Bertalan
11 °C
27 °C

Készülhetünk az 50 megás internetre

2009.03.28. 12:54
Első lépésben, egy-két hónapon belül nyolc hazai város sűrűn lakott részein készül el a lakásokig kihúzott optikai hálózat, de a fejlesztés országszerte zajlik.

Tavaly szeptemberben grandiózus, összesen 40 milliárd forint értékű hálózatfejlesztésbe fogott a Magyar Telekom. A távközlési vállalat célja, hogy 2013 végére több mint 700 ezer háztartásba vigye el az FTTH (fiber-to-the-home, optikai kábel a fogyasztó lakásához) üvegszálas hálózatot, és további 380 ezer kábelhálózattal lefedett háztartást fejlesszen tovább a nagyobb sávszélességet biztosító EuroDocsis 3.0 technológiára – írja az IT Café.

A beruházás első állomásaként a közeljövőben, egy-két hónapon belül, befejeződik az FTTH-hálózat kiépítése Budapest, Debrecen, Miskolc, Pécs, Sopron, Székesfehérvár, Szombathely és Zalaegerszeg egyes sűrűn lakott körzeteiben. A bekötések pontos helyszínéről egyelőre nem adott felvilágosítást a vállalat, de az biztos, hogy nem kizárólag lakóparkokat kapcsolnak be (a VDSL2+ technológia bevezetésekor ezek voltak a kiemelt célterületek), hanem nagyobb körzeteket.

A gyorsabb hálózathoz új internetcsomagok és szolgáltatások járnak majd – az előbbiek paramétereit már közzé is tette a cég az Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) április 15-én hatályba lépő módosításában. E szerint optikai hálózaton a leglassabb csomag, a forgalomkorlátos Optinet Easy, illetve a korlátlan Optinet Happy 5 Mpbs le- és 2,5 Mbps feltöltési maximumokkal lesz elérhető, a leggyorsabb, az Optinet Super pedig 50/25 Mbps-os sávszélességet biztosít. A csomagok esetében az elméleti maximumként megadott sávszélesség felének elérhetőségét garantálja a szolgáltató; a konstrukciók akciós ára egyelőre nem ismert.

Az optikai hálózat kiépítése során elsősorban FTTH G-PON (Gigabit Passive Optical Network, gigabites passzív optikai hálózat) technológiát használnak, de az egyedi körülmények figyelembevételével, eseti alapon egyéb technológiák is szóba kerülhetnek. A G-PON egy pontból több fogyasztó lakóhelyéig viszi el az optikai szálat, az egyetlen optikai szálon pedig áramellátást nem igénylő eszközök osztják meg a sávszélességet, ami költséghatékony megoldás. Idén az öt évre kalkulált 40 milliárd forintos büdzséből 10 milliárdot tervez hálózatfejlesztésre fordítani a távközlési vállalat.