Judit
3 °C
6 °C

Traci Lords, a videokorszak első pornódívája

2001.05.20. 13:39
Egyszer volt, hol nem volt, valamikor a korai nyolcvanas években, egy fiatal vidéki lány, név szerint Norma Kuzman, aki fogta magát, otthagyta az ohiói családi házat, és bízva a jobb szerencsében, na meg a Penthouse bíztatására, a napsütötte Kaliforniába költözött. Fotózták jobbról, fotózták balról, fotózták elölről, fotózták hátulról, aztán az álló- helyett a mozgókép, továbbá a névcsere mellett döntött, és Traci Lordsként vonult be a pornótörténelembe.
1984: az orwelli prófécia és William Gibson Neuromancerének árnyékában, a három X-es ipar ez idő tájt nyergelt át a tizenhat, illetve harmincöt milliméterről a gyorsabb és lényegesen olcsóbb videóra, szakosodott "filmszínházak", szűk körű amatőrvetítések helyett a teljes intimitást (plusz jobb eladási mutatókat) biztosító "házimozira". Traci első opusai rögtön az otthonokban landoltak. Videosztár lett. Művésznevét az egyik George Cukor filmben (James Stewartnak) Traci Lordsként bemutatkozó Katherine Hepburntől kölcsönözte.

A Top modellekben debütált, partnernője (és egyben a darab forgatókönyvírója) az a Ginger Lynn, aki hosszas hallgatás után pár éve, élő legendaként, a negyvenhez közelítve, újra kamerák elé állt, feküdt, guggolt. A férfi főszerepet a Mély torok híres etalonja, Harry Rheems adta. Önéletrajzi munka: vidéki lányok a nagyvárosban, talmi fények, csillogás, dollárözön, pornóvilág.

Traci gyorsan a csúcsra futott, négy év alatt több mint száz videóban felbukkant. Szerepeinek, szeretőinek se szeri, se száma. Szinte az összes klisében megfordult: szúnyogcsípésre teljesen begerjedt ápolónőként, laza erkölcsű stopposlányként, ártatlanságát (többszörösen, alaposan) vesztő gimnazistaként, Lolitaként, nimfomániás rockénekesként egyaránt csodálhatták a hívők. Máskor meg addig izgatta magát a vibrátorral, míg bele nem halt, s a csillagok között újjászületve, kedvese karjaiban lelt új, gondtalan nemi életet (Sex Waves).

Tom Byron, Eric Edwards, Jamie Gillis, Ron Jeremy, John Leslie, Peter North, Joey Silvera - az évtized talán valamennyi X-csődörével ágyba bújt. És, hogy a hölgyek se maradjanak ki: Crystal Breeze, Christy Canyon, Stacey Donovan, Marilyn Jess, többek között. Rendezők, a teljesség igénye nélkül: a szárnyait bontogató Suze Randall, az úttörő Mitchell testvérek, a nem kevésbé kultikus Dark Brothers (New Wave Hookers 1, 2, 3, stb.), a film noir és erotika mixeket gyártó Robert McCallum (Suzie Superstar II. - az öngyilokba menekülő Shauna Grantet helyettesítendő).

Amúgy Traci zseniális volt. S hogy mitől zseniális a pornósztár? Apró gesztusok, tekintetek, kikacsintások a kamerának, átélt vagy hitelesen megjátszott gyönyör, akrobatatechnikák, természetesség a stáb előtt, mert, ha leredukálva ugyan, de mégiscsak szerepeket adnak elő. És - a szakvélemények szerint - "minden idők legtökéletesebben kivitelezett" fellációi is az ő nevéhez köthetők.

Aztán robbant a bomba. A díva pont Cannes-ban járt, a fesztivál holdudvarában jól elférő X-piacon, amikor kiderítették, hogy első videóit kiskorúként, személyi adatait meghamisítva, tizennyolc alatt forgatta. Kitört a botrány: az Amerikában forgalmazott filmekből retusálták, másokkal (például Lisa DeLeeuw-vel) helyettesítették, sőt, 1987 végén elkészült a pályafutás pikánsabb részeit bemutató Traci Lord's Story, Jacqueline Loriansszel a címszerepben. Stricik, pitiáner bűnözők, perverziók rabjai, a nem éppen dicső hátország, prostitúció és drogok, kéjleső, a forgatás előtti orális szexet a rendezői ágyon megkövetelő direktorok, fékeveszett orgiák, kíméletlen érdekharcok, zsarolás, pénz, pénz, pénz. Valahogy úgy, ahogy a Boogie Nights láttatta, vagy a pornóellenes aktivistává váló Linda Lovelace leírta, és ahogy később Traci is visszaemlékezett. Fények, árnyak.

Szerepelt még egy videóban, aztán előbb szoft, majd "normális" mozikban láthattuk viszont. Egyre többen, a hazai közönség elsősorban a megrögzött polgárpukkasztó John Waters Cry Babyjében és a Titkos gyilkos mamában csodálhatta.

Az elektronikus tánczenével szintén próbálkozott, szerzői albuma jelent meg, általában a Juno Reactorral dolgozott együtt. Klipek, partik, egy másik világ. Vagy mégsem?

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!