Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Zsebtáblagéppel bárhol van internet

2006.03.07. 10:15
Nem pda, nem mobiltelefon, nem számítógép. A Nokia 770 mindenben kicsit más, mint a többi kütyü, és ízig-vérig finn. Sokak szerint teljesen abszurd, hogy a mobilgyártó nem épített bele telefont, de valójában roppant kényelmetlen lenne egy ekkora eszközt előrángatni, amikor tárcsázni kell. A Nokia 770 igazából egy internetgép, ezért inkább egy beépített billenyűzet hiányzik belőle. Kipróbáltuk.

Pénzt és időt nem kímélve kerestem az elmúlt években azt a személyes kütyüt, amelyet nem kell megosztanom másokkal, nem zúg és nem égeti meg a combomat, villamoson is elővehető, nagy a kijelzője, wifin és mobilhálózaton is gyorsan letölti a megabiteket, és emellett igény szerint bővíthető különféle netes és nem netes szoftverekkel, eddig azonban nem találtam jó megoldást. Próbálkoztam laptoppal, Windows Mobile oprendszert futtató tenyérgéppel meg spéci okostelefonnal, de mindegyikből hiányzott valami. Néhány hete azonban a kezembe került egy Nokia 770 nevű táblaizé, és odanőtt.

Könnyűipar


Nagyon sok képünk van, kattintson!
Első ránézésre a Nokia 770 olyan, mintha nem különálló termék, hanem egy nagyobb szerkezet, mondjuk egy gyártósor irányítókonzolja lenne. Fekete műanyag burkolata jellegtelen és a finn dizájnerek valószínűleg csak azért raktak rá egy ezüstszürke védőburkot, mert semmi értelmeset nem tudtak kitalálni. Persze a műanyag alkatrészek látványánál sokkal fontosabb a kijelző minősége, és erre nem lehet panaszkodni: ugyanolyan fényes meg éles a képe, mint a 7710-es mobilé. És sajnos ugyanúgy csak hatvanötezer színárnyalatot tud megjeleníteni.

Mindkét kütyü szélesvásznú, de a 7710-es kijelzője csak 640x320 képpont felbontású, míg a 770-es kijelzőjén majdnem kétszer több, 800x480 képpont fér el, miközben a méretük majdnem megegyezik. A 7710-es néhány milliméterrel vastagabb, de a sarkai jobban le vannak kerekítve.

Első nekifutás

Látszik, hogy a Nokia eddig nem gyártott pszeudotáblapécét, mivel elég sok tervezési bakit elkövetett. Az egyik legbosszantóbb hiba akkor jelent meg, amikor a táblagép használata közben a szürke tokot fordítva visszatoltam a helyére, és kitüremkedő pereme miatt alig tudtam benyomni az irányítógomb bal oldalát. Szintén a mérnökök figyelmetlenségére utal, hogy az összes csatlakozót a készülék alján helyezték el. Asztali használat közben a bedugott usb kábel miatt lazán lefordul a készülék a hozzá adott műanyag állványról, amely egyébként is egy fröccsöntött ócskaság, utcai zenehallgatás közben meg a fülhallgató okoz fennakadást a szó szoros értelmében. Macerás zsebre vágni és onnan előkotorni, mert a középen kiálló csatlakozó mindig beakad valamibe. Magyarán a Nokia 770 nem a legpraktikusabb hordozható zenelejátszó. A finn mérnökök ugyanakkor hatalmas dicséretet érdemelnek a csatlakozók típusa miatt: a töltő ugyanolyan, mint az újabb fajta Nokia mobiloké, a fülhallgató dugasza normál méretű jack, az usb meg szabványos, azaz ugyanolyan dróttal köthetem fel a gépemre a külső usb merevlemezemet, a digitális fényképezőmet, no meg a Nokia 770-et.

A táblagépek lényege, hogy a felhasználó nem gombokon, hanem érintőképernyőn bököd, és a betűket vagy egy virtuális billentyűzeten kell bepötyögni, vagy egy írásfelismerő sávra kell mindenféle ákombákomot rajzolni. Bár Nokia 770 az írásfelismerőjének saját egyedi betűképeimet is megtanítottam, a továbbképzés után is hektikusan működött, ezért inkább maradtam a betűnkénti pötyögésnél. Ennek az a hátránya, hogy a speciális karakterek - például az ékezetes betűk - külön lapokon kaptak helyet. Szerencsére a kiosztást nem volt nehéz megtanulnom, így már egy üveg száraz vörösbor elfogyasztása után is simán eltalálom az "ö" betűt. Ott van a negyedik lap közepén, úgy egy centire az aljától.

Nyílt források

A 770 nemcsak azért egyedülálló a finn mobilgyártó kínálatában, mert nincs benne telefon, hanem azért is, mert az okostelefonokon megszokott Symbian operációs rendszer helyett egy speciális Linux fut rajta, az úgynevezett Internet Tablet 2005 változat, amely a cég ígéretei szerint idén megújul, és alapból támogatja majd az internetes telefonálást meg a csevegést. A rendszerről annyit érdemes tudni, hogy a népszerű Debian disztribúción alapul, 2.6.12-es a rendszermagja, és nagyon sok nyílt forráskódú szoftver letölthető rá. A készülék kezelőfelületét sajnos nem igazán tudtam személyre szabni: bármilyen háttérképet beállíthattam, de csak négy nem túl izgalmas színösszeállításból válogathattam, a telepített szoftverek indítóikonjai meg mind az extrák közé kerültek, és onnan nem áthelyezhetők.

Alapból nem tud sokat a Nokia 770. Van benne egy Opera böngésző, amely az összes szkriptet kezeli és meg tudja jeleníteni a Flash hatos verziójával kompatibilis animációkat. Teljes kijelzős módban száz százalékos nagyításnál a nagyobb képernyőre tervezett weboldalak is nagyszerűen megjelentek, de igen aprók voltak a betűk, százötven százalékos nagyításnál meg minden jól olvasható volt, de egy kicsit oldalra kellett gördítenem ahhoz, hogy az oldalsó reklámcsík helyett a cikket lássam. Van benne levelező is, amely pop3 és imap postafiókokat is kezel, és természetesen beállítható úgy, hogy csak az emailek fejlécét töltse le, ami roppant hasznos volt, amikor gprs kapcsolaton neteztem. Az induló szoftvercsomagban ezeken kívül csak egy rss hírolvasó segíti az online munkát, amellyel a portálokon és blogokon megjelenő híreket lehet folyamatosan nyomon követni. A táblagépen van még képnézegető, fájlkezelő, pdf-olvasó, számológép, jegyzetfüzet és zenelejátszó, amely memóriakártyán lévő mp3 meg aac formátumú számokat és internetes rádiócsatornákat tud lejátszani.

Drót nélkül csatolt mobilom memóriáját sajátjaként kezeli

Mivel az internetezéshez feltétlenül szükségem volt valamilyen csevegőprogramra, kicsit körülnéztem a Nokia 770 fejlesztői weboldalán, ahol elképesztően sok ismert szoftver átiratát találtam meg. A telepítésük roppant egyszerű volt, mivel a deb kiterjesztésű programcsomag megnyitását választva automatikusan elindult az alkalmazáskezelő, és némi kijelzőböködés után már használhattam is legújabb szerzeményeimet. Elsőként került fel a Nokiára a windowsos pécéken is elérhető Gaim, amely Icq és Msn csevegőkliensként működik, majd az Abiword szövegszerkesztő, a Gnumetric táblázatkezelő, a DejaPIM személyi asszisztens, valamint az e-könyveket olvasó Plucker.

Legizgalmasabb szerzeményem a VNC viewer nevű szoftver, amellyel az otthoni wifi hálózaton át az asztali számítógépemet tudtam távirányítani. Ez akkor jött jól, amikor az erősítőre kötött számítógépemmel zenét hallgattam, és nem akartam csupán azért átmenni a szomszédos szobába, hogy berakjak egy másik albumot, és akkor segített, amikor a szomszédomnál Windows XP-t telepítettem, és szükségem volt egy fájlra a saját gépem merevlemezéről.

Szabad élet


Nagyon sok kép a gépről, kattintson!
Miért nőtt a kezemhez a Nokia 770? Mert most már bármikor tudok internetezni, a megszokott minőségben és sebességgel. Mert nem kell bekapcsolnom egy zúgó számítógépet, hogy megnézzem a tévéműsort, nem is kell felkelnem a fotelből. Magyar nyelvű verzió nincs, mert a piszok Nokia nem forgalmazza Magyarországon, így legközelebb Ausztriában lehet beszerezni, körülbelül kilencvenezer forintért.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!