nászéjszakán: modortalan.
Bátortalan nyomkodás
Hol van, kérdezem, és közben már keresem a 3,5 colos kijelzőt a kereskedésben, de az elveszik a főnöki fotelben szunyókáló macska, meg a falnyi monitor között. Meglátom, felkapom az asztalról.
A mobil és a macska
Megnyomom a felületen található egyetlen gombot, életre kel a kijelző. Gyönyörű, vaskos színek, éles kép, Handrás ujjlenyomata a bal alsó harmadban. Az iPhone még lockolva van, el kell húznom a virtuális csúszkát ahhoz, hogy a menühöz férjek. Rányomom a 3,5 colos panelre a mutatóujjamat, laza mozdulattal eltolom a gombot, és már fel is oldott a készülék. Aztakurva, mondja a bennem élő, meglepően mocskos szájú hatéves gyerek.
A telefon elég nagy utat tett meg, csak hogy az országban elsőként tesztet írhassunk róla, ráadásul most nem is telefon: a roaming nem működik, úgyhogy se hívások, se sms, csak mi vagyunk meg ő. Június harmincadikán vásárolta az Egyesült Államokban, New Yorkban egy Tökfej becenevű lány, aki a szállításért cserébe azt kérte, hogy a cikkben jelenjen meg a neve. Hát megjelent.
Nem gumi
A 11x6 centis készülék egyszerűen gyönyörű, most még nem sejtem, hogy az órákon belül érkező, fikázásért felelős telefonorientált kolléga sem tud majd egy rossz szót sem szólni a formára, vagy a grafikus felhasználói felületre. Az iPhone kerete ezüstösen csillog, igaz, a dobálós tesztek szerint ha a kijelző nem is törik könnyen, a díszítőelem hajlamos karcolódni. Persze lehetett volna gumiból csinálni, de akkor meg olyan lenne, mintha gumiból csinálták volna.
A telefon megdöbbentően vékony, egy centiméter mindenképp kevés ahhoz képest, hogy mekkora kijelző van a készülékben. Zsebre vágom, sétálgatok pár métert az üzletben, nem tűnik zavarónak. Persze napokig kellene cipelnem ahhoz, hogy kiderüljön, mekkora terhet jelent a 135 grammos iPhone, elvihetem? Jó poénnak találom, de az utánam érkező 10-15 ember is elsüti ugyanezt, úgyhogy lapozzunk.
Csúszka megint ki, lássuk, mire képes a cucc. Természetesen az érintésérzékeny kijelzőre vagyok leginkább kíváncsi, gyorsan belépek a Photos menüpontba, aztán elkezdek lapozgatni a képek között. Nem igaz. Tényleg azt csinálja, amit kell. Biztos voltam benne, hogy a technológia nem lehet ennyire kiforrott, a gép mégis magától értetődően megteszi, amit elvárok tőle. Pöckölöm a kijelzőt az ujjammal, a képek meg ennek ritmusára csúsznak ki, meg be, nincs semmi várakozás, semmi töltögetés, minden olyan magától értetődően történik, ahogy azt az Apple operációs rendszerénél, a Mac OS X-nél megszoktuk. Naná, annak egy módosított változata van az iPhone-on is, el is foglal 700 megabájtot a háttértárból, ami a 4 gigabájtos verziónál már a teljes kapacitás 17 százalékát jelenti.
Hibás mozdulat
Handrás arra bíztat, hogy forgassam el a telefont, akkor elfordul a kép is. Kipróbálom, de nem történik semmi. Visszadöntöm, újra próbálkozom, de megint semmi. Kiderül, hogy rosszul forgatom, pedig esküszöm, eddig fogalmam sem volt arról, hogy nem tudok forgatni. Meg kell tanulni ezt is, és ha az iPhone-t a talajhoz képest állítva, nem fektetve tartom, megérti a készülék, hogy mit is akarok.
Beszélni még nem tudtunk vele
Elfordul a kép. Most már azonnal, várakozás nélkül, és szépen kitölti a 3,5 colos kijelzőt. Amíg el nem lopták (égjetek a pokol tüzén!), volt egy iPod nanóm, azokon is lehetett fotókat nézni, talán ha kétszer használtam a funkciót, hála a másfél colos kijelzőnek, de az iPhone egész más, ezen már tényleg érdemes megnézni az albumokat. Csak azt sajnálom, hogy nem lehet hozzá ugyanúgy dalokat rendelni, mint az igazi Mac OS X-ben az iPhoto alatt, meg hogy nem tudja úgy lejátszani a képeket egymás után, hogy közben a fotókba belenagyítva mozgatja azokat a kijelzőn. Hülyeségnek tűnik, de van egy ismerősöm, aki csak emiatt a funkció miatt akart Macintosht vásárolni, annyira megnöveli az élményt a zene és a mozgatás.
Persze másfajta slideshow van, és magunktól azért még bekeverhetünk valami dalt. Kilépek a fotókból, átugrom az iPod-menüpontba. Három perc. Nagyjából ennyi volt megtanulni kezelni a készüléket, a zenék között kutatva már rutinosan lépek ki és be a kategóriákba. Oldalra fordítom a lejátszót, most az albumképek jelennek meg, ezeket löködve tudok lépegetni előre és hátra, komolyan mondom, hol volt ez a kijelző az elmúlt 15 évben? Nem hülye gombok, nem nyomorult ceruzák, csak az ujjam, meg az iPhone, ez már kész pornó.
Elindítunk egy dalt, megszólal a külső hangszóró. Hát, nem mondom, hogy a zenehallgatás új szintjét van szerencsém megismerni, de egész jó, nagyjából hozza azt a hangerőt és minőséget, mint egy laptop, csak még annál is kevesebb a mély benne. Arra bőven jó, hogy megmutassuk egy ismerősünknek a kedvenc dalunkat, minden más esetre meg ott a fülhallgató, azzal pont úgy szól, mint egy iPod.
Kilépek a főmenübe, de kissé már akad az ujjam, a kis redők belekapaszkodnak a kijelzőbe. Pár másodpercig tart az eset, aztán újra gördülékenyen történik minden, de gondolom a jelenség mindennapos lesz az iPhone-tulajdonosoknál.
Fényben isNézzünk filmeket, újabb bökés az iPodra, azon belül Videos, van is rajta pár mozi, betöltök egyet. A kép automatikusan döntve, 16:9-es képarányban jelenik meg, és egészen élvezhető. Továbbra is fenntartom, hogy normális élményt nem nyújthat egy 10 colnál kisebb képernyő, de hát ez a kis dög tényleg belefér a zsebembe, tényleg csak 135 gramm, tényleg velem lenne mindig, ha telefonként használnám, tényleg akkor néznék rajta filmet, amikor akarok. A sebességgel nincs gond, a kép is remek. Kimegyünk az üzlet elé, a nap felé fordítjuk a készüléket, de még így is látszik, hogy mi történik rajta. Előveszünk egy hagyományos telefont, mellé rakjuk, de azon már a menüpontokat sem lehet kivenni, nemhogy egy mozgóképet.
Ott az Index
Véget ér a film, fekete háttér, mi meg a napsütésben, egyből meglátszanak az ujjlenyomatok a kijelzőn, mint egy bűntett a helyszínelők munkája után. A panel viszont a külföldi tesztek szerint képtelen karcolódni, finoman mi is végighúzunk rajta egy kulcsot, nem történik semmi, szóval simán le lehet törölni a zsírpacánkat az ingujjunkkal, ilyesmikkel. Le is jön mind, egyből.
Visszamegyünk a boltba, kipróbálom a böngészést is, hiszen az Apple azt állította, az iPhone-on nem az internethez hasonló valamit látunk, hanem magát az internetet. Bepötyögöm, Index.hu, megy ez, csak nem túl gyorsan, kattintás, már jön is le az oldal a wifin, tényleg, az egész. Kár, hogy nem lehet olvasni, olyan kicsit a betűk. Két megoldás is van. Rábökhetünk a weblapnak arra a részére, ami érdekel minket, és az iPhone ránagyít az összetartozó tartalmi egységre, nem tudom pontosan, hogyan csinálja, de működik. A másik: rárakjuk két ujjunkat a telefonra, közvetlenül egymás mellé, és széthúzzuk azokat, a kép meg ennek megfelelően kinagyul.
Scrollozni úgy lehet, hogy végighúzzuk az ujjunkat a kijelzőn, megy ez is gördülékenyen, csak néha kattintásnak veszi a mozdulatot a telefon, és belemegy egy cikkbe a készülék, pedig én csak alul szerettem volna körülnézni. Böngészés közben egyébként több furcsaság is történik, a nagyon apró menüpontokat nehéz eltalálni, néha meg ide-oda ugrál az oldalak között az iPhone. Az mindenesetre gyanús, hogy a készülék épp akkor lépett át egy tök ismeretlen weblapra, amikor azt olvastam az Index egyik cikkében, hogy a ZDNet újságírója két hét után visszavitte a készüléket, mert nem tetszett neki. Mondom, gyanús.
Mindenesetre ha Steve Jobs felhívna, és megkérdezné, min érdemes még dolgozniuk, akkor azt mondanám, a böngészésen. Persze még így is ez az egyik legjobb internetes telefon a piacon (a java-támogatás azért nagyon hiányzik), és most már tényleg a halálba röhögöm magam, ha valaki azt meri mondani, hogy wap. Ráadásul úgysem hív fel Steve, egy iPhone-ba fogadok.
Közönség előtt
Miközben nyomogatom a készüléket, egyre többen jönnek az üzletbe, egyre többen gyűlnek körém, mintha nem is egy telefonnal játszanék, hanem egy művaginába nyomkodnék különféle dolgokat. Handrás meg közben megőrül, instant get, instant get, ismételgeti, naná, neki már van egy, még ha telefonálni nem is tud vele.
Kipróbálom a szövegírást, végül is ez az egyik legkockázatosabb rész. Az sms-menüpontba lépve sajnos nem lehet elforgatni a kijelzőt, pedig email írása közben nagyon jól jön, hogy széltébe pakolja ki a billentyűzetet a gép, nagyobbak a gombok. Egy szoftverfrissítés biztos megoldja a problémát, most viszont még nehéz eltalálni a betűket. Elkezdem írni, ami eszembe jut, Kipróbálom ezt, hogy mennyi hibát vétek elsőre, ha nem nézek oda. (Mármint, hogy csak a gombokat nézem, a szöveget nem ellenőrzöm a képernyőn.)
Kiprpbalok ezt hogu mennyo hibst betel elsire ha nem nezrl oda.
Na igen, ezen még dolgozni kell. Handrás régebb óta birizgálja a telefont, ő már csak háromszor üti el, és ha angolul gépelnénk, egyszerűbb lenne a dolgunk: a félrenyomott gombok esetén a készülék mindig felajánlja, hogy szerinte mit akartunk írni, kár, hogy a gép nem tanítható, úgyhogy az iPhone csak akkora segítség, amekkora egy hatéves gyerek lehet. Viszont elfér a zsebünkben, szemben a kölökkel.
Fél órával később már sokkal jobban megy a pötyögés, és külföldi kollégák szerint egy-két hét alatt teljesen át lehet állni a virtuális billentyűzetre.
Kipróbálom a YouTube-ot is, nem ér meglepetés: szélesvásznú kép, tökéletesen élvezhető minőség, könnyű böngészés, automatikus működés. De így van ez mindennel: három-négy órája kezdtem el tapogatni a telefont, mégis, többet tudok róla, mint a sajátomról, pedig az már másfél éve keseríti az életem. Minden átlátható, a folyamatok olyan gördülékenyek, mintha nem is bitek, meg áramkörök játékát néznénk, hanem fogaskerekeket hoznánk működésbe, amik képtelenek nem azonnal reagálni.
Könnyen
Ha készítünk egy képet, két gombnyomással elküldhetjük mailben. Ha át akarunk állítani valamit, nem kell keresgélni a túlbonyolított menüben, tudjuk, hol vannak az opciók. Ha a kijelzőhöz akarjuk igazítani a filmet, csak rábökünk. Ha bele akarunk tekerni, elhúzzuk a csúszkát. Nagyjából annyi idő alatt lehet megtanulni kezelni az iPhone-t, mint egy csavarhúzót: a kijelzőnek, és az okos menünek hála szinte mindig az történik, amit szeretnénk, ha történne. Nem egy gombot kell keresnünk, csak az ujjunkat kell használnunk.
Persze hiányosságok is vannak bőven. Az európai modellben talán benne lesz, ebből még hiányzik a 3G, nagyon. Nem lehet mms-t küldeni a készülékkel, a böngésző hülye a flashhez, az operációs rendszer csak olvassa, de nem írja az Office-dokumentumokat, nem képes videót felvenni a kamera, az akkumulátort csak az Apple tudja cserélni, nincs benne gps, a virtuális billentyűzettel lassan, sok hibával megy a pötyögés. Ráadásul nem is kapható, nem is használható itthon.
Közben befut a fikázásért felelős telefonorientált kolléga is, az ő feladata lenne, hogy komoly szakmai múlttal a háta mögött elmondja, miért nem alkotott forradalmit az Apple. Vagy húsz percig nyomkodja a készüléket, aztán kimegyünk a bolt elé rágyújtani, amíg a kamerás stáb a macska meg Handrás főszereplésével felveszi a videót. Beleszívunk a cigibe, aztán megszólal: tökmindegy, hogy melyik szolgáltató hozza be Magyarországra, azonnal előfizetek náluk.
Apple iPhone
Közel sem hibátlan, viszont páratlan készülék az iPhone, első generációs telefonhoz képest meg érthetetlenül jó. Az Apple megbolygatta a mobilipart, és megőrizte a számítógépeknél és mp3-lejátszóknál már jól bevált receptet: a látványos funkcióknak, a könnyű kezelhetőségnek és a tökéletes formának hála a legtöbben vállalnák a kompromisszumokat.
kb 110 ezer forint + havidíj |Hivatalos Honlap
A készüléket az XMS-nél teszteltük.
