Natália
-3 °C
8 °C

Félnek a szextől a mobilszolgáltatók

2004.10.26. 11:42
A szolgáltatók még nem igazán foglalkoznak pornográf tartalmakkal, pedig valószínűleg ez lendíti majd föl a drótnélküli szolgáltatások piacát. A vezetékes interneten is a pornó segített.
Az új bevételi forrásokat kereső mobilszolgáltatók keményen küzdenek azért, hogy fellendítsék adatforgalmukat, de egyelőre kevesen próbálják kihasználni a pornóban rejlő lehetőségeket. Pedig a távközlési szakértők nagyon jól tudják, hogy a vezetékes internet beindulásakor, a kilencvenes évek második felében elsőként a pornóképeket kínáló tartalomszolgáltatók tudtak profitot termelni. A mobilszolgáltatók távolságtartása ugyanakkor érthető, hiszen szeretnék elkerülni, hogy a gyermekek is hozzáférjenek a mobilos pornóhoz.

Jön a szex

A Yankee piackutató csoport hétfőn kiadott felmérése szerint a pornó mindenképpen elterjed a mobilokon is, és az amerikai előfizetők négy év múlva már évente kilencvenmillió dollárt költenek ilyen szolgáltatásokra, a világpiac értéke elérheti az egymilliárd dollárt. A kutatócég szakértői szerint most a távközlési cégekben most még a félelem dominál, de a tartalomszolgáltatókkal összefogva kifejleszthetik azokat a védelmi mechanizmusokat, amelyek garantálják a gyermekek biztonságos internetezését.

A brit Vodafone például már bevezetett egy olyan tartalomszűrő rendszert, amely csak akkor engedélyezi a pornográf weboldalak letöltését, ha a felhasználó bebizonyítja, hogy már elmúlt tizennyolc éves. Az elektronikus szűrőt hitelkártyaadatok megadásával lehet kikapcsolni, de a Vodafone is elismeri, hogy ez a megoldás korántsem tökéletes, hiszen a gyermekek is hozzáférhetnek szüleik hitelkártyáihoz.

Nem kártyáznak

A PhoneBox Entertainment által elindított PhoneErotica.com oldalait hetente hetvenötmilliószor töltik le, és a felhasználók többsége csak az operátornak fizet az adatátvitelért, mivel a szolgáltatás eleinte ingyenes. A vállalat abban reménykedik, hogy a jövőben a távközlési cégek segítségével hajthatja be a felhasználókon a szolgáltatás díját, mivel a hitelkártyás fizetést bonyolult megoldásnak tartja, írta a Cnet.

A bankok meglehetősen sokat kérnek a pornóoldalaktól, mivel ezeken az oldalakon a felhasználók gyakran lopott vagy hamis kártyaszámot használnak, és ennek a költségét beleépítik a díjazásba. Ráadásul csak az előfizetők öt százaléka hajlandó elküldeni a kártyaszámát egy internetre csatlakozó telefonról.