Üldözzük együtt a Google-t!
Most szerepelhet a Street View-ban aki fel akar kerülni a világ térképére.
Végre itt az alkalom, hogy nyomot hagyjon maga után, és felkerüljön a világ digitális térképére!
Hétfőn a Google ünnepélyesen elkezdte lefotózni Budapestet, így nemsokára az első magyar város is megjelenik a Street View-ban, az utcákat panorámaképeken megjelenítő térképkiegészítőben.
Aki szeretne a városkép részévé válni, annak csak annyit kell tennie, hogy elhelyezkedik Budapest egy stratégiai pontján, vicces pózba, vagy ha csoportosan cselekszik, formációba vágja magát, és türelmesen vár, hogy elhaladjon előtte a Google-autó, és lefényképezze.
Hasonló projektre volt már nem is egy példa: a pennsylvaniai Pittsburgh eldugott kis utcája, a Sampsonia Way úgy lett híres, hogy két művész, Robin Hewlett és Ben Kinsley tavaly májusban a lakók segítségével és a Google közreműködésével komplett tablóképpé varázsolta az utcát kardpárbajjal, maratoni futással és utcai felvonulással. Itt az előkészületekről készült werkfilm:
És itt a végeredmény a Street View-n:
Egy a Street View-hoz hasonló román kezdeményezés, a Norc nemrég járt Budapesten, az ő fotóikra sikerült is becsempésznünk az Indexet – az eredmény legkésőbb két hónap múlva fent lesz a neten, addig itt a videó:
Sajnos a Google korántsem olyan segítőkész, mint a Norc volt. Senkinek, még saját hazai pr-cégének sem árulja el, mikor merre járnak a fotókat készítő autók. Mondjuk így az igazi művészet felkerülni a Street View-ra. Az biztos, hogy a sikerhez nem kevés szerencse és jól összehangolt akcióterv kell. Értesüléseink szerint fekete, valószínűleg német rendszámos Opel Astrákról van szó, amelyek tetejéből egy meglehetősen feltűnő, hosszúkás szerkezet türemkedik ki – az a panorámakamera. Úgy tudjuk, a fotózás a belvárosban kezdődött, és volt, aki már látott Google-ös Astrát az Aradi utca, az Andrássy út és az Oktogon környékén, úgyhogy arra nem érdemes próbálkozni.
Ha valaki észrevesz egy Google-autót a városban, írja be a kommentek közé, hol találkozott vele, sőt fényképezze le, és mi közöljük a képeket, hátha sikerül megjósolni, merre megy tovább. Akinek sikerül megörökíttetni magát, az is szóljon: a legjobbakat alapos tényfeltáró cikkben mutatjuk majd be.




Kommentek
2009.05.05 14:38:47nagy1
Gyerekes.
2009.05.05 14:40:34Villy
Kit érdekel Budapest? Mikor jönnek Veszprémbe? :))
2009.05.05 14:41:59szutyi
"Értesüléseink szerint fekete, valószínűleg német rendszámos Opel Astrákról van szó, amelyek tetejéből egy meglehetősen feltűnő, hosszúkás szerkezet türemkedik ki..."
Kicsit le vagytok maradva, az origón már fent van az autókról egy csomó fotó
2009.05.05 14:45:19ju offa
merthogy?mitől lenne az?
2009.05.05 14:45:36Bravo Bateman
nagy1: gratulálunk, te viszont felnőttes vagy!
2009.05.05 14:49:29Mr.KANE
én már rajta leszek!:)
most döcögtem a szép nagy teleszkópos autó mögött...
2009.05.05 14:52:09Mr.KANE
a kocsi a pesti alsórakpartról kanyarodott fel, majd haladt tovább a deák irányában (13:40)
2009.05.05 14:53:52magpet
Itt is gyűjtögetjük: http://gpsgames.hu/jatek/egyeb/1626/google-auto_vadaszat/
Még nincs találat, de a kis fekete autó bármikor felbukkanhat. :)
2009.05.05 15:09:09Sacca
Tegnap láttam egy fekete "oszlopos" autót. Német rendszámmal.
A Teréz körútról fordult be a Király utcába. Még kérdeztem is tesómat, mi a fene lehet ez. :)
2009.05.05 15:09:20Harlequin
Enyinget fényképezzék!
2009.05.05 15:17:19Alexgraphics
én a Deák térnél találkoztam vele: http://www.alexgraphics.hu/photoblog/google-car-budapest
2009.05.05 15:21:29tejfogubandi
én tegnap taliztam vele a fogdokitól kijövet. ATOM HÍRES LESZEK :)
2009.05.05 15:22:18mashbp
már a spájzba vannak!!
2009.05.05 15:24:30Mr.KANE
autómosóba hogy mennek ezzel?:)
2009.05.05 15:26:33Watt25
Nem tudom, de ráférne! :)
2009.05.05 15:31:36martin86
ma reggel fővám téren megörökített az örökkévalóságnak
2009.05.05 15:40:10pizsama
kisutcákba is bemennek?
2009.05.05 15:41:32Bleki
Zsír, haverom látta is őket, lehet rajta lesz a képen! :P
2009.05.05 15:41:56a_balint
Én összefutottam egy autóval a Károly krt-on, éppen nyomtam magamba egy sajtburgert. (13:45 körül)
A cikket csak később olvastam, úgyhogy képem nincs róla.
2009.05.05 15:42:24tusuanzen
Engem meg a Paulay Ede utcában, hétfőn délután:P
2009.05.05 15:43:40a_balint
@a_balint Jóhogy később olvastam, mivel fél órával később került fel. :D
2009.05.05 15:45:47S.Z.I.
bakker a Xarért dolgozok egész nap irodában...
2009.05.05 15:49:47skovalsky
Hehe, de hüjék vagytok :)
2009.05.05 16:10:36psy-
én meg jelentkeztem hogy vezetem a kocsit ha jönnek magyarországra, gondoltam hátha egy kis nyári munka, elzavartak a halálba:)
2009.05.05 16:15:50skovalsky
psy-: Gondolom ettől azért alaposabbak :)
2009.05.05 16:17:34Mr.KANE
psy:DDDD
2009.05.05 16:19:52psy-
skovalsky : ja, de egy probát megért, nehéz bejutni hozzájuk de ha sikerül és ötletes vagy akkor meghálálják, pénz nem számit. szivesen bejárnám mondjuk a világot egy ilyen google autóval :D
2009.05.05 16:38:14Ló Béla Lóbál
merre lesznek holnap?
hol alszanak?
hol kezdenek reggel?
plíz help me, különben elájulok!
2009.05.05 16:49:12Kúrcsány Ferenc
Leszarom a Google-t
2009.05.05 16:54:59Új Nick
gondolom, azokon az utcákon mennek, ami a maps-ban benne van. Szóval, a Naplás tónál a fotóapparát jól jön majd periszkópnak, ha mindenképpen úgy mennek, ahogy a térkép mutatja :D
És majd mennek a Fekete Pákó utcába is?
http://maps.google.com/maps?f=q&source=s_q&hl=en&geocode=&q=fekete+p%C3%A1k%C3%B3&sll=47.498406,19.040758&sspn=0.485238,1.134338&ie=UTF8&ll=47.414237,19.047997&spn=0.007594,0.017724&z=16
2009.05.05 16:56:54F.G.
én már rajta vagyok :P hétfő Andrássy út. Tag Heuer bolt előtt...
2009.05.05 16:57:40endre2714
Én hétfőn dél körül láttam a Balaton utcában, gondolom V.ker északi része akkor megvolt.
Bambán rácsodálkozom a gépre a Honvédelmi Minisztérium előtt:)
2009.05.05 17:07:25Mr.Carlo
Most hétvégén találkoztam az autóval itt Olaszországban , Orbetello szigetén. Egy A osztályú mercivel fényképeztek , le is fényképeztem, természetesen ő is.
2009.05.05 17:10:39Bannor
Kúrcsány Ferenc
a Google meg téged.... :):)
2009.05.05 17:22:21gery555
Jöhettek ide is küldeni képeket, videókat is várunk!
http://www.gtutorial.extra.hu
2009.05.05 17:26:31icceman
V. ker Irányiban araszolgatott fél három körül.
2009.05.05 17:34:04hfnuser
Én láttam őket, igaz épp vezettem. Leelőztem őket és le is fotóztak. Szép fehér autóval voltak, az oldalán kék csíkkal, valami "rendőrség" felirat volt rá írva! :) Lehet nem a google autó fotózott le??! :):D:D
2009.05.05 18:03:58kenyás
Ma 14 óra 45-kor az Irányi utcában fényképeztek. Integettem a kameráknak.
2009.05.05 18:14:12Nezumi
én máshogy látom, engem is lefotózott a p.tkány oszt nem akartam, ilyenkor mi van?
ha én egy felvételt/fényképet készítek és nyilvánosan publikálom az érintettek hozzájárulása nélkük akkor engem s.ggbe k.r a rendőr vagy valami jogvédő akkor nekik miért lehet?? he?
félreértés ne essék jó dolognak tartom ezt a városnézősdit, szerintem jót tesz a turizmusnak meg minden csakhát...
2009.05.05 18:25:28sublimerator
Már várom mikor kérik az útlevelemet Budaörsnél...Tudtátok, hogy Pestországon kívül is van civilizáció?
2009.05.05 18:28:25Mr.KANE
nezumi: ezt lesd meg először
http://index.hu/tech/szoftver/2009/05/04/budapestet_is_vegigfotozza_a_google/
2009.05.05 18:33:28cricca
Nezumi rendkívül egyszerű mivel senki sem kíváncsi a fejedre így azt majd kitakarják ;) nézd meg más városokban minden arcot és rendszámot kitakarnak.
2009.05.05 18:36:49Nezumi
Mr.KANE
Ahh ezt nem olvastam...köszi.
csak hallottam h. a nagy amérikába is sok probléma volt ebből.
cricca
:) most mán 'képbe' vagyok
2009.05.05 18:50:38kreenep
Alig várom, hogy a Google legyen az apám.
2009.05.05 18:54:52Nezumi
kreenep
o_O aztat hogyis?
nekem elég lenne csak a havi zsepénz
2009.05.05 19:06:13Nezumi
zsebpénz helyesen.
http://index.hu/tech/uzlet/2009/05/05/a_google_mindennel_tobbet_er/
2009.05.05 19:10:56emerec
kecskeméti u, fél4 körül, fekete corsából.
2009.05.05 19:21:05Baj van, mi? Gordon!
Bannor
Én meg Kúrcsány Ferencet :)
2009.05.05 20:02:06d-link
Én két hete futottam össze egy ilyennel bécsben a Quellenstrasse-n. Ott piros astra volt.
2009.05.05 20:11:41boldii
Várom már amikor valaki kimolinózza az utcára, hogy "Üzenet a Googlenek: Gyurcsány ^H^H^H^H^H^H^H^H^H^ Bajnai takarodj!"
2009.05.05 20:16:05B-)
Látszani fog, mennyi autó parkol nálunk a zebrán, járdán, bicikliúton, satöbbi. Kár, hogy a rendszámot kitakarják, így a sok tahó a fekete traktorokkal gátlástalanul tovább ácsorog a tilosban....
2009.05.05 20:37:49mircsa
valahol budán kezdhettek ma, mert 9 után a I.fő utcában voltak.
2009.05.05 20:57:43Új Nick
A kiváló pártjaink kiválóan kreatív, szellemes és szórakoztató óriásplakátjai igencsak sokáig meg lesznek örökítve... sztem soha többé nem fogják Bpestet újrafotózni. Mire ideérnének újra, már lesz rá más megoldás :)
Még szerencse, hogy ittlakóként nem fogom sokat nézegetni a pesti utcaképeket... elég azt élőben.
2009.05.05 20:59:22Új Nick
szerencsésebb városokat Triumph vagy Skinny plakátokkal örökítik meg, nekünk Göncz Kinga és Zubbonyos Krisztina maradt...
2009.05.05 21:04:05Mr.KANE
az oké, hogy skiny helyett "ELÉG VOLT!"-tal lesz tele a város, de amikor amerikai kalandvágyó túristánk meg akarná nézni, hol is található pontosan a New York palotába... gyorsan rá fog jönni, hogy ő bizony nem akar a brooklyn közepén aranypagodában élni, és ezért inkább elmegy Prahaba.
2009.05.05 21:11:01GitFun
Mennyen má a gugli Zombára is, he!
2009.05.05 21:53:23bizsergefa
ha dugóbakerülnek valaki tegyen a kamra teszkósszatyrot XD
2009.05.05 21:58:08Qkac
Hétfő délelőtt 10:13. Andrássy - Balcsy-Zsilinszky sarok. Fekete Opel Astra német rendszámmal.
Gyokument jeszty!
2009.05.05 21:59:01Qkac
http://qkac.blog.hu/2009/05/05/rajta_leszek_a_terkepen
2009.05.05 22:02:12Qkac
Bajcsy - bocs!
2009.05.05 22:11:50emmface
A románokat láttam a Fővám téren 3 hete kb...
Jó lenne összefutni a Google autókkal is!
2009.05.06 00:20:40Szmisz_Ügynök
Andrássy-t adom én is! Kb. 09/05/04-én 12:15 környékén láttam az autót vesztegelni az Andrássy-n, és készítettem is róla 2-3 képet. fel is töltöm a Google Maps-re...
Amikor a hóhért akasztják lesz odaírva :)))
2009.05.06 10:22:55festegetek
2009.05.06-án 10:02 kor a XIII.Visegrádi u-n ment végig a Google fotós kocsija! Épp az ablakban voltam.
2009.05.06 11:17:37gery555
Ha van pár képed esetleg videód róluk, akkor nyugodtan beküldheted erre az oldalra is:
http://gtutorial.extra.hu
2009.05.06 11:43:42manovsky
2009.05.06 11:15 Pannónia utcán ment a Vígszínháznál a körút felé. Integettem :D
2009.05.07 16:19:53Gerardus A. Lodewijk
Jelentem, néhány perce ment el az ablak előtt (Budapesttől ezernéhányszáz km-re) egy fekete Astra a tetején az oszlopszerű panorámakamerával.