Gyöngyi
9 °C
9 °C

Amatőr rendezők százmilliós költségvetéssel

2002.12.27. 08:46
Aki csak egyszer is belegondolt, hogy milyen jó is lenne újraforgatni a Titanicot Tarantino forgatókönyvével, Woody Allen rendezésében, Jackie Chan és Jenna Jameson főszereplésével, az imádni fogja a The Movies játékot. A most készülő új Lionhead-játékban a teljes mozitörténelmet átírhatjuk és/vagy fenekestül felforgathatjuk.
Peter Molyneux-nek azért lehet jó lenni, mert bármilyen játékstílus van éppen divatban, ő csak beletúr a múltjába, és holtbiztosan elő tud kapirgálni valami klasszikust, ami pont illeszkedik az adott műfajba, és kiinduláskánt lehet használni az aktuális sikerjátékához. Most ugye éppen a Sims, meg az ilyen-olyan Simek és Tycoonok a menők, emberünk tehát addig keresgélt a polcon, amíg bele nem akadt a Theme Hospitalba és a Theme Parkba. "Ohó" - mondta az öreg -, "az alap megvan, most már csak valami jó kis ötletes környezetet kell kitalálnom hozzá, micsoda szerencse, hogy magammal hoztam a Bullfrogtól ezeknek a Theme-cuccoknak a fejlesztőit is ide, a Lionheadbe". Az említett környezet is hamar megvolt.

Indulás a hőskorba

A 2004-re elkészülő The Moviesban egy filmstúdiót kell felépítenünk és az ügyes-bajos dolgait intéznünk a nullától való indulástól a százmilliós kasszasikerekig és a tucatszám besöpört Oscar-szobrocskákig. A móka a '20-as években kezdődik, ekkor még aránylag egyszerű a dolgunk, bár a lehetőségeink is nagyon behatároltak. A fekete-fehér némafilmek ideje ez, nagyjából ekkorra datálódik Chaplin híres mondása, miszerint: "Én egyszer s mindenkorra a minőség mellett tettem le a voksomat. Sosem készítek heti két filmnél többet." A szűkös anyagi és technikai keretek ellenére a filmkészítés alapjai már ekkor is nagyjából ugyanazok, mint száz évvel később.

Nagy tervek

Először is a forgatókönyvet kell megíratni: nekünk csak a műfajt (western, sci-fi, vígjáték, krimi stb.), és ezen belül a stílust három tényező, az erőszak, a romantika és a realitás mértékének finomhangolásával kell meghatároznunk. Ha elegendő pénzünk volt a legjobb forgatókönyvíróra, folytatódhat a remekmű készítése a díszletek beszerzésével. Itt lehet ügyesen spórolni, meg felhasználni a már kész díszleteinket, de ne vigyük túlzásba, a közönség nem fog rajongani, ha ugyanazt a színhelyet túl sokszor látja. Ha a stúdiónk területe megfelelően nagy, megtarthatjuk a drága pénzen vett régi díszleteinket, de ha nem, kénytelenek vagyunk lebontani.

Ha a színhelyek is készen vannak, már csak a stábot kell összetoboroznunk: színészek, rendező, operatőr, meg még ezeregy kiegészítő szakember. Molyneux szerint a filmek végi kilométeres stáblistán látott minden egyes foglalkozás vissza fog köszönni a játékban (kivéve az executive producert, mert arról tulajdonképpen senki nem tudja, hogy mit csinál! A legfontosabb persze a megfelelő színészek összeválogatása, ami az idegesítő sztárallűrjeik és arcátlanul magas gázsijuk miatt nem lesz egyszerű - de hát, na bumm, ha Arnie bátyó nem ér rá az aktuális Terminátor-epizód forgatásakor, majd megcsináljuk a Will Smith-szel, mit veszíthetünk...?

Csapó!

Sztahanov elvtárs lelkes követői
Ahhoz képest, hogy a Lionhead pár éve Molyneux lakását bitorolta főhadiszállás gyanánt, és alig egy tucat alkalmazottat számlált, egész szépen kinőtte magát az utóbbi időben. Ma már két szatellit-stúdiójukkal együtt (ezek a cégen belüli független kis fejlesztőcsapatok) összesen hat projectet futtatnak párhuzamosan, ami alighanem szabadfogású világrekordnak számít a szakmában. Lássuk csak: először is ott a Black & White 2 (plusz valamint terv-szinten a sorozat további tagjai egészen az ötödik részig), és a konzolokra készülő Black & White Next Generation. Szintén konzol-oldalon nyomul az "ősember-szimulátor" BC, és a nemrég átkeresztelt Fable, az eddig Project Ego néven ismert álom-szerepjáték. Az ötödik versenyző a The Movies, a hatodik pedig a hétpecsétes titokként kezelt Dimitri, amelyiről a nevén kívül képtelenség bármit is kiszedni Molyneux-ből.

Kezdődhet a forgatás! A játék egyik legszórakoztatóbb része jön, ugyanis botcsinálta rendezőként az egyes jelenetekbe is beleszólhatunk a már említett három csúszkát (erőszak, romantika, realitás) real-time állítgatva a felvétel alatt - a színészek hűen követik az így kiadott utasításainkat. Ide valami elképesztően kimunkált AI és animációs rendszer kell, de a dolog úgy tűnik, működik, Molyneux legalábbis nagy sikerrel szokta mutogatni különféle kiállításokon azt a western-jelenetet, amelyből először (a realitás és az erőszak-csúszka maximumra tolásával) kőkemény csonttörős-véres verekedést, majd a realitás mínuszba vételével a Bud Spencer-filmeket idéző "light" bunyót varázsol, később felforrósítja a főhős és a főhősnő között a levegőt a romantika-csúszka tologatásával, sőt, néha ilyenkor a realitás-fokot is megemeli spontán szexjelenetet létrehozva a közönség nagy örömére.

Miután felvettünk pár jelenetet, még rászabadíthatjuk az utómunkázó brigádot (erre persze a húszas években vajmi kevés lehetőségünk lesz), majd a játék egy félperces előzetes trailert vág össze a műből, amelyet eltehetünk emlékbe, és/vagy feltehetünk a netre felebarátaink okulására. Most már csak a marketinggépezetbe kell beledobálnunk néhány fájdalmasan vastag pénzköteget, és várhatjuk is, hogy teljesít a mű a mozipénztáraknál, és kezdődik is az egész elölről, remélhetőleg sokkal nagyobb költségvetésből.

Technológiai úttörők

Ez már így önmagában is érdekesnek tűnik, de csak most jön a java: a moziipar elmúlt száz évében lezajlott, és napjainkban is csak egyre gyorsuló fejlődésének modellezése. Ez megint befektetés kérdése: ha elég pénzt és a legjobb szakembereket fordítjuk kutatásra, mi találhatjuk fel a hangosfilmet (később a sztereót, a dolby surroundot), a színes technikát, mi alkothatunk először animációs filmet, számítógép-generálta trükköket, digitális szereplőket, de akár 3D-s, hologramos megjelenítést, vagy szagosfilmet (smell-o-vision, nem vicc, tényleg vannak ilyen kísérletek a való életben is!) is.

Botrányfilmek

A technikai fejlődés mellett állandó harcot folytathatunk a cenzúrával is. A húszas években a filmvásznon nem villanhatott ki egy női boka a szoknya alól, nem mutathattak egyetlen csepp vért, egy csók már pornográfiának számított. Könnyű elképzelni, hogy milyen sors várna ránk, ha ebben az időben mutatnánk be egy Amerikai Pite-stílusú gusztustalankodós vígjátékot.

A cenzúra ellen lassan, lépésről lépésre nyerhetünk teret, de ha direkt erre fekszünk rá, készíthetünk csupa botrányfilmet is, akár évtizedekkel a való életbeli megfelelőjük előtt megalkotva például a Nagy zabálást, a Krisztus utolsó megkísértését vagy a Hairt. Ez ám a kihívás az igazi mozirajongónak! A játékban az idő folyása még egy dolgot befolyásol: a színészek (és az összes egyéb emberünk) is öregszenek (ez látványban is megjelenik a Project Egóból kölcsönzött programrészeknek hála), ami újabb bonyodalmakat okoz, nyilván más szerepekre használhatjuk a húsz éves Brigitte Bardot-t és az ötven éveset, de ezt ő maga velünk teljesen ellentétesen fogja gondolni.

Ismerős arcok

De ha már a technikai fejlődéssel kezdtem a bekezdést, hadd kanyarodjak is vissza oda, méghozzá a játék technikai hátteréhez. Nos, erről vajmi keveset tudni jelenleg, valószínűleg a Black & White engine-jén alapul majd az egész, de különösebb grafikai varázslatok nélkül: Molyneux a Theme-sorozat hagyományaihoz híven igen alacsonyan próbálja tartani a gépigényt. A színészek élethű megjelenítéséhez külön arcmodellező és -animáló rendszer készül, amellyel bármelyik sztár fizimiskáját könnyű lesz előállítani - és itt jön a trükk: nem a fejlesztőknek, hanem a játékosoknak! Ugyanis ha a Lionhead akarná az összes hollywoodi híresség arcberendezését beletenni a játékba, az nagyjából százharminc évnyi engedélybeszerzési tortúrát jelentene, viszont ha a kedves játékos farigcsálja bele a játékba kedvencei arcát, ahhoz az égvilágon senkinek semmi köze. A nagy copyright-kikerülő hadműveletre valószínűleg az abszolút nem hivatalos patch-ek teszik fel a koronát, amelyekben jótét lelkek majd közkinccsé teszik a filmvilág összes sztárjának arcképét.

Online filmszínház

A The Movies online vonatkozásairól a fejlesztők egyelőre nem sok konkrétumot ejtettek el, de amit igen, az roppant érdekesnek tűnik. Minden egyes filmünkhöz a játék automatikusan generál egy weboldalt, s az így létrejövő online közösségben szabadon nézegethetjük, kritizálhatjuk és értékelhetjük játékostársaink filmjeit (illetve a kis félperces trailereket). Az értékelések alapján havonta osztanak online Oscar-díjat (nem tévesztendő össze az offline játékban évente osztogatott szobrocskákkal), ami óriási megtiszteltetés, és extra jutalommal (dedikált Lionhead-ajándékok) jár.

Teljes online játékmódról, ahol minden játékos ugyanabból a színész- és szakember-gárdából dolgozik, a filmjeik pedig egymással versengenek a mozipénztárnál és a díjkiosztó gálákon, egyelőre nem esett szó, de már első látásra is olyan óriási lehetőségek rejlenek benne, hogy nem hiszem, hogy kihagynák. Mindenesetre spekulációkra még bőven van időnk, lévén a játék másfél ével belül biztos nem jelenik meg, sőt még kiadója sincs, bár nem hiszem, hogy Molyneux-nek attól kellene félnie, hogy nem is talál.