Mária
-6 °C
-2 °C

Szemétdomb a magyar wap

2006.10.04. 10:30
Magyarországon is elterjedt a nézet, hogy akinek mobilja van, az feltétlenül mindig vásárolni akar valamit, legalábbis erre utal a mobilszolgáltatók hozzáállása. Megnéztük a mobilra szánt internetes tartalmakat, és elmerültünk a gagyiban.

Elmondom, hogy jó esetben miről kellene szólnia ma a mobilozóknak szánt internetnek. Nem két ember összekötéséről, arra egy sima telefonvonal is képes, hanem a közösségekről, hiszen kis túlzással most a weben is social netwörkök körül forog minden. Emellett a mobilok felépítése miatt a portáloknak egyszerűnek és könnyen kezelhetőnek kell lenniük. Természetesen nem én találtam ki ezeket az okosságokat, hanem a mobilos és webes világ elismert szakértői.


Klikk a képre!
Egyrészt a világ vezető mobilgyártója, a Nokia multimédiás részlege élén álló Anssi Vanjoki azt mondta egy áprilisi készülékbemutatón, hogy amíg a kétmilliárd eddig eladott mobiltelefon két ember összekapcsolásáról szólt, addig a következő kétmilliárd mobil közösségeket majd össze. (Ők egyébként próbálnak megfelelni az ígéretüknek, az N73 fényképezős mobil néhány gombnyomással feltölti a képeket a Flickr képmegosztó szájra, az N80i meg a Yahoo üzenetküldőjével van felszerelve.) Másrészt meg a webet szabványosító szakértői csoport, a W3C júniusban elég világosan leírta, hogy a mobilra szánt szájtoknak és tartalmaknak miként kellene kinézniük. Amikor mindezt szem előtt tartva megvizsgáltam a magyar mobilszolgáltatók wapos portáljait, pont úgy éreztem magam, mint a mesebeli kakas a szemétdombon, aki elég nehezen tudta előkaparni a kacatból a gyémánt fél krajcárját.

Zene nem mindenkinek

Először is arra voltam kíváncsi, hogy milyen csilivili extrákat próbálnak ránksózni a mobilcégek, hiszen a multimédiás tartalmakkal szeretnék fellendíteni az adatletöltésből származó bevételeiket. A Pannon és a T-Mobile multimédiás kínálata éppen hogy csak említésre méltó. E két cég a teljes zenei számokat olyan szoftver segítségével árulja, amelyet csak néhány Symbian S60 rendszerű mobilra lehet feltelepíteni, így tökéletesen elvágják magukat a felhasználók jelentős részétől. A zenéiket emiatt nem is teszteltem, mivel a nálam lévő mobilok vagy túl jók, vagy túl rosszak voltak a szoftverhez.

Videóival sem nyújtott maradandó élményt e két cég, annak ellenére, hogy lejátszásukhoz nem volt szükségem semmilyen extra szoftverre. Viszont a filmeket nem lehet letölteni, hanem csak lejátszani, és beigazolódott elképzelésem, miszerint a streaming a legrosszabb mobilos tartalomterjesztési módszer. A felhasználói élmény mindig a kapcsolat minőségétől függ, és bármilyen körülmények közt próbálkoztam, szinte mindig volt egy kis pufferelés, még gördülékeny lejátszás esetén is elég vacak volt a videók minősége.

Nemzetközi hátszél

Multimédiában a Vodafone tűnt nyerőnek. Ötszázezer számot tartalmazó katalógusában elég könnyen tudtam válogatni, navigálni, és vásárláskor nem kellett bankkártyával bíbelődnöm, hiszen az összeget a telefonszámlára terhelik. A számok ráadásul a memóriába menthetők, tehát akárhányszor szabadon lejátszhatók, a másolásvédelem csak azt akadályozza meg, hogy az adott mobilon kívül mással is le lehessen játszani a számot.

Egyetlen bökkenő, hogy a számok nevetségesen drágák. 450 forintért megvásároltam az RHCP Can't stop című számát, ami a zajos buszon fülhallgatóval hallgatva viszonylag élvezhető volt, csendesebb környezetben azonban észrevehető volt bizonyos hangok hiánya. Ez persze érthető, akármilyen profi tömörítést is használnak, a négy és fél perces szám aligha férhet el két megabájtos fájlban érezhető romlás nélkül. Ilyenkor meg az ember hajlamos elgondolkozni azon, hogy az RHCP teljes albumát tényleg a Vodától veszi-e meg, 16 számot összesen 7200 forintért, vagy inkább megrendeli a jobb minőségű cédét az interneten, nagyjából feleennyiért.

Mondjuk az is igaz, hogy a csengőhangok még drágábbak, a Vodafone például 600 forintot kér el értük. Ezzel kapcsolatban annyit sikerült megtudnom a Vodafone-tól, hogy a kiadókkal karöltve találják ki az árakat, és hogy elég sok mindent meghatároznak a jogvédők által igényelt díjak. Kívülállóként nehéz eldönteni, hogy ebben a játszmában a jogvédőknek vagy a mobilcégnek van-e nagyobb szavuk. Az viszont biztos, hogy a mobilozók nagy része nem internetezik, így talán kevésbé ismerik e tartalmak reális árát, és így bármilyen maszlagot be lehet etetni velük.

Vizuális élmény

A videoklipekkel a Vodafone-nál is érdemes óvatosan bánni. A mozgalmas jelenetek a tömörítés miatt elmosódottak, a Ferrari gyorsaságát illusztráló ingyenes promófilm emiatt teljesen élvezhetetlen volt. Letöltöttem Shakira egyik videoklipjét is, és egészen jól nézett ki a parányi kijelzőn, viszont 240 forintért csak akkor vennék videoklipet, ha exkluzív, sehol máshol sem látható. Ha a klipet már játssza az MTV, akkor nem mutogatom a mobilomról a haveromnak, hanem inkább szólok nekik, hogy nézzen több MTV-t. De ne mobilon! Ilyen parányi kijelzőkön értelmes emberek nem néznek tévéadásokat. Hiába magyarázzák az iparág érdekeltjei, hogy milyen jó zsebtévézni, még egyetlen egyszer sem láttam olyan embert, aki legalább egy hordozható dvd-lejátszóval az ölében ült volna a trolin, noha évek óta vannak ilyen kütyük. A hordozható tévé sem újdonság.

Szövegértés

Akkor szakadt el bennem valami, amikor a szöveges kínálatot és a menük kusza hálózatát próbáltam feltérképezni. Kétségtelen, hogy elég bőséges a kínálat, vannak napi politikai és gazdasági hírek, de a mobilra szabott rövid cikkekben kevés információ fér el. Egyesek több oldalra törik a cikket, noha semmivel sem nehezebb egy hosszú oldalt lejjebb gördíteni, mint egy tovább linkre bökni. A szolgáltatók emellett örömmel járatják le magukat például Bódi Sylvi wellness tanácsadásával (Tipp: "Idd le magad"), sms fitneszajánlóval, és inkább szánalmas, mintsem szórakoztató hírekkel.


Klikkeljen bátran!
A tartalmak a Pannon és a Vodafone szájtján ráadásul kaotikusan vannak rendszerezve, ezért semmilyen kép nem alakult ki a fejemben arról, hogy legközelebb mit hol kellene keresnem. Így maradt az oké meg a vissza gombok gyakori böködése, ami kétségtelenül fellendíti az oldalletöltési statisztikákat, de elég idegesítő, hogy egy időjárás-előrejelzést négy-öt, egy nyomorult napi horoszkópot meg körülbelül húsz gombnyomással lehet elérni a főoldalról. Gondolta Ön, hogy Pannonnál a "Hasznos" főmenüben belül lévő "Linkajánló" menüpont alatti a "Hasznos" almenüben találhat nem hivatalos BKV menetrendet? Na ugye. A T-Mobile portálja is tele van vicces hülyeségekkel, de legalább szépen rendszerezve.

Hipós fertőtlenítést!

Mindezek után nagyon hiányoztak a közösségi funkciók, de sehol sem volt lehetőségem a tartalmak osztályzására, a véleményem megosztására. Mintha nem is lenne más a mobilweben, csak én meg a szerver. A szolgáltatóknak vagy meg kellene tisztítaniuk a kínálatukat, vagy különálló portálokat kellene készíteniük az igénytelen tömegnek, az újszerű szolgáltatásokra vágyó fiataloknak, illetve az extra szolgáltatásokért akár fizetni is hajlandó üzleti ügyfeleknek. Nehogy a végén megfulladjunk a gagyiban.

Cikksorozatunk következő részében azt vesszük végig, hogy milyen előremutató szolgáltatásokat találtunk hazánkban és külföldön. Ha markáns véleményük van a honi mobilos internetről, dobjanak egy mailt!

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.