Mária
-6 °C
-2 °C

Munkaidőben tölti a magyar az SMS-ben fizetett pornót

2003.11.16. 12:40
Magyarországon évek óta jövedelmező internetes üzlet a pornófilmek fizetős letöltése. A fizetős tartalmakat legtöbbször emelt díjas SMS-ben rendelik meg a felhasználók. Az egyik ezzel foglalkozó szolgáltató cég neve elhallgatását kérő vezetője az Indexnek kifejtette: a netes pornón a legtöbbet a háttérbe húzódó mobilcégek keresnek. A három hazai szolgáltató közül a Pannon GSM-től tudhattuk meg, milyen mozgatórugói vannak a tartalomszolgáltatókkal kötött szerződéseknek.
"Világosan kell látni, hogy a pornó viszi előre az internetet" - jelentette ki határozottan a pornóipari vállalkozó, aki egyúttal arra is emlékeztetett, hogy a keresőoldalakon leggyakrabban begépelt kifejezések többsége hosszú évek óta a szexszel kapcsolatos. Az SMS-alapú letöltéseket biztosító cégek mérései szerint már a munkaidő kezdetével, reggel 8-kor elkezdik a felhasználók tölteni a filmeket.

Vagyis egyértelműen a munkahelyi szélessávot használják a felhasználók, emlékeztetett informátorunk, aki szerint megfelelő feltételek mellett egy 800-1000 MB-os komplett film 3-4 óra leforgása alatt letölthető. Cége kizárólag magyar SMS-eket fogad, és csak az országon belül enged letölteni, erre szólnak ugyanis forgalmazói jogosítványai.

Utálták a hirdetők, aztán rájöttek

A pornó sokáig az írott médiában is mostohagyereknek számított, Ausztriában például a Hustler magazin 4 évig egyetlen reklámot sem közölt. Az idők azonban változtak, most már a lap több mint 60 százalékát teszi ki a reklám. "A hirdetők belátták, hogy ez az egyik útja a legkomolyabb, felnőtt célcsoport elérésének" - véli a pornófilmeket forgalmazó cég vezetője.

Magyarországon a fizetős filmletöltés 9 éve létezik, a jelenlegi kínálat 90 százaléka azonban kalózmásolat. "Egy tinédzser feltehet valamelyik ingyenes szolgáltatóhoz tucatnyi DVD-ről lekapott filmet, és betegre keresheti magát az SMS-ekből befolyó összegeken" - fogalmazott informátorunk.

Itthon mindennapos a filmes kalózkodás

A komoly forgalmazók célja az, hogy legális keretek közé tereljék a kínálatot. Adott esetben segítenek a filmek jogtulajdonosainak felderíteni és a filmek levételére felszólítani a kalózkodókat.

Az SMS-fizetési megoldás 5 éve létezik, és van már olyan pornóoldal, ahol havi bérlet váltható. Az így kifizetett összegek komoly hányadát azonban a mobilszolgáltatók teszik zsebre, hiszen az áfa nélküli összeg felére igényt tartanak, kesergett informátorunk.

Töredékére olvad a befizetett összeg

Ilyen szinten már komoly érvágás az a nyolc forint is, amibe a letöltési kódot továbbító válasz SMS kerül. A maradék összeg többfelé oszlik, fent kell például tartani egy SMS webszervert, amely a válasz SMS-ben megküldi a személyre szabott elérési kódot. A vállalkozó nem kívánta közölni a rendszer pontos anatómiáját, annyit azonban megtudtunk, hogy "van néhány ilyen cég", amelyek rendszere adott másodpercben 30 ezer SMS-t is képes továbbítani.

A maradék összegen a filmek jogtulajdonosa, a szolgáltatást szervező cég, és esetleg a küldő bannereket futtató oldalak tulajdonosai osztoznak. Informátorunk szerint itthon sem kell legfeljebb 2-3 év, és sorban fognak állni náluk a hirdetésekért. Az internetes filmforgalmazók már most rutinosan igazítják útba az érdeklődőket.

A mobilcég megdolgozik a részéért

A Pannon GSM esetében az emelt díjas szolgáltatások üzleti modellje úgy néz ki, hogy a velük szerződésben álló tartalomszolgáltatók szolgáltatnak (jogi értelemben is) a Pannon ügyfeleinek, közölte kérdésünkre a mobilcég sajtóosztálya.

A szerződésük alapján a tartalomszolgáltatóknak különböző szolgáltatásokat nyújtanak, a távközlési szolgáltatás (SMS, MMS, hívás, stb. továbbítása) mellett számlázással, beszedéssel és a digitális tartalomnak az ügyfél készülékére eljuttatásával is foglalkoznak.

Érték az ügyféladatbázis

A cég sajtóosztályán keresztül válaszát lapunknak megküldő illetékes szerint nem szabad elfelejteni a bevételmegosztási arányok boncolgatásakor, hogy az adott esetben a tartalomszolgáltató számára elérhetővé tett ügyfélbázist hosszú évek drága és fáradtságos munkájával gyűjtötték össze.

Ennek megfelelően ennek az ügyfélbázisnak értéke van, melyet érvényesítenek is a tartalomszolgáltatók felé, közölte a Pannon GSM.

Nem osztályozzák a tartalmat

Mindezek fényében a bevételmegosztás mértéke alapvetően az adott szolgáltató árbevételétől függ. Ennek mértékében a szolgáltató része akár meg is haladhatja a 70 százalékot.

Kérdésünkre, hogy a pornográf vagy ismeretterjesztő tartalmak között hogyan osztályoznak, a Pannon illetékese kifejtette: attól, hogy valaki milyen tartalmat nyújt nem függ a részesedésének mértéke. Természetesen a szerződésekben minden esetben kikötik, hogy az adott szolgáltatás törvényt nem sérthet.

A Westel és a Vodafone nem közli

A szerződések, így a tartalomszolgáltatokkal kötött megállapodások és azon belül a bevételmegosztás sem tartoznak a publikus információk közé, válaszolták érdeklődésünkre a Westelnél. Az emeltdíjas SMS-el elérhető tartalomról pedig a tartalomszolgáltatók gondoskodnak és döntenek. A mobilszolgáltatók pusztán távközlési szolgáltatóként vannak jelen, közölték a Westel sajtóosztályán. A Vodafone péntek délutánig nem válaszolt megkeresésünkre.