Miklós
-7 °C
2 °C

Drótnélküli internet két sör között

2003.03.19. 16:41
Az utóbbi idők legfelkapottabb technológiai megoldása, a vezeték nélküli internetes hozzáférés (wireless Internet access, WiFi, W-LAN) a világon sok millió számítógépet és elektronikai eszközt köt össze, és rohamosan terjed. Angliában például háromezer kocsmában építenek ki hozzáférési pontokat. Az iparág szakértői azt jósolják, hogy a vezeték nélküli hozzáférés megváltoztatja az emberek internetezési szokásait. Sőt egyesek szerint ennek segítségével végre megvalósulhatnak az internet hajnalán vizionált önszerveződő helyi közösségek is.
Felkapottá vált pubok

A britek rövidesen a helyi pubjuk asztala mellől internetezhetnek, mivel az ország mintegy 200 jelenlegi, kávézókban, hotelekben létesült drótnélküli csatlakozási pontjához júliusban háromezer pub is csatlakozik.

A Cloud (felhő) névre keresztelt hálózat az Intel, a WiFi beszállító Ericsson és az Inspired Broadcast Networks szélessávú szolgáltató cég együttműködésével létesül.

Egy órát egy menüért

"A pubok az ország több részén már az üzleti ebédek helyszínének számítanak. A szolgáltatás hozzájárul ahhoz, hogy olyan szolgáltatásokat kínáljanak, amelyek további vendégeket vonzanak, és egyúttal megnyújtják a tartózkodás idejét is" - jelentette ki a BBC-nek John Appleton, a projektben részt vevő egyik pub-lánc, a Six Continents Retail igazgatója.

A McDonald's a múlt héten bejelentette, hogy három éttermében megkezdte a vezeték nélküli hálózat tesztelését. A társaság azt ígéri, hogy az év végére 300 éttermében nyújt egyórás ingyenes nagysebességű hozzáférést a menüt vásárlók számára. Minden további óra három dollárba kerül, vagy ha az jobban tetszik, a felhasználó vehet még egy menüt.

Chipbe bújik a hálózat

Az Intel Centrino chipje újabb lendületet adhat a WiFi kezdeményezéseknek, jelentette ki a CeBIT-en tartott tájékoztatóján Mike Splinter, az Intel értékesítési és marketing menedzsere. "A célunk az átfogó, vezeték nélküli hozzáférés. A számítógép használat áthelyeződik az asztalról a kanapéra" - mondta Splinter.

A processzorgyártó több millió laptop Centrino chipekkel felszerelésére számít. A processzor beépített WiFi modemet tartalmaz, és a kifejlesztése egyik fő célja volt, hogy minimális legyen az energiaigénye. A CNN által idézett elemzők szerint az Intel ezen lépésével a noteszgépek szabvány alkatrészévé válhat a vezeték nélküli chip.

Listába szedett hot-spotok

A 207 vállalatot tömörítő Wi-Fi Alliance a CeBIT idején jelentette be a wi-fizone.org weboldal indulását, ahol 23 országból 1600 hotel, repülőtér, étterem adatait sorolják fel, ahol vezeték nélküli hálózatot biztosítanak.

A Gartner piackutató cég elemzései szerint 2006-ban világszerte várhatóan 99 millió WiFi használó 89 ezer nyilvános belépési helyet (access point) használ majd. Amíg viszont ez bekövetkezik, a kapcsolat díjának csökkennie, az árazásnak pedig egyszerűsödnie kell.

Nincs még roaming

Néhány közösségi elkötelezettségű csoport úgy véli, a WiFi-nek ingyenesen kellene rendelkezésre állnia, jelentette ki Dennis Eaton, a Wi-Fi Alliance elnöke. A szolgáltatóknak még nincs kidolgozott módszerük a nyereségesség elérésére, és így különböző üzleti modelleket próbálnak ki. Jelenleg az USA-ban a havi 30-70 dolláros korlátlan szolgáltatás és a hotelek óránként akár 15 dollárt is elérő árú hozzáférése között mindenféle árnyalat előfordul.

A teljesen kötetlen használat az ország bármely pontján viszont még nem megoldott. Pedig volna igény a tetszőleges nyilvános hálózatra csatlakozásra a mobiltelefonok roamingjához hasonlóan, külön díjak fizetése nélkül. Ezen a téren a WiFi még a korai mobiltelefonkorszak gyerekcipőjében csoszog. A szolgáltatók most próbálják kikísérletezni a roaming lehetséges módozatait, mondta Dennis Eaton.

Biztonsági szabványok készülnek

Elemzők szerint a Wi-Fi Alliance címlistakészítési kezdeményezése az első lépést jelentheti a sokkal egységesebb szolgáltatás és árképzés irányába. A következő akadály komolyabb lesz: a szolgáltatóknak meg kell egyezniük a roaming gyakorlati feltételeiről.

A másik komoly kihívás a WiFi biztonságának növelése. Jelenleg a hálózatok viszonylag könnyen feltörhetőnek számítanak. Erre az évre új biztonsági szabványok elfogadására számítanak, amelyek révén a WiFi-t versenyképes megoldásnak számít majd a vállalatok számára is, mondta Eaton.

Az idén várható a 802.11g WiFi szabvány elfogadása is. Ennek segítségével növekedik a továbbítható adatmennyiség, vagyis sokkal könnyebb lesz a multimédiás alkalmazások letöltése vezeték nélküli kapcsolat segítségével, emlékeztetett a Wi-Fi Alliance elnöke.