Hülyéknek nem jár szólásszabadság?
Az internet azért jó, mert ott mindenki szabadon és névtelenül elmondhatja a véleményét bármiről. Az internet azért rossz, mert ott mindenki szabadon és névtelenül elmondhatja a véleményét bármiről. A sokéves tapasztalat azt mutatja, hogy moderáció nélkül minden online beszélgetés, fórum, kommentfolyam óhatatlanul is szörnyű anyázásba süllyed egy idő után - ha pedig mégsem, a moderátornak, a szólásszabadság önjelölt korlátozójának kell komoly dilemmákkal megküzdenie.
Újabb cikkünk ebben a témában:
Csak a hülyékkel nincs baja az Index-olvasónak - 2009.10.08.
Valamikor 2002-ben, a magyar internet kamaszkorában Dévényi „Három kívánság” Tibor egy interjúban azt találta mondani, hogy „az internetezők társadalomképtelen, sunyi alakok, akik nem merik nyíltan felvállalni a saját véleményüket, hanem jobban esik nekik arctalanul mocskolódni”. Lett is belőle botrány, hetekig mindenki csak elhatárolódott a kijelentéstől.
Azóta eltelt hét év, kitört a webkettő, ma már boldog-boldogtalan blogol, twitterezik, facebookozik; egy jól sikerült poszttal az Index címlapjára lehet kerülni, több százezer potenciális olvasó és kommentező elé. Akik megtapasztalták ezt, jó eséllyel felrémlett bennük a lejárt szavatosságú lemezlovas kirohanása.
Lassan mindenki megtanulta, mivel jár a net névtelensége és csaknem korlátlan szólásszabadsága: a trollkodás, a flémelés, vagyis az öncélú, anyázás és személyeskedés minden blogíró és olvasó mindennapjainak része lett. Viszont az, hogy hozzászoktunk, nem jelenti az, hogy tudjuk is kezelni. Az olvasók előbb-utóbb megunják kiválogatni az értelmes kommenteket a sok hülyeség közül, aztán először az értelmes kommentek írói adják fel, aztán maga a blog írója. Nincs más megoldás, moderálni kell, törölni az arra érdemes hozzászólásokat és hozzászólókat - ami persze újabb problémákat vet fel, ezúttal elvieket, sőt, filozófiaiakat.
Addig rendben van, hogy minden blog gazdájának szíve joga úgy moderálni a kommentezőit, ahogy az neki jólesik. A kérdés az, hogyan illik moderálni, milyen kommenteket és kommentelőket dobhatunk ki anélkül, hogy diktátorrá és ízlésrendőrséggé válnánk. Meddig terjed a szólásszabadság a neten? Jár-e demokrácia a hülyéknek? Milyen alapon játszik istent a moderátor, és bélyegzi kimoderálandónak az egyik kommentelőt, a másikat meg nem?
Az egyik iskola szerint mindenkinek joga van a véleménye kinyilvánításához, akkor is ha az hülyeség, és akkor is ha az sért másokat. A másik azt mondja, a kommentelés célja az adott témában a kulturált beszélgetés, és az ehhez való jog erősebb, mint bárki szólásszabadsága - tehát minden hozzászólás kidobható, ami akár formájában, akár tartalmában nem illeszkedik ehhez.
Felvázoltuk tehát a moderátor dilemmájáit és felelősségét, most jöhet az igazán izgalmas rész: néhány példán keresztül megmutatunk tipikus kommenteket és kommentelőket, önök pedig eldönthetik, hogy ha ilyen hozzászólásokat kapnának a saját blogjukon, mit tennének velük.
Első!
Az elsőzés nagyon régi szokás, a magyar neten talán az Internetto fórumaiban bukkant fel először: a lényege, hogy az adott fórumtémához vagy blogposthoz a miénk legyen az első komment. Ami csupán annyiból áll, hogy "első", angol eredetiben "first", de nagyobb forgalmú fórumokon, ahol az első oldal is hamar betelik kommentekkel, szoktak "first page"-ezni is.
Alapvetően abszolút ártatlan, értelmetlen és öncélú játékról van szó, de ehhez képest a kezelése meglepően heves indulatokat szokott kiváltani. Való igaz, idegesítő, ha az ember megír egy posztot, aztán azt látja, hogy annak a tartalma nem érdekli az olvasóit, el sem olvassák, csak azon megy a verseny, hogy ki veszi észre először a poszt létezését. Példakommentjeink a Tékozló Homárról valók, ahol az elsőzést általában tolerálják, ebből fakadóan burjánzik is, és esélytelen, hogy az első néhány kommentben bárhol olyat találjunk, ami a poszt témához kapcsolódik.
Offtopik
Rokon az elsőzéssel, olyan értelemben, hogy az offtopik kommentelők is a posztban felvetett témához nem kapcsolódó, új irányba térítik el a beszélgetést. Ez gyakran abba fullad, hogy pár ember gyakorlatilag csetszobának használja a kommenteket, a hozzászólások számát az egekbe tornászva, viszont mindenki más esélyét elvéve attól, hogy az eredeti témához szóljanak hozzá.
A filozófiai kérdés: ráerőltethetem-e a beszélgetés témáját az olvasóimra, vagy ha őket éppen más érdekel, hagynom kell, hogy arról társalogjanak, amiről éppen jólesik? Példánk kicsit sarkított, és a Velvetről származik.
A mezei troll
A troll eredetileg az északi mitológiák emberevő óriása, az interneten viszont azoknak a júzereknek a gúnyneve, akik beszélgetések szétrombolásában, és mások idegesítésében lelnek örömöt. Általában nagyon nehéz megszabadulni tőlük, mert a kóros figyelemkereső magatartás hihetetlen szorgalommal és kitartással szokott együtt járni, és ha százszor kidobják őket, százegyedszer is visszajönnek.
Kedvelt taktikájuk az adott blog teljes közösségének, a közös érdeklődési körüknek a gyalázása - így kapnak a legtöbb figyelmet és reakciót, legyen az akár még az övéknél is durvább viszontanyázás. Tipikus példái a Comment:com-on rendszeresen feltűnő júzerek, akik közlik, hogy ők már régesrég nem néznek tévét, és aki igen, az hülye. Mivel mindig akad valaki, aki nem tudja megállni, és visszaszól a trollnak, a megjelenése szinte törvényszerűen a kommentek személyeskedésbe és anyázásba fulladásával jár.
Viszont - akármennyire is tenyérbemászó, és kizárólag mások gyalázása és a figyelem keresése vezérli - a troll is csak ember, és joga van a véleményhez. Vagy mégsem? Két példánk közül az elsőben a troll a saját ars poeticáját határozza meg, a másodikban pedig egészen finoman dobja be a csalit a C:C egyik posztja alatt, hátha valaki ráharap és visszaszól neki.
A reklám helye
A magyar spamtörvény szerint a fórumhozzászólásokban vagy blogkommentekben terjesztett kéretlen reklám nem sért semmilyen szabályt (az alapelv az, hogy spamnek az a hirdetés minősül, ami közvetlenül célozza meg a felhasználót, annak beleegyezése nélkül - itt pedig nincs szó direkt megkeresésről), és ezzel a kiskapuval rengetegen élnek is. A blogger szempontjából kevés bicskanyitogatóbb dolog van annál, mint amikor látja, hogy valaki az ő, kemény munkával felépített közössége előtt sütögeti a saját pecsenyéjét, a kommentjeiben a saját bizniszét (ingyen!) reklámozva.
Példánk az Index tudományblogjáról való, és a reklámkommentek legaljasabb válfaját mutatja meg: a spammer egy url-rövidítő szolgáltatás mögé bújtatja a címet, és úgy tesz, mintha kiegészítő infót talált volna a témához; az átverésre persze csak akkor jövünk rá, ha már kattintottunk. A reklámkomment nem mindig ennyire egyértelmű, lehet akár teljesen jószándékú is (belinkelem a saját blogomról a témával foglalkozó posztot), vagy amolyan szürkezónás megoldásként szokás a felhasználónévbe, vagy aláírásba beletenni a hirdetendő oldal címét, aztán hozzászólni mindenhez, ha kell, ha nem.
Anyád! A szúnyogok
Ha nem tudsz mit kezdeni a vitapartnered érveivel, támadd a személyét - abból ítélve, hogy a viták mekkora része fullad személyeskedésbe és anyázásba a neten, ezt a taktikát alighanem rögtön az első szavakkal együtt sajátítjuk el gyerekkorunkban. A neten névtelenül, és a személyes kontaktus (vagyis egy orbitális nagy pofon lehetősége) nélkül az emberrel hamar elszalad a ló, és hajlamosak vagyunk sértegetni a másikat. A moderálás feladata itt elvileg az lenne, hogy meghatározza, hol végződik a nyersen megfogalmazott vélemény, és hol kezdődik a rágalmazás meg a becsületsértés.
Gyakorlatilag ez vagy teljesen lehetetlen, vagy csak borzasztó álszent módon megoldható, minden csúnya szót kitiltva, mint az oviban. Példánk a már idézett C:C-poszt kommentjeiből való, és elég szélsőséges, hiszen az édesanya emlegetése a világ minden kultúrájának kocsmaköreiben feljogosítja a másik felet a fizikai retorzióra. A moderátor dilemmája: van-e jogom a beszélgetés hangnemét korlátozni, és ha igen, hol, és milyen alapon húzhatom meg a vonalat, a még leírható, és már nem leírható szavak között?
Hülyének lenni alapvető emberi jog?
A holokauszttagadás büntetésével kapcsolatos vitákban szokott előfordulni az az érv, hogy mindenkinek joga van hülyének lenni, hülyeségekben hinni, és hülyeséget beszélni - és ezt nem törvénnyel kell büntetni, hanem a társadalom természetes reakciójával; azzal, hogy az ilyen embereket közröhej tárgyává teszi. Ez online beszélgetésekben is működhet, csak az a baj, hogy a közröhej kiteljesedése elviszi a fókuszt az eredeti témáról, ahová aztán sosem találnak vissza a kommentelők.
A kérdés az, vajon megválogathatom-e, kiket engedek be a blogomba kommentelni, és kizárhatok-e embereket onnan csak azért, mert bizonyos dolgokról gyökeresen másképp gondolkodnak, mint én. Legitimálhatja-e az ilyesfajta kirekesztést az az igény, hogy olyan emberekkel szeretnék beszélgetni, akik legalább nagyjából úgy gondolkodnak, ahogy én? A szólásszabadság legalapvetőbb meggyalázása-e, ha csak olyanokkal állok szóba, akikkel nagy vonalakban egyezik a véleményem, vagy természetes igény, és jog, hogy ne kelljen hülyékkel vitáznom, akik úgysem értik meg, amit mondok (hiszen hülyék)? Példánk az Index gazdasági hírekkel foglalkozó blogjából származik, és igazi díjnyertes: az euróárfolyam változására egy stilisztikai Armageddonba csomagolt zavaros zsidózással reagál. Ön mit kezdene vele?



Kommentek
2009.09.23 13:25:31Bácsfi Diána a Centrálból
Még szerencse hogy velem nem példálóztak... különben ütnék!
2009.09.23 13:26:06regapó
Teljesen felesleges moderálni a netet, a vélemény olyan mint a segglyuk, mindenkinek van és senki nem kíváncsi a másikéra. Mindenki írni jár a fórumokra, nem olvasni.
2009.09.23 13:26:23Flat Eric / sta press
Ki dönti el, hogy ki a hülye?
2009.09.23 13:26:30szanalmas
Baszki, ha a hülyéknek nem járna a szólásszabadság, akkor csak a rájöttem blog lenne egyedül a neten, amit páran írhatnánk.
2009.09.23 13:27:26karit
Háromféle kommentelőt látok mindenhol:
- tudós: a témában szeretne érdemileg részt venni, okosodni vagy okítani;
- standup-os: leginkább poénkodni akar, a téma tökmindegy;
- káka: imád kötözködni, a Big Bang-ről is ügyesen át tud kötni a zsidókra.
Úgy látom, (magamat is beleértve), mindez független a gazdasági válságtól: a magyar rögvalóságban általában is roppant alacsony tolerancia-küszöbbel rendelkező frusztrált "izé" vagyunk: ha ez a mai magyar Társadalom (nagy tével), az igen kétségbeejtő. Remélem, tévedek.
2009.09.23 13:27:50Chip (RR)
Ez meg van írva:
1. Az álnok font útálatos az Úrnál; az igaz mérték pedig kedves néki.
2. Kevélység jő: gyalázat jő; az alázatosoknál pedig bölcseség van.
3. Az igazakat tökéletességök vezeti; de a hitetleneket gonoszságuk elpusztítja.
4. Nem használ a vagyon a haragnak idején; az igazság pedig kiragad a halálból.
5. A tökéletesnek igazsága igazgatja az ő útát; de önnön istentelenségében esik el az istentelen.
6. Az igazaknak igazságok megszabadítja őket; de az ő kivánságokban fogatnak meg a hitetlenek.
7. Mikor meghal az istentelen ember, elvész az ő reménysége; a bűnösök várakozása is elvész.
8. Az igaz a nyomorúságból megszabadul; az istentelen ő helyette beesik abba.
9. Szájával rontja meg a képmutató felebarátját; de az igazak a tudomány által megszabadulnak.
10. Az igazak javán örül a város; és mikor elvesznek az istentelenek, örvendezés van.
2009.09.23 13:28:30Kerek Perec
Csak kevés fórumot olvasok, mert szétoffolják (szép magyar szó...). Szerintem az offtopic hozzászólás intelligencia kérdése és ugye most már mindenki, névtelenül hozzáfér a nethez szóval aki minőségi oldalt akar csinálni, annak moderálnia is kell. Itt nem működik az önmérséklet.
Néha velem is elszalad a ló, ha törlik a hozzászólásom, elgondolkozom rajta miért is, de csak ritkán háborodok fel. Sokkal jobban zavar amikor a kommentek 95% értelmetlen böfögés.
2009.09.23 13:30:41LTL
Az elsőzés szerintem punnyadt pöcsűek szórakozása. Különben érdekesebb dolgokkal törltenék az idejüket.
Az off-os hozzászólások is lehetnek sokrétűek. Az idézett példákat símán törölném, ha én lennék a moderátor. De mondjuk ha valaki egy marsjárokról szóló blog-ból a NASA megalapítására vagy anyagi hátterére térne át, akkor az érintőleges téma, nem kellene moderálni.
A trolloknak legszívesebben feldugnám a seggébe az egerét, utána a billentyűzetét, majd a monitor, és vágül a gépét.
A reklámozóknak úgyszintén.
A csúnya beszédet pedig szerintem a fórum helye, és a moderátor erkölcsi érzéke határozza meg. Legjobb, ha csak módosítja a kommentet, hogy a szó ne látszódjon, mégis érthető maradjon. pl: K*cs*g. De ha valaki a vitában személyeskedni kezd, azzal én közlöm, hogy értelmes hozzászólás híán elveszítette a vitát. Kész.
Hülyének lenni pedig emberi jog. Lehet másként látni a világot, ami érdekes is lehet mindkét fél számára. Viszont valóban kár volt a fasisztákat idekeverni, mert azok meg nem emberek, csak eltiporni való férgek. Így is kell bánni velük.
2009.09.23 13:30:58Zolka55
Szerintem moderálás és cenzúra témájában kérdezzük meg a legilletékesebbet... Nincs a közelben egy kínai szakember?! :-)
Amúgy az itteni szakemberek megoldották a moderálást rendesen. "Rázósabb" (vagy fizetett) cikkek után egyszerűen nincs hozzászólási lehetőség... Tiszta és praktikus. Viszont néha így keletkeznek az offtopic és troll hozzászólások... :-)
2009.09.23 13:31:10Kerek Perec
Amúgy szerintem alap lenne olyan fórum motorok használata amelyik engedi hogy pontozzák az egyes hozzászólásokat, hozzászólásokat és mindenki beállíthatná hogy milyen színvonalú hozzászólásokat szeretne még látni. Pl. akinek a hozzászólásainak 10% negatív, azt ki lehessen kapcsolni.
2009.09.23 13:31:25eszkimó asszony
Valamikor még lehetett jókat vitázni a neten, akkor még kíváncsiak voltak az emberek egymás véleményére, és nem az volt a végső érv, hogy anyád hogy van.
Szerintem nem lenne baj, ha ismét kialakulna valami normális vitakultúra.
A törvénysértő kommenteket pedig alapból radírozni kellene.
Az öncélú anyázásnak sincs helye.
Ez nem cenzúra, ez leginkább mediátori feladat. A beszélgetést olyan mederben tartani, amelyikben még sokan szívesen vesznek részt.
Aki csak egy jó kocsmai káromkodásért jár a netre, az is talán rászoktatható lenne arra, hogy próbáljunk meg együtt gondolkodni. És elviselni azt, hogy mások hogyan gondolkodnak. Némi XXI. századi civilizáltság...
2009.09.23 13:31:48regapó
Egy-két ok miatt ír mindenki:
Vagy valamilyen okból (tudálékosság, empátia, stb) fényezni akarja magát, tehát pozitív visszaigazolást vár, vagy valamilyen okból másokat akar leugatni bármilyen formában, és ezeket kombinálják, pl. kioktatom+leugatom.
2009.09.23 13:32:11a17r15
A szabadsag olyan dolog, amivel elni tudni kell, mert nem csupan abbol all, hogy 'barmit lehet'.
A kommentelonek tudni kellene onmagat moderalnia.
Erosen gondolkodom egy olyan torvenyen/logikan, mint az Asimovi 'robotika 3 torvenye' - de most epp dolgozok es nincs idom ilyesmire. Estere meg mas programom van. Es holnapra ez a blog mar homalyba vesz.
2009.09.23 13:34:06regapó
fasza, én a világ megmentésén és a rákellenes gyógyszeren dolgozom egyszerre, de nincs időm befejezeni, mert mennem kell COD-ozni
2009.09.23 13:34:58regapó
napirajz.hu
2009.09.23 13:35:32morphine
Szerintem maga a kérdésfeltevés hibás. egy komment annyira mikroszkópikus, annyira könnyen megismételhető és helyettesíthető felület az információ egészben (szemben az Andrássy úttal, ami meg óriási), hogy nem éri mérhető szólásszabadság-korlátozás azt, akit kimoderálnak. ezért én, a saját blogposztom esetében messze magasabbra helyezem az értelmes vita és a saját jóérzésem súját, mint a kommentelő szólásszabadságát.
Szerintem sokkal lényegesebb kérdés a szolgáltató és a blogger viszonya. Moderál-e a blog.hu zsidózó, nyíltan uszító bejegyzéseket? És ha igen/nem, miért?
Olyan ez, mint egy lakossági fórum. A szólásszabadság azt jelenti, hogy lakossági fórum tartását semmilyen törvényesen működő szervezetnek nem lehet megtiltani. Azt viszont nem jelenti, hogy ezen a fórumon a bekiabáló rendzavarót a fórum szervezői nem vezethetik ki a teremből. Ezért szerintem a legfontosabb előre lefektetni a szabályokat.
2009.09.23 13:36:20radiocsend
szerintem a moderátornak elég lenne off meg on-ra szétválasztania a kommenteket, s mindkettőnek elérhetőnek kellene lennie. esetleg még egy troll kategória is beférne. s így persze a megfelelő usernevek is egy helyre kerülhetnének.
2009.09.23 13:36:43Kulics
Első !
2009.09.23 13:36:48morphine
*súlyát obmg
2009.09.23 13:36:56Malachi
Az lehet a baj, hogy nem igazán van még ennek az egész blogolásnak meg a kommentelésnek, szóval az internetes közösségi életnek kultúrája itthon.
Ha valaki blogot ír, azzal jár némi felelősség is, illetve nem árt hozzá bizonyos általános hm, hogy mondjam, intelligencia, nyíltság, vitakészség sem. Már, ha engedi a kommentelést.
Alap, hogy moderáljon. Anélkül nem lesz más a blog, csak egy Homár, vagy Subba, vagy Velvet. (Na jó, ezek éppen a bulvárabbnál és bulvárabb szemetek, de ez is a céljuk, mindegy, csak példaként hoztam fel, tanulságos bekukkantani néha) Szóval alap, hogy moderáljon a blogger, de azt ne egyoldalúan tegye, ehhez nem árt az a fentebb említett néhány tulajdonság. A kommentek elvileg azért vannak, hogy ott ÉRTELMES és ÉRDEMI vita vagy párbeszéd alakuljon ki a témáról. Barmok mindig lesznek, ezeket ki kell vágni a francba, fáradtságot nem kímélve irtani a trollokat, a csetelést, de a normális kritikát engedni és reagálni rá.
Egyszerűen le kell fektetni néhány alapelvet és azokat követni, kitartóan, kivételt nem ismerve. Kábé, mint a hétköznapokban. A boltban nem lopsz, nagy nyilvánosság előbb meg nem buzdítasz más népek kiirtására például. Egy blogban sem. Már, ha nem az a témája, amúgy. Ugye.
Nem bonyolult ez, csak foglalkozni kellene vele egy kicsit.
2009.09.23 13:37:29Ludas Matyi Online
Kerek Perecnek igaza van. A Youtube-n pl, már nagyszerűen ki lehet szűrni a kommentelőket, így aki nem akarja olvasni valamelyik hozzászólót, az nála nem jelenik meg.
A technika meg is oldja ezt :)
Sőt még sokkal többet tudna. Pl, nem engedne kommentet elküldeni, amíg egy tiltott szó is van benne. Pl: MSZP, Cigány vagy zsidó :)
2009.09.23 13:39:44anarcho78
olyan egyszerű lenne, ha mindenki saját névvel, címmel és elérhetőséggel írhatna csak kommentet. mint az aukciós honlapon: regisztrálás után kapna levélben(!!!) egy jelszót, egy címre egy jelszó mehet, azzal kommentelhet. drasztikusan csökkenne a kommentszám, de tényleg nem írna be mindenki pillanatnyi szeszélyétől függően hülyeségeket...
2009.09.23 13:39:59Ubastard
jó kis dilemma :) ...
Ha kapcsolódom egy témához akkor azt azért teszem, mert érdekel.
Szakosodott unatkozók hadát, akik egymást karolgatva nyaldossák egymás f*sz@t, lukát. Beírogatnak olyan blogokba amelyek nem is nekik szólnak, krv-ra nem is érdekli őket a téma, de nyomulnak, na Ők bőszítenek fel a engem a legjobban. Őket moderálnám azonnal. Ilyenkor szívesen tanácsolom Nekik, az anyjuk boncolásánál osszanak észt. Ha moderálnák Őket, engem sem kellene :)
2009.09.23 13:41:02BPBP
Hajrá Orwell-i világ! :)
2009.09.23 13:42:55Ubastard
am. Malachi jól leírta
2009.09.23 13:43:57Ludas Matyi Online
morphine
Eztet írtad:"Azt viszont nem jelenti, hogy ezen a fórumon a bekiabáló rendzavarót a fórum szervezői nem vezethetik ki a teremből. Ezért szerintem a legfontosabb előre lefektetni a szabályokat."
Kérdem én mi van akkor, ha nem egy kiabál, hanem kettő, vagy 50% esetleg 99%? Mind kivezeted?
Az első eset még demokrácia az utolsó diktatúra.
2009.09.23 13:44:34szanalmas
anarcho78:
Te vagy az ékes bizonyíték rá, hogy a "Hülyéknek is jár szólásszabadság", és élnek is vele.
2009.09.23 13:47:20Inteligencs
Szerintem az elsőzésnek semmi értelme.....én bevezetném az utolsózást :-) aki az utolsó kommentet írja az a király!!!
UTOLSÓ XD
2009.09.23 13:53:20noszty
Én a listára tettem volna a helyesírási hibákon lovagoló kommentelőket is, akik azt hiszik, hogy azzal a padló alá söpörnek egy érvet, ha találnak egy vesszőhibát a szövegben... lächerlich...
2009.09.23 13:55:28Újraszületett
A zsidó és a blog is az ördög műve :)
A Troll az más! Az vagy Tolkiné, vagy valamelyik jelltelen sírban fekvő északi mesemondó'jé.
2009.09.23 13:56:52Komment Elek
Szerintem volna megoldás ezekre a kommentekre. A poszt irója, a moderátor nyilván olvassa ezeket. A hozzázólók is. A Youtube-on lehet pontozni a hozzászólásokat. Ha jól sejtem egy helyről csak egyszer, minden kommentet, de a sajátodat nem. Szerintem egy idő után önszabályozóvá válna a rendszer.
2009.09.23 13:57:27Archenemy
Mitől lenne olyan kibaszott nehéz átvenni a youtube moderálási metódusát, felfoghatatlan.
2009.09.23 13:58:06pruitt igoe
saját blogjában mindenki úgy moderál, ahogy akar.
2009.09.23 13:58:23Biivisz
Lehet, hogy már valaki leírta, nem olvastam el mindent.
Szerintem jó megoldás volna az alábbi, az említett "shadow"-hoz hasonló, csak a "hülyékkel" is korrekt. Így a kecske (komoly kommentelők) is jóllakhatna és a káposzta (szólásszabadság) is megmaradhatna.(Azt persze nem tudom, hogy a technikai háttér adott-e hozzá.)
Nos, a megoldás: A kommenteknek két "síkja" lenne, az első amit a moderátor a témához valónak és elfogadhatónak gondol, a másik meg a többi. A kettő között bárki szabadon kattintgathatna, eldönthetné melyiket akarja olvasni.
Továbbfejlesztett változat: a "komolytalanok"-at kis ikonokkal meg lehetne jelölni, melyik kategóriába tartoznak esetleg jelölni azt is melyik "komoly" kommenthez kapcsolódnak, stb.
2009.09.23 13:59:34Komment Elek
Hoppá Archenemy... :) Mintha összebeszéltünk volna, nem?
2009.09.23 13:59:58Archenemy
A troll meg ez esetben nem az emberevő zöld basz, hanem ez valami szó arra, mikor kishalakra halászik az ember nagy hálóval.
2009.09.23 14:02:18Archenemy
Aki benne van a kommentezésben, sokat vitázik, veszekszik, fórumozik, az szeretni fogja ezt a kis szösszenetet a különféle fórumhuszárokról:
http://redwing.hutman.net/~mreed/
2009.09.23 14:03:45PitBuli
Ha nem tetszik a hozzászólás, akkor nem veszem figyelembe, és nem olvasom tovább.
Na ezt moderálja ki belőlem a nagy tudású kommentelő!
2009.09.23 14:08:15szanalmas
"PitBuli :Ha nem tetszik a hozzászólás, akkor nem veszem figyelembe, és nem olvasom tovább.
Na ezt moderálja ki belőlem a nagy tudású kommentelő!"
Gondolom így óvod meg magad attól, hogy ha nincs igazad, ne is derüljön ki. Zseniális!
2009.09.23 14:09:31szanalmas
Archenemy
Te ki a fasz vagy bazmeg?
2009.09.23 14:11:52pazzo
Erre (is) jó a blogetikett.
Ha valaki moderálni akarja a blogját, szíve joga, kit enged be a saját játszóterére.
2009.09.23 14:14:26Alf
EEELSSSŐŐŐŐ!!
2009.09.23 14:14:56Archenemy
szanalmas: Itt nem okíthatom a népet, mert nincs reklámértékem, szóval anyád.
2009.09.23 14:18:08Lasombra
nemcsak Magyarországon nincs meg az internetkultúra. Amerikában sincs meg. a világon minden országban laknak hülyék. aki bele szokott néha olvasgatni nemzetközi blogokba, fórumokba, láthatja, még csak nyomozni sem kell nagyon.
a közismert és nyílt fórumokon rendre felbukkannak a fenti esetek.
a blog készítője döntse el, mit akar látni a saját blogjában. az övé. univerzális szabályokat nem nagyon tudok elképzelni. minden blog más. van, ami olyan ócska, hogy az offtopik meg a trollkodó hsz-ek teszik "érdekessé". és van olyan is, ahol pár hülye két mondattal hazavágja az egészet.
számomra a legirritálóbbak az udvarlós-csetelős retardáltak. mert nemcsak hülyeségeket meg offtopikot írnak, hanem mindezt hosszan és sokáig teszik.
egy "Hide this user" opció sem lehet olyan ördöngős megoldás.
2009.09.23 14:27:43PitBuli
Azt nem veszitek figyelembe, hogy aki publikál a NET-en, előre tisztába kell lennie azzal, hogy lesznek neki nem tetsző hozzászólások. Tehát a tyúk/tojás vitában itt a NET volt előbb, és igenis hagyni kell mindenkit hozzászólni!
Vagy költözzetek Kínába, ott majd moderál nektek az állam.
2009.09.23 14:27:54Archenemy
Lasombra:
"világon minden országban laknak hülyék. aki bele szokott néha olvasgatni nemzetközi blogokba, fórumokba, láthatja"
Jaja, hülyét kapok attól, hogy vannak emberek, akik kitalálják, hogy ez "tipikusan suttyó magyar dolog". Nem vagyunk itt se jobbak, se rosszabbak, mint a nagy átlag.
2009.09.23 14:30:38PitBuli
El tudnék képzelni pl. egy olyan szűrőt, amit a felhesználó beállíthat magának, hogy lásson mindent, vagy csak azokat, amik a témához tartoznak. És nagyon fontos, ezt ne egy szaros blogger döntse el, hanem az olvasó!
2009.09.23 14:36:45Francekellregisztralni
En kulon a kommentek miatt olvasok sok cikket. Neha direkt a konnyed hulye cikkeket is...aminek jobb az off resze mint az eredeti.
Szerintem is a cimkezes lenne a megoldas, hogy aztan valaszthassak hogy mit akarok latni. Igy keresni is konnyebb lenne a hozzaszolasok kozott. Az mas kerdes hogy ez nem oldana meg azt a kedest hogy honnantol szamit hulyenek valaki...nem lenne tul informativ cimke a "hulye". (Sokan szeretik eldonteni hogy mindenki mas az)
Az hogy szorjunk ki a nekunk nem tetszot az elegge belterjesseghez vezetne, mert egy dolog hogy arra hasznalod a netet hogy a hozzad hasonlokkal kapcsolatot tarts, de arra is hogy tajekozodj mas mit gondol...es ebben a szelsosegek alkalmasint pont hasznosak.
Amugy tolem barki agyon moderalhatja a blogjat hogy csak Bologato Janosok maradjanak, de akkor ugyse fogja senki olvasni.
2009.09.23 14:38:39idiotapocs
Tirey Ford gradudated from Paris high school in Monroe County, Missouri. Paloi the GREAT PROTECTOR for your DRINKS
2009.09.23 14:38:41Malachi
Lasombra, az internetkultúrába beletartoznak a bloggerek is. Külföldi blogokon általános a moderálás és változatos lehetőségeid vannak rá, hogy olvasóként, hozzászólóként kiszűrd a neked nem tetsző tartalmat. Itt esélyed nincs rá.
Illetve, ha valaki segg, azt a többi hozzászóló küldi el a pöcsbe. Az esetek túlnyomó részében én ezt tapasztaltam.
2009.09.23 14:38:59szanalmas
Archenemy: Szia anyu!
2009.09.23 14:41:02velö
megoldottam a dolgot ugy, hogy nincs lehetöség a foto-blogomon a "kommentelésre". akinek nem tetszik az hagyja. akinek leküzdhetetlen ingere van a müveimet dicsérni és ujjongani kivàn, az irjon egy mailt, de ahhoz sem ragaszkodom.
egyébként: nem. a hülyéknek nem jàr a szolàsszabadsàg.
2009.09.23 14:43:27Archenemy
"nem. a hülyéknek nem jàr a szolàsszabadsàg."
Persze, csak kérdés, hogy ki a hülye.
2009.09.23 14:45:29Lasombra
a helyzet az, PitBuli, hogy a blogger azon kívül, hogy szaros, még a saját blogjának a gazdája. ő csinálta, ő gondozza.
vágod?
ha elviszik az autódat az utcáról, akkor te is furcsán néznél, ha azt mondaná a rendőr vagy a biztosító (utóbbi még akár mondhatja is, amilyenek), hogy bocsi, tisztában kellett lenned vele, amikor megvetted, hogy vannak tolvajok is.
nem az a baj, hogy a blogger nincs tisztában a kéretlen, udvariatlan vagy tahó emberek létével. az a baj, hogy ő ezeket nem kívánja a blogján látni. akkor sem, ha tisztában volt velük.
és miért ne moderálhatná ki őket?
ha te, mint olvasó meg akarod mondani, hogy mit tehet és mit nem egy idegen a saját blogjában, akkor ő maga, miért lenne kevésbé illetékes?
kicsit furcsa nekem ez a logika.
vannak olyan hozzászólások pl, amik egyáltalán nem tartoznak bele a szólásszabadság témakörébe. pl a kedves floodolók, vagy akik 473 sortörést küldenek úgy tízpercenként. nekik nincs mondanivalójuk, amit korlátozni lehetne. rájuk nem értelmezhető a szabad véleménynyilvánítás, mivel nincs véleményük.
2009.09.23 14:48:54A Hannibal Lektűr-attitűd
az első maszopfideszes zsidó anyja bekaphatja
seeya zsuzschee
http://refu.com/xhtpz
juj
2009.09.23 14:51:25Lasombra
Malachi:
"Lasombra, az internetkultúrába beletartoznak a bloggerek is."
nem tagadom. ezt mondtam én is.
de nem a blogger tehet róla, hogy egy blog milyen motort / felületet biztosít számára. pláne, ha szegényem nem is nagyon ért hozzá.
"Külföldi blogokon általános a moderálás és változatos lehetőségeid vannak rá, hogy olvasóként, hozzászólóként kiszűrd a neked nem tetsző tartalmat. Itt esélyed nincs rá."
ez általánosítás.
ráadásul ez blogmotor kérdés, nem külföld-Magyarország kérdés. van ilyen is, olyan mindenfelé.
"Illetve, ha valaki segg, azt a többi hozzászóló küldi el a pöcsbe. Az esetek túlnyomó részében én ezt tapasztaltam."
igen, leginkább ilyet tapasztaltam én is. Magyarországon is. de pont ez vezet a végtelen anyázásba. mert akkor vagy visszaszólnak, vagy jön egy troll-haver, aki meg akarja védeni stb. a többi hozzászóló ezt nem tudja megakadályozni.
vmi technikai megoldás sokat segítene, ezzel egyetértünk.
2009.09.23 15:02:21PitBuli
Lasombra: az "xxx blogger" jelzőért elnézést kérek, elragadott az indulat.
2009.09.23 15:07:30entééé
ELSŐŐŐŐ :D ehh :P
2009.09.23 15:09:13fougyesz
SZÉGYEN GYALÁZAT'
ez olyan mintha a fogorvosi székben ülve egyszercsak leülne velem szebme a fogorvos és megkérdezné, hogy akkor most melyik foggal mit is csináljon... Aki nem tud moderálni (ezekszerint) az menjen fagyiárusnak és ne futasson hirportált...
2009.09.23 15:09:55Malachi
Lasombra,
Ha én blogger lennék, biztosan olyan helyet választanék, ahol adottak a lehetőségek, "jó" a motor. Már, ha van ilyen. Senki nem kényszeríti az embereket, hogy indások legyenek. Szóval igenis a blogger tehet róla, hogy milyen helyet választ magának - ha szart választott, akkor pedig foglalkozzon a kommentekkel is, mert hiába minden.
Amúgy meg röhej ez az egész, elvileg az Index a legolvasottabb hírportál, a blogmotorja mégis olyan, mintha 10 évvel ezelőttről maradt volna itt.
Szerintem, ha akarnák, már régen tettek volna valamit, hogy ne csússzon át fosba az egész, de gondolom nekik éppen így jó. Tény, hogy sokkal több az egyszerű kommentelő, mint az akadémikus, szóval ha normális szabályok lennének az biztosan ártana az üzletnek, nem lenne meg a kattintásszám.
Na ez mehet a konteo blogra. :)
2009.09.23 15:23:01Frank Morgan
4chan /b/ után semmit nem érzek durvának
end of story :)
2009.09.23 15:35:51acsa77
Nekem szelektív a látásom, úgyhogy az trollokat, személyeskedőket, reklámokat, offolókat nem is nézem. Sokkal jobban zavar az, hogy a témába vágóan ugyan, de 50-100-150 baromira triviális hozzászólás jelenik meg egy jó témában, és kutatni, kell, hogy azt a 2-3 érdekeset megtaláljam (lásd pl. NIL7) :( Tudom, mindenkinek más lehet új, de akkor is baromira fárasztó sokszor, főleg, hogy lényeges kérdésekre néha 500 hozzászólás után sem tárnek rá...
Amúgy fospumpa még nem volt ;)
2009.09.23 15:36:49Fairy Girl
Öööööö
ELSŐ? :D
2009.09.23 15:52:33p.gono
a szavazás állása ... hihetetlen.
+ az indexen olvasható hasonló fasságok ellen is hadd lehessen már szavazni. helyesírás. hülyeség. provokáció. .... :)
+ eljött az ideje egy szervezett, globális troll támadásnak.
2009.09.23 16:00:10apuc
Csak az IGAZ MAGYAROK kommentelhessenek,a többiek csak elsőzhetnek-ha a többiek ezt megengedik.;>
;o)
2009.09.23 16:15:56woox
Onnan is meg lehet közelíteni a kérdést, hogy ha valóságban mondasz valamit, akkor mindig tudod, kiknek mondod, és úgy disztingválsz.
A többség talán soha sem beszélt egyszerre húsz embernél többhöz. Ráadásul itt még nem is egy érdeklődésű emberek vannak, hanem akiknél van internet, kb. mindenki, aki tud olvasni ezen kívül semmi közös pont.
Ezért is ez a széthúzás kommentekben..
(Én pl. semmiképp sem állnék le beszélgetni biztonsági őrökkel. Nem azért mert hülyék, hanem mert nem értenénk egymást.)
2009.09.23 16:16:36idiotapocs
Első!
2009.09.23 16:33:39mike-kulas
tök mindegy ki és mit ír. Örüljünk, hogy valaki hozzánk szól és mi is hozzá szólhatunk, ha kedvünk van.
A többi kurvára nem számít. Ha infó kell, nem kommenteket fogok olvasni, hanem Google-t, híreket stb.
2009.09.23 16:39:43Etalon
@mike-kulas: amit írsz, az a beszélgetős fórumokra igaz, de azért néha egy-egy szakmai fórum vagy egy-egy konkrét termékhez tartozó fórum is nagyon hasznos tud lenni és ott bizony zavaró, ha valaki szétoffolja a topikot :(
2009.09.23 16:47:07hunultra
MÓNNNNYON LEEEEEEEEEEEE
szloFUCKIa
2009.09.23 16:52:36Fedor
Gyakorló bloggerként azt mondhatom, hogy csak a reklám zavar, és abból is csak az, ha nem kapcsolódik a témához, hanem csak indiferens felületként használ, ahol az elhelyezett linkkel növelheti a reklámozandó oldal pagerank-jét.
A többit, ha néha nehezen is, de elviselem.
2009.09.23 17:24:22davidson
sunázná, blokkolnám dokkolnám pókolnám
2009.09.23 17:39:14velö
megoldottam a dolgot ugy, hogy nincs lehetöség a blogomon a "kommentelésre". akinek nem tetszik az hagyja. akinek leküzdhetetlen ingere van a müveimet dicsérni és ujjongani az irjon egy mailt, de ahhoz sem ragaszkodom.
2009.09.23 18:43:55Mr Falafel
Pontosan 10 éve járok fórumokra (ma közkeletűen blog). Tapasztalatból tudom, hogy a 30 év alatti versenyzők ingerküszöbe, IQ-jukkal egyenes arányban igen alacsony. Ennek pszichológiai háttere van. Általában egykeként felnövő, mások véleményéhez szokva nem levő akarnok csemeték, vagy elfoglalt szülők elhanyagolt kölkei. A legveszélyesebb az a fajta, amelyik felsőoktatási intézménybe jár, mert ez már kész tudósnak érzi magát. Bárki, aki nem ért vele egyet, az troll. Kerek Perec nevű kommentelőnk eklatáns példája ennek a típusnak. Az Isten óvjon minket ezektől!
2009.09.23 19:08:45Art Mooney
hova tunt a kommentem? pedig most nem is gurult el a gyogyszer
nomindegy, rovid osszefoglalo azoknak akik tukon ulnenek:
- devenyi NEM az internetezokre ertette a sunyisagot, hanem az interneten nev nelkul mocskolodoakra: http://axel.hu/cikk/axel.hu/19257
- nevetseges, h egyes itteni kommentelok es elvtarsaik le merik azt irni, h szerintuk az eltero velemeny oke, kiveve ha rendparti.. gyasz
2009.09.23 19:15:46Senta.
Sziasztok! Valaki egy kávét, sütit, eztaztamazt? Puszit? :DDD
És üstöllést meg is ragadnám az alkalmat, hogy elnézést kérjek attól a pillanatnyilag 3284 kommentelôtôl, aki nem tudott tôlünk érdemben kommentelni a Velvet remekbeszabott cikkjeihez :)
2009.09.23 20:47:18ColT
Van igazság a cikkben, de a túlzott moderálással a blogok hangulata is elveszik.
Pont az elsőzés, ami a Homáron kezdődött, és nem értem hogy miért zavar bárkit is. Amúgy megfigyelhető, hogy a gyenge, érdektelen, vagy egyszerűen értelmetlen postok offolódnak szét mindenhol, míg az igazán érdekfeszítőek még 4-500 kommnent utánn is ON voltak.
Amúgy az offtopic kiemelése, vagy külön topic nyitása neki, nem hülyeség.
Amúgy a cikkben az off bemutatása elég eldurvult, azért ennyire nem szokott belterjes lenni a dolog.
2009.09.23 23:22:20Heckantrieb
Arra hol lehet szavazni, hogy a tragar cikkeket is moderaljuk? Az indexen sajnos mar nem szolasszabadsag van, hanem bunkoszabadsag.
2009.09.24 08:42:55velö
2009.09.23 14:43:27 Archenemy
Kérdés ki a hülye? Meglàtod, ha azt a szemetet amit ide a hülye beszor, az iskolàban-, a lakogyülésen-, vagy az irodàban locsogja. Elöször "kimoderàljàk" élöben, aztàn kirugjàk és olyan stàtuszba kerül amit megérdemel. Nem a hülyeség a probléma, hanem a destruktivitàs, tudatos romboläs. Ezek a figuràk karcoljàk össze a lift oldalàt, dobàljàk el a hasznàlt papirzsebkendöt a lépcsöhàzban. Azelött azért voltak boldogtalanok mert itt voltak a ruszkik. Most meg azért mert itt vannak a zsidok.
2009.09.24 10:57:23magneton
Véleményem szerint - ahogy már többen is írták fentebb -, el kel dönteni, hogy mire akarjuk használni egy utáni kommentelést, vagy egy fórumtémát. Ha logikusan arra, hogy el felvetett témában érdemi beszélgetés, vita folyjon, akkor ott nincs helye sem "elsőzésnek", sem offtopikna úgyanúgy mint a trolloknak vagy spamaknek sem. Borzasztó zavaró tud lenni, hogy az értelmes hozzászólásokat egy nem moderált fórumon gyakran keresni kell, ilyenkor nagy valószínűséggel meg is hal a beszélgetés.
Ha előre le vannak fektetve a szabályok, akkor emiatt nem érezheti senki megfosztva magát szólásszabadságától. Még jobban érvényesülhet ez, ha a kommenteket nem töröljük hanem áthelyezzük egy erre szánt témához. Így ha valaki chatelni akar megteheti, csak nem ott ugyanígy lehet anyázni is, ha valakinek éppen ahhoz van kedve.
A "Hülyékkel" már más a helyzet ha a témához kapcsolódóan szól hozzá, bármennyire is baromságot mond, hagyni kell. A fenti példa nagyon szélsőséges és már már az offolásnak is határesete. Ilyenkor bizony nehéz helyzetbe kerül a moderátor, hogy mit tegyen.
A trágárság is sokféleképpen előfordulhat, ha a témával kapcsolatos akkor véleményem szerint maradhat, de ez már gyomor kérdése és előre lefektetett szabályok szerint lehet moderálni.
2009.09.24 17:47:12Archenemy
"Ezek a figuràk karcoljàk össze a lift oldalàt, dobàljàk el a hasznàlt papirzsebkendöt a lépcsöhàzban. Azelött azért voltak boldogtalanok mert itt voltak a ruszkik. Most meg azért mert itt vannak a zsidok."
Hát bazdmeg azt már sikerült megállapítanom, hogy te kibaszott hülye vagy. Egy jó kis ellenségkép-kreálós sztereotípiagyűjteményt sikerült idehánynod. Tudod nem a hülyékkel van a gond, hanem azokkal a hülyékkel, akik azt hiszik közben, hogy okosok.
2009.09.25 00:49:50Yvettebabacool
öööö Centikem celebek lettunk:DDDd
Ja es basszatok meg , kit erdekel?
2009.09.25 08:05:21velö
re: Archenemy
ugyan, a lista koràntsem teljes :)
2009.09.25 10:07:26Senta.
Baba, naptárt csináljunk, kornyikáljunk, fotózzunk, vagy írjunk könyvet? Egyikhez sem értünk, úgyhogy bármelyik lehet, vagy mind :DDD
Najó... de :)
2009.10.04 02:22:24Saftige Möse
na jo de :)
2009.10.08 19:55:47futyulos barack
kicsit mar kopott cikk, de a hozzaszolasom inkabb a cikk folytatasarol szol. azonbelul 'w' moderalasi modszererol.
szerintem o az aki diktatorikusan csinalja. en pl tobbszor nem csipem a fejet - mert egy gyerekes morcos hisztis majom - mint ahanyszor igen - mert neha van ertelme is annak amit ir - ezert a kommentjeim kb 60% kritikat es 40% bunkozast tartalmaz. a bunkozasaim szereny velemenyem szerint jogosak es melyen megerintoek mint egy tokon rugas. mondanom sem kell, az elmult nehany honap alatti max 3-4 hozzaszolasom kozul egy sem erte meg kozze tetelt. hat ennyit 'w'-rol, ja es nem csipem en sem a trollokat.
2009.10.09 22:02:56est komor őre.
MŐ!
2009.10.12 09:47:07Nephro
A probléma ott kezdődik, hogy a kedves Index fórumozók 70%-a(!!!) különféle trollokból és gyéb válogatott káromkodásokat nagy kevdel a fórumba beírókból áll. Sajna ez a helyzet...
2009.10.28 11:34:42czinezine
etrkj,dhh,uoéz9p)ő8öá--
2009.10.28 11:35:35czinezine
Egy ismerősöm mondta mindig: "hülyéknek áll a világ"!
:)