Árpád
-1 °C
9 °C

Elpusztíthatatlan személyhívók

2002.04.17. 15:42
A magánfelhasználók körében a mobiltelefonok térhódításával a személyhívók elvesztették varázsukat. A csipogóknak azonban még számos előnyük van a mobiltelefonokkal szemben, melyek jó eséllyel még sokáig életben tarthatják ezt az eszközt. Alacsonyabb frekvencián működnek, és nem bocsátanak ki rádióhullámokat. Azonkívül bemérni sem lehet őket.
Az egyirányú személyhívók, melyek először az orvosok körében váltak népszerűvé a kilencvenes évek elején, ma már a veszélyeztetett fajok közé tartoznak. A New York Times szerint az Egyesült Államokban az 1998-as csúcs óta (akkor 45 millióan hordtak maguknál csipogót) 20 százalékkal csökkent a használók száma, és új előfizetők nemigen akadnak. Akiknek még van ilyen készülékük, azoknak egynegyede szinte alig, vagy egyáltalán nem használja azt.

Kiszorítja az SMS

Mindez természetesen a mobiltelefonok térhódításának köszönhető: egyszerűbb felhívni valakit, mint üzenetet küldeni, de ha mégis üzenni szeretnénk, azt is megtehetjük SMS-ben. Sokan persze éppen amiatt szeretik ezt a készüléket, mert az általuk választott időpontban hívhatják vissza azokat, akik keresték őket.

Itthon a személyhívók a kilencvenes évek közepén valószínűleg túl későn érkeztek ahhoz, hogy igazán nagy sikert arathassanak, hiszen a piacon már a mobiltelefonokkal kellett megküzdeniük. A szolgáltatás népszerűségéhez az sem járult hozzá, hogy a személyhívó előfizetése nem olcsóbb lényegesen a mobiltelefonénál.

Kórházakban is használható

Azonban a csipogó számos jó tulajdonsággal bír a mobillal szemben. Azon kívül, hogy nem kell azonnal válaszolnunk a hívásra, technikai jellegű előnyök is adódnak. Az egyirányú személyhívók nem bocsátanak ki rádióhullámokat (ugyanis csak fogadásra alkalmasak), ezért talán az egyetlen biztonságosan használható mobil kommunikációs megoldást kínálják azokon a helyeken, ahol a mobiltelefonok használata az interferencia miatt általában nem megengedett, így például kórházakban, erőművekben.

Nagyobb lefedettség

Ezen kívül alacsonyabb frekvencián működnek, az itthon is használt Ermes rendszer például 169,625 MHz-en. Az alacsonyabb frekvencia azt jelenti, hogy a rádióhullámok az épületek falain könnyebben hatolnak át, illetve távolabbra is jutnak, tehát kevesebb 'rés' van a lefedettségben.

Kólaautomaták és dílerek az ügyfelek között

A kevesebb felhasználó ellenére nyílnak új lehetőségek is a személyhívó-szolgáltatók előtt: az egyik megnyíló piac a géptől-gépig kommunikáció területe. Nagyobb számítógép-hálózatok is konfigurálhatók arra, hogy felhívjanak egy csipogót rendszerösszeomlás esetén, vagy akár egy üdítőital-automata is 'szólhat' az üzemeltetőjének, ha kifogyóban van valamelyik ital. A drogdílerek és más illegális tevékenységet folytatók is meg fogják tartani a csipogójukat, mivel azokat nem lehet úgy bemérni, mint a mobilokat.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.