Kezünkben a Google Android
T-Mobile G1
Stabilabb és gyorsabb, mint a konkurens, de az iPhone operációs rendszere szebb és jobban irányítható: a Google Android ígéretes kezdet.
Talán az iPhone óta nem volt telefon, amit annyira vártak volna, mint a G1-et. A Nokia érintőképernyőse csak egy megkésett másolat a tipikus symbianos hibákkal, a HTC mobiljainak pofás kezelőfelülete mögött többnyire a Windows Mobile bújik meg, de a G1, az más. Az forradalom. Nem maga a hardver, amit megint csak a HTC gyárt, hanem a platform, a Google fejlesztette Android.
Éppen ezért adja magát, hogy a Speedshoptól kapott G1-et az iPhone 3G-hez hasonlítsuk, az Apple telefonjához, amit bőven lehet kritizálni, de aminek a kezelőfelületébe nehéz belekötni: átlátható, világos és kényelmes. A konkurenciából talán a kilencvenes évekből itt maradt alapok miatt hiányoznak ezek, viszont többnyire minden, nem telefonos Google-projektet a felsorolt jelzőkkel lehet illetni. Most megpróbáltak mobilban is hűek maradni ehhez a szemlélethez. Lelövöm a poént: sikerült nekik.
Az óceán két partján
A G1 premierje szeptember 23-án volt az Egyesült Államokban, azóta is csak Amerikában árulja az egyetlen forgalmazó, a T-Mobile. A szolgáltató skizofrén helyzetbe hozta magát, mert miközben az európai országokban azt kell megértetnie az emberekkel, hogy az iPhone a legjobb mobil, addig az Egyesült Államokban pont az ellenkezőjét kell bizonyítania: ott a G1-et kell sikerre vinnie az AT&T forgalmazta iPhone-nal szemben. Itthon ebből az önmarcangolásból nem sokat érzékelünk, hiszen nálunk nem kapható a Google telefonja, és ebben a formában valószínűleg nem is lesz soha.
Amikor a G1-ről beszélünk, külön kell választani a hardvert és a szoftvert: előbbi olyan, mint a legtöbb világvallás szerint a test, porhüvely, hordozó, ami persze alapvetően meghatározza viszonyunkat az eszközzel, de külön kell értékelnünk a lelket, ami számtalan testbe költözhet még, vagy számtalan formában élhet tovább.
Csak a teste
Vegyük először a testet, ami korábban HTC Dream néven volt ismert, aztán a fejlesztés egy szakaszában elmaradt a márkanév, hogy a boltokba már T-Mobile G1-ként kerüljön a telefon. A készülék nem kifejezetten szép, és az anyaghasználat sem tűnik a legjobbnak, a hátsó burkolat például elég béna matt műanyag (bár volt, akinek sokkal jobban tetszett, mint az iPhone szappantartósa), és a kijelző sem egy életbiztosítás: csak átlagos megpróbáltatásoknak volt kitéve, mégis sikerült két nap alatt megkarcolni.
A kijelző ezen a telefonon nem tölti ki az egész felületet, alul ugyanis öt gomb foglalja el a helyet. De van még több is: az lcd-t félre lehet lökni, méghozzá egy olyan mechanizmussal, ami a korai Citroëneket idézi: jópofa, de egész biztosan nem túl tartós. A felület alól viszont előbukkan egy teljes értékű billentyűzet. Ezek a gombok nem túl nagyok, de használhatók, hosszabb emaileket például könnyebben meg lehet velük írni, mint a virtuális billentyűkkel, mivel viszont ilyesmi nem került a mobilba, akkor is szét kell csúsztatnunk a készüléket, ha csak annyit írnánk egy válasz-sms-ben, hogy "rendben".
A kijelző a sérülékenységet leszámítva nem rossz: éles a képe, megfelelő a felbontása, jó a fényereje, és a fehérje sem olyan sárgás, mint az iPhone-é. Csak éppen kisebb a panel, 3,2 colos jutott a 3,5 colos helyett – nem nagy különbség, de attól még érezhető.
A telefon ismeri a wifit, van benne bluetooth, de még GPS is, igaz, utóbbihoz ki kell hajtogatnunk egy csáprágóra emlékeztető antennát a mobilból, ami se nem komfortos, se nem biztonságos, nem is nagyon értem, kinek jutott ez eszébe.
A mobilban 192 megabájt memória van, de ezt a rendszer használja, ha rá akarunk másolni valamit a telefonra, kénytelenek leszünk belerakni egy micro-SD-kártyát. Nekem szimpatikusabb az Apple módszere, hogy az iPhone-hoz alapból jár legalább nyolc gigabájt memória, de a G1 nagyobb mobilitást, több fejleszthetőséget ígér.
Van a telefonon kamera is, 3 megapixeles, ez a legjobb, amit el lehet mondani róla, ami persze általában igaz a legtöbb mobilos fényképezőre: legfeljebb a felbontással lehet menőzni. A G1 jobb képeket készít, mint az iPhone, de ezzel még nem sokat mondtam, ráadásul a Google-mobil sem képes videót rögzíteni, szóval a következő magyar–szlovák meccsre egyik fél se G1-gyel érkezzen.
Android, Android
De a külsőségeknél sokkal fontosabb az operációs rendszer, a Google Android, ami ugyan a HTC testében debütált, viszont várhatóan egy év múlva már egy rakás készülékben benne lesz. Megérdemelten.
Például mert a kezelőfelület egyszerű: alapértelmezésben nincs semmi az asztalon, csak az óra meg néhány ikon, a gyakrabban használt programok listája. Ezt bármikor tudjuk bővíteni, szűkíteni, ráadásul három képernyőnyi hely áll a rendelkezésünkre, mert az asztal jobbra és balra is kinyúlik, ezeket a felületeket ujjmozgással tudjuk előhozni. Parasztvakítás, de jól esik: ilyenkor a háttér is gördül, de kevesebbet mozog, mint az előtérben lévő ikonok, valódi térbeli élményt nyújt.
Az Android dizájnja is elég jól sikerült, ahol kell, feltűnik egy elmosódás effekt, de inkább praktikus, mint szép. Viszont az is látszik, hogy nem volt egységes koncepció: mintha különálló csoportok fejlesztették volna a részeket, amiket utólag gyúrtak egésszé, és ez ront az élvezhetőségen. Persze fényévekkel jobb a helyzet, mint a windowsos mobiloknál. Azok olyanok, mint a jó nőnek öltöztetett víziló: dögösen néznek ki, de ha csókra nyitják a szájukat, előbukkannak az agyarok. Nem rontja el tehát a pofás képnézegető programot egy lehangoló microsoftos menü, az Android minden részletében ugyanolyan praktikus, csak menünként, alkalmazásonként mindig kicsit máshogy.
A képernyő tetején van a menüsáv, ez mutatja a térerőt, a töltöttséget, a wifi hálózatot, meg a friss értesítéseket. Ha rákattintunk valamelyikre, és lehúzzuk, megjelennek a menüponthoz tartozó beállítások vagy az értesítéshez tartozó részletek (például szinkronizációs problémák, emailek). Rendkívül egyszerű, rendkívül jól használható megoldás.
A többiek
A képernyő alján folyamatosan ott figyel egy fül, ezt kihúzva jutunk hozzá a többi programhoz, a szokásos listához: ébresztő, böngésző, számológép, naptár, email és gmail, zene, youtube, képek, ráadásnak pedig itt az Amazon mp3 és online bolt. Utóbbi két szolgáltatás gyakorlatilag az iTunes-t hivatott kiváltani, az egyik az Apple programjának zeneboltját, a másik az alkalmazásüzletet helyettesíti. Méghozzá nem is rosszul: a programok ingyen letölthetők, ráadásul a feltöltésben sincs kontroll, így nagyobb lehet a kínálat. Persze a kockázat is nő, hiszen senki sem garantálja, hogy nem kerülnek fel rosszindulatú alkalmazások. Az Amazon mp3-gyűjteménye pedig óriási, és a szövetséggel a Google megkímélte magát egy rakás egyezkedéstől, szerződéstől, vagyis azoktól a kényelmetlenségektől, amiken az Apple az elmúlt években átment az iTunesszal.
A főmenün belül van a beállítások menüpontja is, ami szerencsére éppen olyan, mint az iPhone-é: pofonegyszerűen átlátható, nem zegzugos, nem lehet benne eltévedni. Remek ellenpélda a nyomorult Motorola V3 készülékem, amit funkcióiban össze sem lehet hasonlítani az Androiddal, mégis olyan bonyolult menüt kapott, hogy hónapokba telt a billentyűhang kikapcsolása, és ez a jelenség egyébként általános a régi mobiloknál. Ezzel szemben a G1-es konfigurálása, beállítása maga a megváltás.
A készülék kezelése egyszerű, bár nem annyira, mint az iPhone-é, éppen az összetett beviteli rendszernek hála. Mert nem lehet csak ujjal vagy csak billentyűzettel használni, mindkettő kell hozzá. A böngészőt például még elindíthatjuk egyszerű bökéssel, a cím megadásához viszont már ki kell pattintanunk a kijelzőt, mert ahhoz a billentyűzetet kell használnunk. Ha bejön az oldal, elvileg közlekedhetünk az egészen jól sikerült görgővel is, de inkább az ujjához nyúl az ember (hiszen az még inkább kéznél van). Viszont ilyenkor meg nagyon hiányzik az iPhone-ban megismert kétujjas nagyítás-kicsinyítés.
De a G1 navigációs módszere sem rossz: az Index címlapja például alapesetben hasábra közelítve jelenik meg, viszont ilyenkor nehéz átlátni a címlapot. Ha a teljes képet akarjuk látni, akkor egy virtuális billentyűt kell megnyomnunk, ami már az egész oldalt jeleníti meg egy kis kerettel, amivel kijelölhetjük, hogy mire akarunk rázoomolni. A módszer kétségkívül működik, de az iPhone rendszere jobb.
Főleg, hogy a nagyítás, kicsinyítés és kijelölés gombjai virtuális billentyűkként villannak fel a kijelző alján minden alkalommal, amikor mozgást végzünk az oldalon, és ez a folyamatos megjelenés-eltűnés meglehetősen zavaró. Az is bosszantó az irányításban, hogy nem állnak rendelkezésre a legfontosabb funkciók, így például a frissítést és a leállítást a menügomb megnyomásával lehet csak előcsalogatni. Összességében azonban a G1-gyel kimondottan jól lehet böngészni, csak van még mit csiszolni rajta.
Amiben bajnok
Aztán vannak kimondottan tiszta ütések is az iPhone-nak: itt van például a másolás, ami a G1-en jól működik, ráadásul nem kell hozzá fizikai billentyű, pedig az Apple szerint virtuális gombokkal nehezen oldható meg az ilyesmi. Lopni kéne pár programozót a Google-től, mert a G1-esen valahogy mégis sikerült megvalósítani. Csak annyi a dolgunk, hogy hosszan nyomva tartsuk a másolni kívánt felületen az ujjunkat, és a parancs a jobb egérgomb és az orosz rulett furcsa keverékét adja: mindig más almenü ugrik elő attól függően, hogy milyen program fut épp a mobilon. De amikor a másolás az adekvát, megjelenik a copy menüpont is, és bár egy cikk szövegrészletéből nem tudunk másolni, de egy mailcím, levélrészlet vagy url kopizása például gond nélkül megy.
A második pofon a multitask: például a csevegőprogram simán fut tovább, ha elindítok egy másik alkalmazást, miközben az Apple azon siránkozik, hogy a mai mobilokon nem lehet jól megoldani a problémát. Megint csak azt tudom javasolni, hogy tessenek lopni pár programozót a Google-től.
És akkor már említsük meg a stabilitást is: míg az iPhone sokszor fagy, és néha meglepő dolgokat művel, addig a G1-est nem sikerült meggyaláznom, egyfolytában rendelkezésre állt a kétnapos teszt alatt. A hálózati stabilitással azért már volt baj bőven, sokszor fordult elő, hogy nem ment a telefonálás, ami persze egy feltört mobilnál még védhető, de a wifi kapcsolat is többször rendetlenkedett a kelleténél.
Viszont ennek a mobilnak is van olyan funkciója, amitől a lányokról lecsúszik a bugyi: a Google Street View. Ez a szolgáltatás a számítógépről is elérhető, de ott sokkal kevésbé szórakoztató. Ugye arról van szó, hogy a Google spéci kamerával végigfotózta néhány nagyváros utcáit, és ha rákattintunk a térképre, körbe tudunk nézni az utcán, de lefelé meg felfelé is van kép. Az egérrel tudunk változtatni a nézőponton, de nem a G1-esen, ami a beépített mozgásérzékelőjét használja.
Amikor például egy New York-i utcarészletet látunk egy felhőkarcolóval, és én felfele mozgatom a mobilt, akkor a kép is elindul felfelé hogy megmutassa a torony tetejét. Méghozzá a mozgatás tempójának megfelelően, tehát kábé az látszik a G1-esen, ami egy digitális fényképező kijelzőjén jelenne meg, ha valóban New Yorkban fotóznánk. Oldalirányban már kicsit döcögősen megy a dolog, de még pár év fejlesztés, és nem is lesz értelme utazni, mert minden ott lesz a mobilban. Persze tudom, hogy az iPhone-ban is megjelenik ez a lehetőség a 2.2-es szoftverrel, de az elsőség akkor is a G1-esé.
Jó irány
Sokkal többet kellett volna nyomkodni a mobilt, hogy minden tulajdonságát megismerjük, de az már most látszik, hogy az Android több hibája ellenére képes beváltani a hozzá fűzött remények egy részét. Például gyors: a pár napos használat alatt sohasem kellett várnom, nem láttam töltést, szaggatást, pedig a G1-ben is ugyanaz a hardver van, mint a legtöbb HTC-mobilban. Azok viszont rendszeresen belassulnak a béna Windows Mobile miatt, hogy a symbianos Nokiákat már ne is említsük.
Az Androidra persze még sok csiszolás vár, de kezdetnek nagyon jó, és bebizonyítja azt a tételt is, hogy nem az Apple volt ügyes, hanem a konkurencia viselkedett rendkívül ügyetlenül.
Amikor megjelent az iPhone, mindenki ledöbbent a használhatóságán, a gördülékenységén, amit a konkurenseknek a mai napig nem sikerült leutánozniuk. Aztán jött a Google, és készített egy hasonlóan élvezhető platformot. A Nokia, a Samsung, a Sony Ericcson, a Microsoft, egyszóval a többiek bizonyos szempontból elavult, túlbonyolított technológiákat próbálnak megetetni velünk, most legalábbis már van bizonyíték rá, hogy lehet ezt másként is csinálni. Persze a Microsoftot leszámítva az Android egyszersmind remény is a felsorolt a cégeknek: bárki használhatja a platformot, ami várhatóan egy éven belül középkategóriától felfelé ott lesz mindegyik fontos gyártó készülékében. Csak ki kell várni.
T-Mobile G1
kb. 100 ezer forint |Hivatalos Honlap
A T-Mobile G1-et a Speedshoptól kaptuk tesztelésre.
