Mária
-6 °C
2 °C

Kétkezes mobil haladóknak

2004.03.09. 17:06
A Siemens új csúcsmobiljáról csak több napos tréning után lehet hívást kezdeményezni, de addig is ott van az mp3-lejátszó, a rádió vagy a videófelvevő.
"Lemerült a mobilom, telefonálhatok a tiedről?" - kérdezte óvatlanul, és már nyúlt is a félig üres vagy inkább félig teli sörös poharak közt heverő SX1-esért. Bólintottam, és felkészültem arra a kéjes pillanatra, amikor eltűnik az arcáról a magabiztos mosoly, elkerekednek a szemei, és a hüvelykujja majd ide-oda ugrál bizonytalanul a billentyűk között.

A Siemens új okostelefonja ugyanis az első találkozáskor mindenkiből hasonló reakciókat vált ki: volt, aki kétségbeesésében a kijelzőt nyomkodta, hátha érintőképernyő, valaki megpróbált csak azért is úgy tenni, minta az SX1 hagyományos telefon lenne, és a numerikus billentyűk a helyükön lennének, sőt egy átmenetileg korlátozott ítélőképességgel rendelkező ismerősöm hisztérikus "Spock hívja Kirk kapitányt!" kiáltással igyekezett uralma alá hajtani a technika ezen vadhajtását.

116 grammba zsúfolva

Tekintse meg képeinket!
Az SX1 számbillentyűi a klasszikus, és valljuk be, jól bevált elrendezéstől eltérően nem a képernyő alatt, hanem a kijelző két oldalán sorakoznak, ezzel szinte lehetetlenné téve, hogy a készüléket ne fényképezőgépként, határidőnaplóként, vagy játékkonzolként, hanem egyszerűen telefonként használjuk. A Siemens PR-szakemberei szerint az SX1-gyel különleges billentyűkiosztása miatt minden eddiginél gyorsabban írhatunk SMS-t, és a kreatív munkatársak ezúttal nem kamuznak, legfeljebb csak azt felejtik el megemlíteni, hogy cserébe örökre le kell mondanunk az egy kézzel tárcsázás mindennapi örömeiről.

Az SX1-tulajdonosok életét ráadásul az első időszakban az apró joystick is megnehezíti, mivel a kijelző alatt elhelyezett fémes bütyök a legfinomabb mozdulatokra is azonnal reagál, viszont valahogy soha nem arra billen, amerre szeretnénk. Ez azonban némi gyakorlás után csak az idült alkoholistáknak és az egyéb okokból önkéntelen kézremegéssel küszködőknek jelenthet problémát.

Az idegesítő kezelőfelület ellensúlyozására a Siemens mérnökei a készüléket telezsúfolták minden elképzelhető extrával, így az FM-rádióval, az mp3-lejátszóval, vagy éppen a beépített, kamerával is elszórakoztatjuk magunkat két hívás közt, nem is beszélve a Symbian operációs rendszerre írt játékokról, vagy üzleti alkalmazásokról, amikből közel két tucat fér el a nyolc megás memórián.

A videórögzítésre is alkalmas kamerával a mobiltelefon mezőnyhöz képest meglepően jó minőségű képeket készíthetünk, ráadásul az éjszakai üzemmódban akár egy sötét sikátorban vagy egy félhomályos szórakozóhelyen is megragadhatjuk a pillanatot. A kamerával felvett, legfeljebb fél perc hosszú mozgóképek viszont pixelesek és életlenek, így legfeljebb a megrögzött technokraták és high-tech fetisiszták mutogatják majd az elkészült klipeket, ők is csak addig, amíg meg nem unják, hogy mindenkinek el kell magyarázni, hogy mit is kéne látni pontosan a színes, mozgó pixelekben.

Éretlen

Két-három hét használat után, miután belenyugodtunk, hogy egyetlen hívás akkora koncetrációt és kézügyességet kíván, mint egy könnyebb zongoraverseny, vagy egy érsebészeti beavatkozás, már-már megszeretnénk az SX1-est, az egész macerát elfeledtetné velünk a rádió, és az mp3-lejátszó, meg persze a Transport Tycoon, amit két metrómegálló közt játszhatunk, akkor elkezdenek szaporodni az apró, de annál zavaróbb hibák, amik végül úgy kergetik az őrületbe az SX1 felhasználóit, mint a csepegő csap, vagy az ágy deszkájában percegő szú.

Klikk a képre!
A Siemens csúcstelefonja például csak akkor ismeri fel a névjegyzékbe mentett számokat, ha éppen megfelelő a csillagok együttállása, egyébként csak a számot írja ki a képernyőre, a hívóhoz rendelhető képeket pedig több órányi menübarangolás és kétségbeesett billentyűfutomok után sem lehetett előcsalni belőle.

A bonyolult, sokszor logikátlan menürendszer, és a gyakori lefagyások egy idegbeteg és túlhajszolt projektmenedzserre utalnak, aki a fejlesztő csapatot túlórákba kergette hisztérikus kitöréseivel, és végül egy félkész telefont engedett a futószalagra. A szoros határidőkre, és a végkimerültség következtében fellépő figyelmetlenségre utal az is, hogy a Siemens SX1-es rendszerfájljai a telefonban található böngésző tanúsága szerint a C:/Nokia mappában kaptak helyet, amiért is egy szigorúbb belső szabályrendszerrel rendelkező multinacionális cégnél nem csak a fejlesztő csapat összes tagját, de az egész marketing osztályt is száműzték volna a kirgiz vagy a mongol leányvállalathoz.

Persze lehet, hogy ezeket a hibákat a cég még kijavítja a telefon magyarországi premierjéig, így már csak a hüvelykujjunk kell meghosszabbítanunk plasztikai sebészünk vagy gyógyszerészünk segítségével, hogy egy kézzel elérjünk minden gombot, és máris használhatjuk minden idők egyik legjobban felszerelt moibltelefonját.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!