Árpád
-2 °C
9 °C

Mindenhol lesz mobil szélessáv

2004.12.08. 16:00
A Pannon sok pénzt fizetett azért, hogy ne csak harmadik generációs mobilhálózatát építhesse ki, hanem meglévő GSM-rendszerén is szélessávú internetelérést nyújthasson. A 3G-tender másik győztese, a T-Mobile évek óta aktívan részt vesz az UMTS kifejlesztésében, és fontosnak tartja a generációváltás megkönnyítését.
Az UMTS-tenderen a T-Mobile és a Pannon GSM már biztos befutó, a Vodafone még tárgyal, a negyedik frekvenciára kiírt pályázat meg sikertelen volt, és ennek értékesítésére egy évig nincs jogi lehetőség. A két győztes cég együttesen harminchat milliárd forintot fizet a tizenöt évre szóló frekvenciahasználati engedélyért, és ebből az összegből a T-Mobile tizenhét, a Pannon GSM tizenkilenc milliárd forintos részt vállal, derült ki a Nemzeti Hírközlési Hatóság szerda reggeli közleményéből. A két vállalat az első évben 5,5-5,5 milliárd forinttal gazdagítja az ország költségvetését, és a fennmaradó részt három év alatt törlesztik.

Nagyon széles sáv

A Pannon GSM azért fizet kétmilliárd forinttal többet, mint a T-Mobile, mert a kiírt három licenc közül a legértékesebbet, az úgynevezett C blokkot szerezte meg. Ez annyit jelent, hogy nemcsak a harmadik generációs UMTS-hálózat kiépítését kezdheti meg, hanem a jelenlegi GSM-hálózatát is tovább bővítheti; az 1800 megahertzes frekvenciatartományban megduplázza hálózati kapacitását, és az ügyfelek az ország egész területén használhatják majd szélessávú EDGE-készülékeiket. Ráadásul ebben a csomagban nincsen meghatározva, hogy milyen lefedettséget kell elérniük.

Ove Fredheim, a vállalat vezérigazgatója elmondta, hogy hazánkban a következő tizenkét hónapban építik ki az UMTS-hálózatot, de a mostani rendszeren az EDGE-elérést már a következő hónapokban bevezetik.

Pénzről nem beszélnek

Az igazgató azt is elmondta, hogy már megvan a hálózati beszállítójuk, de a gyártó nevét egyelőre nem hozták nyilvánosságra, mint ahogy azt sem, hogy mennyibe kerül a hálózat kiépítése. (A T-Mobile korábbi becslése szerint körülbelül egymilliárd euróért lehet kiépíteni az országos hálózatot.) Fredheim arra hívta fel a figyelmet, hogy nemcsak a hálózatra kell költeniük, hanem a kapcsolódó szolgáltatásokra is, ezért nagyon nehéz felbecsülniük a kiépítés költségeit.

Átjárhatóságra gyúrnak

A T-Mobile licencszerződése szerint a vállalatnak 2006. január elsejére Budapest belvárosában kell kiépítenie a 3G hálózatot, 2008. január elsejére pedig harminc százalékos lakossági lefedettséget kell elérnie. A cég egyébként már hat éve csatlakozott a szélessávú szabványokat meghatározó UMTS Fórumhoz, és annak munkájában - Magyarországról egyedüliként - azóta is aktívan részt vesz. A távközlési cégnek fontos, hogy a GSM-nél megismert minőséget tudja garantálni, és hogy nagy legyen a készülékkínálat, írták sajtóközleményükben.

A T-Mobile nagy hangsúlyt fektet a régi és új hálózatok közötti átjárhatóságra is, és ebben nagy szerepe lesz az EDGE technológiának, amely átmenetet képez a GPRS és az UMTS között. Az UMTS-hálózat a kezdetben ugyanis nem mindenhol lesz elérhető házon belül, a már kiépített EDGE viszont igen, így a felhasználóknak otthon és az irodában sem kell lemondaniuk a szélessávról. A T-Mobile azt ígéri, hogy a felhasználók alig veszik majd észre, hogy hálózatot váltottak.

Információink szerint az EDGE-rendszert a T-Mobile nem építi ki az egész országban, inkább a fővárosra és a nagyvárosokra koncentrál.

Alakító erő

"Az új tartalomszolgáltatások megjelenése hosszabb távon hatással lesz a médiumokra és a médiafogyasztásra is, a gyors mobil internet, élő videoközvetítések, szórakoztató alkalmazások, fájlcserélők és más újszerű kommunikációs formák várhatóan átformálják a hétköznapokat. " - mondta Sugár András, a T-Mobile Magyarország vezérigazgatója.