Net

Hogyan lett eMagyarország nagyhatalom?

2009. április 8., szerda 08:55

Miniszterelnökök, válságmenedzserek, politikai pártok figyelmébe: alig két hónap alatt lett eMagyarországból gazdasági és katonai nagyhatalom. Hogyan történt? Kik azok az Index-bébik? Miért állt az államelnök svájci zsoldosnak? És ki az a Tóth Tamás, a magyar tank? Megannyi kérdés, megannyi válasz. Az emagyar csoda nyomában.

Itt az igazi sikersztori: eMagyarország alig két hónap alatt a világ gazdaságilag legerősebb és negyedik legnépesebb országává vált, az eAmerikai Egyesült Államok, eIndonézia és eRománia után. És bár eBudapest továbbra is román megszállás alatt áll, hihetetlen erőfeszítések árán sikerült visszaszereznünk az eAlföldet és egy időre eÉszak-Magyarországot, sőt eBurgenland is a miénk, mind a 39 rabigába hajtott lakosával együtt.

emagyar450
eMagyarország: Ilyen volt, ilyen lett

Február elején még a 18. helyen álltunk az eRepublik nevű, román fejlesztők által készített szocioszimulátorban, 1200 lakossal, szinte kilátástalan helyzetben. Az ország jelentős részét elfoglalta az agresszíven terjeszkedő eRománia, és úgy tűnt, esély sincs a gödörből való kijutásra. Ekkor fordult az ország agilis elnöke, Quicksilver az Indexhez, és cikkünk nyomán (Segítség, az erománok elfoglalták eMagyarországot!) megindult az eRepublikon a tömeges regisztráció. Napok alatt ezrek álltak csatasorba az elnök hívó szavára.

"Évek óta olvasom az index.hut, de ez az első olyan cikk ami miatt regelek :P" – írta például Giba egy a cikkhez fűzött kommentjében. "Ez a játék megfogott azért, mert ha összefogunk magyarok visszaszerezhetjük nagy Magyarországot, de ha teljes az összhang, magunkhoz csatolhatjuk egész Európát! Nem kicsi a tét! Ha a valóságban eladtuk kicsiny országunk, legalább eMagyarországnak hozzunk dicsőséget!"

A felhívás hatására rohamosan nőtt eMagyarország lakosainak száma – most 8235-en vagyunk, megelőzve eNagy-Britanniát (7143) eHorvátországot (5543), nem is beszélve az olyan lúzerekről, mint eKína (333) eMexikó (294) vagy eIndia (240).

A népességnövekedéssel azonban a várakozások ellenére sem járt együtt a terjeszkedés: az emagyaroknak nemhogy Európát nem sikerült elfoglalniuk, de még a mai Magyarország területe sem teljesen a miénk. eBudapest továbbra is román kézen, így az ország fővárosa kényszerűségből az eDunántúl nyugati részén maradt.

De a helyzet korántsem olyan reménytelen, mint néhány hónapja volt. A mai eMagyarországnak jó esélye van arra, hogy örökre megváltoztassa az evilág etérképét.

Az elnök svájci zsoldosként folytatja

"Szegedet, ha jól emlékszem, hatodszorra foglaltuk el, Miskolcért is ennyi csatát vívtunk, mire sikerült visszaszerezni. Csak Pécs volt az, ami elsőre sikerült " – emlékszik vissza Quicksilver, aki a fordulatot hozó ciklust követő elnökválasztáson már nem indult. "Budapestért már vívtunk egy csatát de az nagyobb falat, az sem lett meg még. Most taktikázunk, meg politikai puccsot csináltunk Norvégiában, hogy ne tudjanak régiókat átadni egymásnak a románokkal."

Az eRepublikban egy csata úgy zajlik, hogy a rendszer a lakosok száma és a felépített védelmi rendszer mérete alapján felállít egy falat, amit a támadók megpróbálnak lerombolni, a védők újraépíteni. Egy csata 24 órán át tart, és az ostrom akkor sikeres, ha a fal értéke nulla alá esik. Viszont eromán olvasóinkat most arra kérjük, hunyják be a szemüket, mert hadititkot árulunk el.

"Budapesten sokan laknak, így magas a fal – itt ugyanis nem számít, hogy főleg magyarok. Azaz elég nehéz lesz leütni" – magyarázza Quicksilver. "Ezért azt fogjuk csinálni, hogy az indonézek támadják majd West Siberia régiót, ami egy igen fontos nyersanyaglelőhely, ezért leköt elég sokat a román hadseregből; és emellé még indítunk 1-2 felkelést az általuk elfoglalt régiókban, hogy az is lekössön valamennyit."

De vajon miért nem vesz részt többé Quicksilver a napi politikában? Belefásult. Most eSvájcban él önkéntes száműzetésben, és az ottani profi zsoldoshadsereg katonájaként harcol. "Sajnos az emagyar politikai élet eléggé hasonlóvá vált a valóságoshoz; kicsinálások, hátbatámadások, a legrondább fajta pártpolitika megy napról napra – és nekem ehhez se kedvem, se erőm nem volt."

qs450
Quicksilver, az elnökből lett zsoldos: Ilyen volt, ilyen lett

A mostani elnök, Fehérlófia Koppány ezzel nem ért egyet: szerinte a hátbaszurkálás az előző kormányokra volt jellemző, most rend van az emagyar politikában. Az elnök a Quicksilver által is jegyzett A KARD nevű anarchoközép párt színeiben, de a legnagyobb politikai erő, a Magyar Hazafiak Pártja támogatásával került kormányra; tavaly november óta játszik, és ezzel őstagnak számít az eRepublikban. Huszonhat éves, és, mint mondja, "maradjunk annyiban, hogy tőzsdével foglalkozom". Fehérlófia Koppánynak szerencsére a tőzsde mellett is jut ideje a köztudomásúan időrabló ekormányzásra: "Nap közben a számítógép megy, ránézek. Aktívabban inkább este."

Az Index-bébik és Tóth Tamás, a magyar tank

Amint az eRepublik rendszere engedte, az Index cikkének hatására regisztrált emagyarok azon nyomban pártot alapítottak. Az elnök Xevax Tavax vezérletével az indexes indíttatásról indExpanziónak elnevezett párt kiszorította helyéről az akkor ötödik Nemzeti Honvédő Pártot (NHP), és Fehérlófia Koppány szerint úgy sikerült a legutóbbi választáson 7,89%-os támogatottsággal három tagot bejuttatnia a kongresszusba, hogy az NHP-sok közül sokan jobb híján átszavaztak az új pártra.

"Az Index-bébik (így hívták magukat eleinte) sokat vitatkoztak rajta, hogy érdemes-e generációs pártot alapítani, de aztán úgy voltak vele, hogy a politikai palettán olyan nagyon sok hely már nincs, így érdemes megtartaniuk ezt a speciális jellegüket" – mondja Quicksilver. A volt elnök szerint az Index-bébik egyelőre nem a politikában, hanem a gazdasági élet fellendítésében játszanak meghatározó szerepet, és jelentős részük van abban, hogy cégek, bankok alapításával az ország finanszírozni tudja a költséges háborúskodást. A katonai potenciálról nem is beszélve.

topcount450
eMagyarország, a sikersztori

"A csaták legfontosabb tényezői az úgynevezett tankok, akik régi, nagy erejű játékosok, és sokkal többet tudnak ütni a falon, mint akár száz kisebb erejű ember" – pontosít konkrét példával Quicksilver. "Ilyen tank Magyarországon nincs sok (valójában csak egy van...Tóth Tamás, a magyar tank :-). Viszont az Index-boom-ból annyi ember jött be és fejlődött mára közepes katonává, hogy egyszerűen a létszámunkkal mégis fel tudjuk venni a harcot a jóval erősebb, de kevesebb tankkal rendelkező országokkal. Jelenleg katonai erőben talán Románia, Indonézia, az USA és Spanyolország állhat előttünk."

"Az indexes cikk óta az egész eRepublikból rengetegen jöttek hozzám, hogy hogyan tudnának hasonló toborzást, reklámot csinálni a saját országuk médiáiban, és bizony a cikket is lefordították románra, és a chileieknek spanyolra, hogy lássák, mitől lett ilyen sikeres. A magyar baby-boom már az eRepublikos legendák része."

Kapcsolódó anyagok:

eRepublik
Segítség, az erománok elfoglalták eMagyarországot! - 2009.02.09.
Budapest elesett, a szegedi csata állóháborúvá vált. A frissen megválasztott magyar elnök a baloldali érzelmű netezőktől kér segítséget.

Kommentek

  • 2009.04.08 11:14:14bukk

    Aki szeretne játszani, és szeretné ha valaki segítene neki eligazodni, megismerni a játékot, az írja meg nekem az e-mailcímét: bukktolgy@gmail.com

  • 2009.04.08 11:15:17sprenczl

    Vote and subscribe!...:-)

  • 2009.04.08 11:19:58moderálást kérek

    600 risztráló!, az elit jól megszedi magát a meghívókon, hehe, a sok hülyét meg elküldik miskolcra zsákbanfutni:)

  • 2009.04.08 11:24:02hüjehalyó

    eRepublik meghívóért szopok! :D

  • 2009.04.08 11:25:57Gracz0

    ha vkinek kell meghívó + némi segítség a játék elején akk írj mélt: g.racz@freemail.hu

  • 2009.04.08 11:27:03JoeCamel

    realmajor@msn.com Ezer örömmel küldök meghívót, korlátlan mennyiségben áll rendelkezésre :)

  • 2009.04.08 11:27:20Gracz0

    ha valakinek kell meghívó + némi segítség a játék elején akkor írj egy mélt: g.racz@freemail.hu

  • 2009.04.08 11:32:23Cirbi

    Indexes voltam én is, meg még sokan.

    Cirbolya
    cirbi5@freemail.hu

  • 2009.04.08 11:33:05Xevax Tavax

    Sajnos senki nem szólt előre, hogy lesz újabb index cikk, szívesen részt vettem volna a megírásában, vagy pár szóval bemutattam volna az indExpanzió Pártot. Fehérló állítása a szavazással és az NHP-val kapcsolatban konkrétan hülyeség, de mostmár mindegy, a kommentemet úgy se olvassák sokan, a cikket pedig igen.

    Minden új játékost várunk a pártban, és küldjetek egy pm-et a játékban, ha aktívan tenni akartok értünk.

  • 2009.04.08 11:34:50Dragahan

    Én is tudok küldeni meghívót, ráadásul elég gyorsan, mert egész nap a gép előtt leszek, és 10 percenként lehívom a leveleimet. Szóval, akinek kell: dragahan1024@gmail.com

  • 2009.04.08 11:35:08fradigy

    http://widget.mibbit.com/?channel=%23indexesek

    ide gyertek es segitunk, adunk meghivot!

    NORTHERN HUNGARY-BA (Miskolc), vagy SOUTHERN GREAT PLAIN-re (Szeged) REGISZTRÁLJATOK!

    fradigy@gmail.com ha itt is kerhetsz meghivot!

  • 2009.04.08 11:36:07fradigy

    Az oldal éppen haldoklik a sok regisztráció hatására, úgyhogy türelem....

  • 2009.04.08 11:36:43moe bius

    Erdélyiek, székelyek, meghívóért, segítségért ide:

    http://widget.mibbit.com/?channel=%23erdely

  • 2009.04.08 11:40:31VIKUNYA

    én is kérnék meghívót: vikunyavikunya@freemail.hu

    úgy látszik kell még egy indexes lendület, hogy kisöpörjük a romátonkat székelyföldről is! :)

  • 2009.04.08 11:44:10Demios

    MINDENKI AKI REGISZTRÁL ELŐBB JÖJJÖN FEL CHATRE!! :)

    http://embed.mibbit.com/?channel=%23erep&forcePrompt=true

    Itt kaptok meghívót!! Fontos mert így az állam is gazdagodik :)

    Regisztrálás után leírás és segítségek:

    http://www.erepublik.com/en/article/-dv-zlet-minden-jonnan-regisztr-ltnak--772983/1/20#comments

    GYERTEK SOKAN!! :)

  • 2009.04.08 11:49:45Quicksilver

    Beela megintcsak mondom, a játékosok többsége fiatal, és még csak ezután fog tudni a valóságban is tenni az országért - remélem fognak is. De a játékot ne akarjuk már elvenni tőlük...

  • 2009.04.08 11:58:26gumicukor1

    Tanitobacsi és más:

    Ha közös IPről játszol valakivel, vagy ha nem akkor is a rokoni kapcsolatokra vigyázni. Egy ember csak egyszer regisztrálhat.
    Ha úgy tűnik, egy ember játszik 2 vagy több karakterrel-játékossal, akkor kitiltják őket (pl nagyon egyoldalúan egyik átadogat mindent a másiknak meg sok más dolog). Ha a család is játszik, egyénien tessék dönteni és végrehajtani dolgokat, akkor nem lesz ban. Max lehet szólni adminoknak is a Contact linkkel, hogy hali itt a család nem bannolj ki. De ha egyértelműen 1,2,3 kiszolgál 1-et vagy mindent egyszerre csinálnak 1 gépről, akkor azon úgyis látszik, hogy sáros.

    Csak gondoltam ezt leírom mielőtt valaki felbuzdulva 20x regisztrál... idővel mindenki lebukik, és annál rosszabb, minél később. Így is szidnak egyesek, hogy klón-társadalom vagyunk.. :)

  • 2009.04.08 12:02:26Ymdar

    Voted and subscribed. :D

  • 2009.04.08 12:02:37mazolika

    hali, meghívóért írj ide: mazolika@freemail.hu
    A játékban mzperix-ként szerepelek. Southern Great Plain régióban érdemes "megszületned". A játékban bárkinek szívesen szegítek.

    Üdv.

  • 2009.04.08 12:02:59Ymdar

    Ja, és pertamaxx!

  • 2009.04.08 12:05:18moe bius

    Erdélyiek, székelyek, meghívóért, segítségért ide:

    http://widget.mibbit.com/?channel=%23erdely

  • 2009.04.08 12:06:04Mikrobi

    Quicksilver többször majdnem sikeresen átjátszotta az országot a románoknak. Kitűnően el tudja magát adni, akár az Indexnek, akár az Index-bébiknek, akár a románoknak. A fele sem igaz abból, amit itt nyilatkozott, akit érdekel, miért ment el (hál' Istennek) az országból és vonult ki(?) a magyar politikából, az jöjjön fel a játék hivatalos magyar chatjére, bárki elmondja neki: http://mibbit.com/chat #erep szoba.
    Aki ennek ellenére nem vesztette el a kedvét a játéktól, az tőlem is kérhet meghívót, a regisztráció után fogom segíteni az illetőt a játékban. 1 hónap aktív játékkal az élvonalba lehet kerülni.
    mikrocorp555@totalcar.hu

  • 2009.04.08 12:07:20erepalap

    Akit érdekel a játék, és úgy gondolja, tíz-tizenöt nap alatt sem un rá, annak van egy ajánlatom:

    - az eRepublikban minden meghívott után a meghívó 5 aranyat (a játék központi valutáját) kap
    - ez az összeg önmagában nem sok, de több meghívottal már jelentős összeg lehet

    Az én ajánlatom:
    1) kérj meghívót az erepalap@freemail.hu címen, egy élő e-mail cím megadásával
    2) várd meg, míg meghívót küldök
    3) amint megérkezik a meghívásod alapján az 5 arany, ebből személyi számlád lesz egy befektetési alapban, amely a tőkéjét a játékon belüli befektetési lehetőségeken keresztül kamatoztatja, így tőkekihelyezéssel segíti az emagyar gazdaság fejlődését

    - így a meghívóért kapott arany kamatostól jutnak vissza hozzád akkorra, amikor már kezdeni is tudsz velük valamit

    amennyiben nem érdekel a fenti ajánlat, regisztrációddal segítsd a magyar államot, és kérj meghívót a http://widget.mibbit.com/?channel=%23indexesek címen. NE BUDAPESTRE regisztrálj, román fennhatóság alatt áll!

  • 2009.04.08 12:14:03Konflikt

    mar nemazert, de nem lett volna baj beleirni a cikk vegere, h meghivoval jojjon aki tud, azaz odabiggyeszteni egy emil cimet h honnan kerjen. Ez valaki kezelne, es kuldene a meghivokat. majd lehetett volna donate-lni az aranyat a treasury-ba.

    igy kevesen jonnek meghivoval+ az az arany is szetszeled, mert sokan kinalnak meghivot.

  • 2009.04.08 12:16:16Pantagruel

    Szóval a románok felástak maguknak egy homokozót, aztán belerajzolták a maguk Nagy Romániáját. Aztán azt mondták: ha ti is akartok gallyacskákat határokat húzogatni, lehet sorba állni, a pénzt meg ide. Gratulálok.

    Hazafias érzelmekre játszva lopják az időtöket meg a pénzeteket. Hülye gyerekek!

    A méltó ellencsapás nem az, hogy pénzért beállunk a homokozójukba földet túrni! Ennyi ember idejének és pénzének a ráfordításából futna egy hasonló játék fejlesztésére, ahol aztán költsenek ők, ha annyira akarnak maguknak Romániát. :)

    Amúgy további jó homokozást mindenkinek!

  • 2009.04.08 12:17:29erepalap

    Akit érdekel a játék, és úgy gondolja, tíz-tizenöt nap alatt sem un rá, annak van egy ajánlatom:

    - az eRepublikban minden meghívott után a meghívó 5 aranyat (a játék központi valutáját) kap
    - ez az összeg önmagában nem sok, de több meghívottal már jelentős összeg lehet

    Az én ajánlatom:
    1) kérj meghívót az erepalap@mail.org címen, egy élő e-mail cím megadásával
    2) várd meg, míg meghívót küldök
    3) amint megérkezik a meghívásod alapján az 5 arany, ebből személyi számlád lesz egy befektetési alapban, amely a tőkéjét a játékon belüli befektetési lehetőségeken keresztül kamatoztatja, így tőkekihelyezéssel segíti az emagyar gazdaság fejlődését

    - így a meghívóért kapott arany kamatostól jutnak vissza hozzád akkorra, amikor már kezdeni is tudsz velük valamit

    amennyiben nem érdekel a fenti ajánlat, regisztrációddal segítsd a magyar államot, és kérj meghívót a http://widget.mibbit.com/?channel=%23indexesek címen. NE BUDAPESTRE regisztrálj, román fennhatóság alatt áll!

    ***FIGYELEM: hibás az előző commentben megadott e-mail cím, ide írj: erepalap@mail.org***

  • 2009.04.08 12:18:02Flo Rida

    Ha szeretnél regisztrálni küldj egy mailt, és segítünk mindenben. gartomi@yahoo.com

  • 2009.04.08 12:24:43Ssanctuss

    Pantraguel, neked ki hazudta azt hogy itt bármi is pénzbe kerül? A játék teljesen ingyenes, időt meg annyit fordítasz rá, amennyit szeretnél. A fontos dolgokat kb 5 perc alatt is el lehet intézni rajta, de ha akarsz, el is mélyülhetsz benne. Ha ez szerinted hülyegyerek dolog, hát...

  • 2009.04.08 12:25:21Constantin

    A játékba minden nap célszerű belépni, viszont elég 2 perc. Persze el lehet tölteni több időt is.
    Szívesen küldök meghívót én is, és segítek:
    hauser@citromail.hu

  • 2009.04.08 12:25:22élbázis

    Pantagruel, a játék teljesen ingyenes. Még reklámok sincsenek benne, szóval ha nem akarod, nem fog meggazdagodni belőled senki. Vehetsz pénzért különböző extrákat, de a játékosok 99%-a szerintem nem költ rá pénzt.

  • 2009.04.08 12:25:53Februar18

    Én Izraelhez regisztráltam identitásom végett, de az egész ország török uralom alatt áll. Nem tudjátok, hogy lehet ilyenkor fölszabadítani? Legalábbis, ami azt illeti, lehet-e egyáltalán, vagy ahhoz másik országba kellett volna regisztrálni? Illetve hogy tudok találni magam körül más izraelieket, akik nem törökök? Mert ott nyomul a török sajtó egyfolytában meg minden.

  • 2009.04.08 12:31:48EMP

    Valaki dobjon nekem egy meghivot a dscharge@gmail.com ra
    thx :)

  • 2009.04.08 12:32:15Februar18

    (Ja, elbasztam, mert van, csak rossz helyre regisztráltam.)

  • 2009.04.08 12:34:28Holy

    North district Izrael egyetlen regioja perpill, majd at tudsz koltozni

  • 2009.04.08 12:35:47Gildor Inglorion

    Februar18:
    semmi gáz, elvileg át tudsz költözni...

    adok repjegyet kölcsönbe, 200%-os thm-mel... :)

    (nekem meg örmény az identitásom :D)

    na, komolyan! szólj, és segítek repjeggyel...

    gildor ingorion vagyok a játékban (ott kimaradt sikeresen az L)

  • 2009.04.08 12:36:17EMP

    5 percen belul 15 meghivo :) szep.
    thx btw :)

  • 2009.04.08 12:48:36Vrabecz Janos

    Sziasztok újak!

    Ha valakinek kell meghívó nyugodtan írjon a johncz@citromail.hu-ra . ^^

    A továbbiakban tudlak majd titeket segíteni, ha bármilyen kérdésed lesz a játékkal kapcsolatban.

    Üdvözlettel: Vrabecz Janos

  • 2009.04.08 12:56:49moderálást kérek

    Februar18
    nyugi, nézz körül, maradj életben, aztán majd költözhetsz is

  • 2009.04.08 12:57:05Gildor Inglorion

    fehérló bölcsességet szólt, figyelmezzetek rá...

    aki még mindig meghívót kér, írjon nekem a

    vmistvan@hotmail.com -ra!

    hajrá! :)

  • 2009.04.08 12:58:10Banehallow

    Hali, akinek kell meghívó

    írjon egy levelet ide:

    >>>tegi17@hotmail.com

  • 2009.04.08 13:01:00jalicsb

    Új játékosok!

    ezen a linken keresztül regisztráljatok!

    http://www.erepublik.com/en/visit/68e2f1c6cfecbcf1c943e2e190709aff

  • 2009.04.08 13:04:21jalicsb

    Új játékosok!

    ezen a linken keresztül regisztráljatok!

    http://www.erepublik.com/en/visit/68e2f1c6cfecbcf1c943e2e190709aff

  • 2009.04.08 13:10:05Vrabecz Janos

    Sziasztok újak!

    Ha valakinek kell meghívó nyugodtan írjon a johncz@citromail.hu-ra . ^^

    A továbbiakban tudlak majd titeket segíteni, ha bármilyen kérdésetek lesz a játékkal kapcsolatban.

    Üdvözlettel: Vrabecz Janos

  • 2009.04.08 13:10:30jalicsb

    Új játékosok!

    nem kell meghivóra várni.
    ezen a linken keresztül regisztráljatok!
    Igy is olyan mintha meg lennétek hivva

    http://www.erepublik.com/en/visit/68e2f1c6cfecbcf1c943e2e190709aff

  • 2009.04.08 13:12:39NightH

    Aki kap meghívót az Magyarországra a Northern Hungary régióba regisztráljon, ide éri meg! (Semmiféleképpen se Budapestre!)

    Ha kell bármi help, akkor olvasgass erre: http://www.erepublik.com/en/article/-sszefoglal-k-kezd-knek-1-4-t-l-l-si-tmutat-a-j-t-k-elej-n-701741/1 vagy itt: http://wiki.erepublik.com/index.php/Main_Page/Magyar

    Az első napok nehezek, de segítséggel menni fog!

    És nézz be a chatre! http://widget.mibbit.com/?channel=%23erep Ott is nagyon sok segítőkész ember van!

    Minden jót!
    NightH

    Meghívót lehet kérni nálam is: hgabika@freemail.hu

  • 2009.04.08 13:19:50FaBRiK

    Ha érdekel a játék, küldj e-mailt az erepmeghivo@gmail.com címre.
    Szívesen segítek a játékban. Sok kérdés lesz és megúszhatod a kezdeti baklövéseket.
    Fontos, hogy meghívóval gyere, ezzel támogatod az országot!

  • 2009.04.08 13:19:52Pannoncsoport

    Februar18: Van független Izrael, és az eUSA-ban is sok hasonló kötődésű ember él, akik támogatták az izraeli szabadságmozgalmat.

    Ha valaki regisztrálni akar, akkor, meghívót itt lehet kérni:

    pannoncsoport@gportal.hu

    Én majd tudok személyesen is segíteni bárkinek aki kéri. Egyébként nem kell félni, engem például nagyon pozitívan ért az összetartás amit a játékban tapasztaltam esetenként. Akik a sárdobálásra panaszkodnak, többnyire maguk a legvehemensebb politikusok, az átlag nép nagyon barátságos, összetartó közösségben él.

    Már csak facebookként/wiwként társalgásra, és ismerkedésre is kitűnő hely. :)

  • 2009.04.08 13:22:48Vrabecz Janos

    Igaza van jalicsb-nek így gyorsabb, ha pedig eléred a 6-os szintet akkor én kapok 5 aranyat, ennek a felét tehát 2.5 aranyat oda adom neked.

    Sokan megkérdőjelezik, hogy tutira oda fogom adni?. Odaadom, ismerek egy pár játékost az eRebupblikon és nem szeretném magam lejáratni előttük, előtted.

    Szóval én még mindig a meghívós módszert ajánlom.

    johncz@citromail.hu

    A fenti e-mail címen kérhetsz tőlem meghívót.

    Üdv: Vrabecz Janos

  • 2009.04.08 13:24:06Vrabecz Janos

    Igaza van jalicsb-nek így gyorsabb,
    (ha pedig eléred a 6-os szintet akkor én kapok 5 aranyat, ennek a felét tehát 2.5 aranyat oda adom neked. < meghívós módszer)

    Bocs ezt nem vettem észre. :S

  • 2009.04.08 13:27:02NightH

    Hát én az eMagyar Nemzeti Banknak fogom utalni azt a pénzt... Aki az én meghívómmal jön, az úgyis kap majd kaját, meg sok értékes tanácsot a kezdeti időkben, és inkább az országnak lenne szüksége arra a 2,5 aranyra.

    Kiváncsi leszek hányan lesznek amúgy ennyire becsületesek :)

    No mind1, addig is, feljebb megtaláljátok a mailcímemet, meg néhány hasznos linket, ha regelni akartok meghívóval :)

  • 2009.04.08 13:28:15fradigy

    aki regisztral NE Budapestre (roman terulet) hanem SOUTHERN GREAT PLAIN az Szeged.


    http://widget.mibbit.com/?channel=%23indexesek

    gyertek ide fel, #indexesek ott vagyunk paran es segitunk.

    vagy mailba is kerhettek meghivot fradigy@gmail.com

  • 2009.04.08 13:32:52NightH

    Aki véletlenül Pestre regisztrált, az jönnön fel ide: http://widget.mibbit.com/?channel=%23indexesek
    vagy ide: http://widget.mibbit.com/?channel=%23erep
    és kérjen repülőjegyet a költözéshez! Szivesen segítünk hazajutni!!

  • 2009.04.08 13:42:10rolki

    mahoni107@freemail.hu email cimre varok egy meghivot.
    Elore is kossz!

  • 2009.04.08 13:46:11NightH

    rolki: meghívó és alap infókat, linkeket tartalmazó email ment! Ha valaki még regelne, az itt kaphat meghívót: hgabika@freemail.hu

  • 2009.04.08 13:50:07FaBRiK

    Van még egy csomó meghívóm :)
    erepmeghivo@gmail.com

    Segítek a játékban (nem csak tanácsokkal, hanem javakkal is) és a nekem befolyt összeget adózom az államnak.

  • 2009.04.08 13:56:11NightH

    Fabrik: ez a beszéd :) Amúgy aki még nem kapta meg a neki kiküldött meghívót, az legyen türelemmel, kicsit késik a rendszer!

    Addig is olvasgassatok: http://www.erepublik.com/en/article/-sszefoglal-k-kezd-knek-1-4-t-l-l-si-tmutat-a-j-t-k-elej-n-701741/1
    http://wiki.erepublik.com/index.php/Main_Page/Magyar

    Meghívó: hgabika@freemail.hu

  • 2009.04.08 14:13:50agyament

    tisztara, mint az amway...ti miért nem dolgoztok inkább? az igazi GNP-re nagyobb szükség lenne...
    szánalomhegyek!

  • 2009.04.08 14:20:39FaBRiK

    Kedves agyament!
    18 éves korom óta 100%-osan bejelentve dolgozom. Közben néhány diplomát szereztem neves intézményben (nagyobbik részét saját magam fizetve, nehogy az államot terheljem). Van családom, akivel tisztességesen élek.
    Magasról teszek a magyar politikába, abból abból annyit tudok, ami az Index szalagcímeiben megjelenik. Sőt paprikajancsit sem csinálok magamból azzal, hogy demonstrálgatok, ehelyett is építem az életem.
    Munka mellett igen sok dolgot teszek, ami közvetve, vagy közvetlenül az államkasszát gazdagítja.

    Engedtessék már meg nekem, hogy legyen egy hobbim és ez mondjuk ne az legyen, hogy minden napot a kocsmában zárok, vagy elszívok napi 40 kiló nikotint.

    Tudod, homo ludens (segítségképp: http://www.kislexikon.hu/homo_ludens.html)

  • 2009.04.08 14:22:30moderálást kérek

    jaja, agyament vagy
    nem dolgozunk IRLben és kész!
    nem hagyjuk magunk kizsákmányolni a gyujcsányista ojbányista cégekben!

    meghívókat küldözgetünk hülyegyerekeknek, ha belépnek, vasbányákban dolgoztatjuk őket éhbérér, ez a biznic:)

  • 2009.04.08 14:23:26moderálást kérek

    FaBRiK
    neked bejött az élet:)

  • 2009.04.08 14:29:10agyament

    fabrik testvér.
    igaz, hogy lemaradt a "kinek nem inge...", de azt hittem, hogy a diplomás homo ludenseknek ez egyértelmű. mindíg azok háborodnak fel, akikre igazából nem vonatkozik a megjegyzés.
    azokra céloztam, akik a már fenti kommentekben is meg lettek szólítva: egy virtuális magyarországért mindent elkövető - egyébként minimálbér után nem adózó vállalkozók, akik fel vannak háborodva még azért is, mert fizetni kell a tömegközlekedésért. nem csoda, hogy a rílMagyarország itt tart...

    Te, kedves fabrik, nem tartozol abba a körbe, akit szánalmasnak gondolok. sőt. rád büszke is vagyok, hogy ilyen példás állampolgár vagy és inkább fizetsz a diplomádért, semhogy az államot terheld (tényleg nagyon rendes vagy). kösz a linket is, végre érzem, hogy van kíút a műveletlenségből.

  • 2009.04.08 14:46:17Cirbi

    Indexes voltam én is, meg még sokan.

    Cirbolya
    cirbi5@freemail.hu

  • 2009.04.08 15:00:22mittomenhogymikomike

    Ide gyertek: http://www.erepublik.mlap.hu/

  • 2009.04.08 15:10:28FaBRiK

    moderálást kérek!
    Jaja, nekem bejött az élet. Igaz, szerintem csak hozzáállás kérdése. Én pl. nem pazarlom az energiámat a politikára. Nem gyurcsánynak, orbánnak (szándékosan kisbetű) dolgozom, hanem magamnak. Csak azt fogom kapni, amit magamnak megteremtek, másra nem számítok. A környezetet (értsd politikai, gazdasági) elkönyveltem magamban. Van olyan hely biztosan, ahol jobb, meg ahol rosszabb. Én itt élek, jól vagyok.

    agyament!
    Nem azért szereztem pénzért a diplomám, mert ilyen rendes vagyok. Ha lehetett volna ingyen, akkor ingyen tettem volna, de nem lehetett. Nem lenne lelkiismeret furdalásom akár életem végéig ingyen tanulni, fizetek elég adót hozzá, de nem kesergek, ha valamit nem lehet. Ha kell megteremtem magamnak, ha nem fontos annyira, akkor lemondok róla.

  • 2009.04.08 15:12:34NightH

    Meghívók még mindig itt: hgabika@freemail.hu ;)

  • 2009.04.08 15:25:41Ludrew_erep

    Aki regisztrálni szeretne, küldje el az e-mailcímét ide: kovdan@invitel.hu, és én küldök neki meghívót azon nyomban

  • 2009.04.08 15:28:39akivan

    navika@index.hu ,irj ide

    Azonnali meghivó küldés+kezdő információ

  • 2009.04.08 15:32:56JoeCamel

    Jómagam is szívesen küldök meghívót bármikor, bárkinek, segítséggel úgyszintén szolgálok: realmajor@msn.com Gyertek minél többen!

  • 2009.04.08 15:55:47élbázis

    Meghívóért nálam is lehet jelentkezni a bajnai.gordon@kormany.hu emilcímen.

    A meghívón felül garantálok Q4-es Audit, zsíros állást kormányzati tréningcégben és a szavazók ingyenes utaztatását a következő választásokon.

  • 2009.04.08 15:57:47drith

    Ha meghívóval regisztráltok, +5 aranyat hoztok az országba, szóval ez fontos lenne...
    Ja, és Szegedre (Southern Great Plain) regeljetek!
    Ha ide írtok, küldök meghívót: drith@freemail.hu
    A játékban vagy a www.mibbit.com-on szívesen válaszolok bárkinek bármilyen kérdésre.
    Gyertek játszani, mert jó, aztán majd ne engem szídjatok, ha nem tudjátok abbahagyni! ;-)

    drith

  • 2009.04.08 16:10:01Godline

    Akit szintén érdekel meghívó az küldjön mailt a godline@freemail.hu-ra.

    Gyertek minél többen, hogy mi legyünk az eVilág urai!!

  • 2009.04.08 16:19:30wroadd

    Egy nagyon fontos linket nem láttam sem itt a hozzászólásokban, sem a cikkben, hát közzéteszem, eMagyarország hivatalos oldalának címét:
    http://www.erepublikhu.info/

  • 2009.04.08 16:31:48Dragahan

    Én is tudok küldeni meghívót, ráadásul elég gyorsan, mert egész nap a gép előtt leszek, és 10 percenként lehívom a leveleimet. Szóval, akinek kell: dragahan1024@gmail.com

  • 2009.04.08 16:32:59Félkupica_Fehér_Főnök

    Én is tudok meghívót küldeni: gregetrap@gmail.com

  • 2009.04.08 16:48:10Hepehupp

    MEGHÍVÓért ide is fordulhattok:

    hepehupp@lajt.hu

  • 2009.04.08 16:52:52zsirosmarko

    hali! akinek kell meghívó az irjon :

    tmark14@freemail.hu

    Ha szeretnéd segítek beilleszkedni a játékba!

  • 2009.04.08 16:53:03NightH

    Aztán remélem a sok önjelölt meghívóküldözgető beszolgáltatja a kapott aranyakat az eMNB-nek! Ebből a pénzből fogjuk móresre tanítani a románokat :) (az én emailcímem, és hasznos linkek feljebb)

  • 2009.04.08 18:58:03NightH

    Maradt még egypár meghívóm: hgabika@freemail.hu

    Az újakat még mindig várunk chatszobánkban, segítséggel, meghívással:

    http://embed.mibbit.com/?channel=%23indexesek

  • 2009.04.08 19:52:52Lord heckman

    Köszönet az index.hu nak mindkét cikkért :)

  • 2009.04.08 19:57:41Lord heckman

    Egy kis statisztika a játékból a mai napon:

    Hungary World
    Total Citizens 8056 112461
    New Citizens today 1481 3206
    egy átlag napon úgy 50-100 új regisztráló szokott lenni Magyarországon. Ma eddig közel 1500 an regeltek, ami, mint látszik, a világ mai regelésének közel a fele!!!

    Ez nem semmi, köszönet érte!

  • 2009.04.08 20:13:07Vrabecz Janos

    Sziasztok leendő index palánták ^^ !

    Ha valakinek kell meghívó nyugodtan írjon a johncz@citromail.hu-ra

    A továbbiakban tudlak majd titeket segíteni, ha bármilyen kérdésetek lesz a játékkal kapcsolatban.

    Ne bizonytalanodj el a játéktól, hidd el milyen egyszerű. :)

    Üdvözlettel: Vrabecz Janos

  • 2009.04.08 21:05:10WhiteTiger

    Hi all!
    Meghívót, eligazitást, kezdők segítését tőlem is lehet kérni:
    dmaros94@gmail.com
    Akit meghívok annak adok enni,stb :)

  • 2009.04.08 21:09:10NightH

    Maradt még egypár meghívóm: hgabika@freemail.hu

    Az újakat még mindig várunk chatszobánkban, segítséggel, meghívással:

    http://embed.mibbit.com/?channel=%23indexesek

    Mindenképpen South Great Plain régióba regisztráljatok, és kérjetek segítséget a chaten! :)

  • 2009.04.08 21:18:56FaBRiK

    Maradt még egy pár meghívóm :)
    ide írj érte: erepmeghivo@gmail.com

    Segítek a játékban (nem csak tanácsokkal, hanem javakkal is) és a nekem befolyt összeget adózom az államnak.

    Elég keményen belekezdtünk.

  • 2009.04.08 21:59:53Vrabecz Janos

    Ha valakinek kell meghívó nyugodtan írjon a johncz@citromail.hu-ra

  • 2009.04.08 23:02:35NightH

    Már nem sok meghívó maradt, de ha valakinek szüksége lenne egyre, akkor félre tudok rakni: hgabika@freemail.hu ;)

  • 2009.04.09 10:01:04lucannuss

    én is tudok meghívni:))
    ha valakinek kell egy kis segítség írjon nyugodtan.

    csatari77@freemail.hu

  • 2009.04.09 10:20:59Dragahan

    Én is tudok küldeni meghívót, ráadásul elég gyorsan, mert egész nap a gép előtt leszek, és 10 percenként lehívom a leveleimet. Szóval, akinek kell: dragahan1024@gmail.com

  • 2009.04.09 12:18:44WhiteTiger

    Ha meghívó kell nekem szóljatok
    dmaros94@gmail.com
    Amit biztosítok: A meghívott étellel való ellátása az első héten, esetleg munkahely és bármi amit szeretne :)

  • 2009.04.09 18:20:37epeficam

    Remélem annak a sok hülyének - akik az öt aranyra ácsingóznak - a mailcímét benyeli egy spammer robot, és tucatjával fogják kapni a viagrás reklámokat:D

  • 2009.04.09 19:13:56Sorrentino

    Aki meghívót szeretne az nyugodtan írjon.
    Segítek eligazodni a játékban, ezen felül 10db q1 egyes kaját is felajánlok.

    kocka87 kukac freemail pont hu

  • 2009.04.09 20:38:47WhiteTiger

    Ha meghívó kell nekem szóljatok
    dmaros94@gmail.com
    Amit biztosítok: A meghívott étellel való ellátása az első héten, esetleg munkahely és bármi amit szeretne :)

  • 2009.04.10 05:06:25NightH

    11 éve van meg ez az email címem, amelyik spam-robot eddig nem találta meg, az meg is érdemli. Sokkal fontosbb, hogy az én általam kapott aranyat az állam kapja meg, hogy odasózzon a románoknak :)

    Meghívót itt kérhettek: hgabika@freemail.hu, talán még tudok küldeni párat ;)

  • 2009.04.10 09:53:21WhiteTiger

    Ha meghívó kell nekem szóljatok
    dmaros94@gmail.com
    Amit biztosítok: A meghívott étellel való ellátása az első héten, esetleg munkahely és bármi amit szeretne :)

  • 2009.04.10 11:15:40WhiteTiger

    Ha szeretnéd támogatni az államot innen is kérhetsz meghívót:
    eMagyar@mpp.hu

  • 2009.04.10 14:27:32Mammut8

    ez az oldal folyton szar, vagy be se tölt egyáltalán, vagy kiírja hogy permission denied, vagy félig bejön valami szar
    kicsit összekaphatnák magukat, 2-3 ezer ember van online, alig kell hozzá erőforrás

  • 2009.04.11 05:03:05NightH

    Vannak olyan helyzetek, fontos csaták, mikor belassul az oldal, illetve reggel 9-10 között nem kell erőlködni (napváltás, 100ezer ember megetetése), de amúgy jól működik.

    Még mindig van egy pár meghívóm, ha valaki kéri az utolsókat, az írjon

    hgabika@freemail.hu

  • 2009.04.11 07:36:19Dragahan

    Én is tudok küldeni meghívót, ráadásul elég gyorsan, mert egész nap a gép előtt leszek, és 10 percenként lehívom a leveleimet. Szóval, akinek kell: dragahan1024@gmail.com

  • 2009.04.11 09:53:50WhiteTiger

    Ha meghívó kell nekem szóljatok
    dmaros94@gmail.com
    Amit biztosítok: A meghívott étellel való ellátása az első héten, esetleg munkahely és bármi amit szeretne :)

  • 2011.08.19 17:47:01Mitu15

    Ha valaki tud akko nekem is küldhetne 1 meghívót erre a címre: mitu15@citromail.hu

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Síeljen Olaszországban!
Töltse téli pihenését Olaszországban! Irány a sípálya, 12.812 Ft/fő/éjtől