700 millió dollárt nyert a Facebook a spamkirálytól

2009.10.30. 12:15 Módosítva: 2009.10.30. 12:18
711,2 millió dolláros kártérítés megfizetésére kötelezte a kaliforniai bíróság a világ legnagyobb spammerét, az amerikai Sanford Wallace-t, akit még februárban perelt be a Facebook.

Wallace, illetve a cége alkalmazottjai adathalász weboldalakon lopták el Facebook-felhasználók jelszavait, majd belépve a nevükben a közösségi oldalra, majd ott az ismerősök üzenőfalain terjesztették a kéretlen reklámokat.

Az ilyen spam sokkal hatékonyabb, mint a hagyományos levélszemét, hiszen egyrészt nem fogja meg a spamszűrő, másrészt nem ismeri fel azonnal az ember, hogy ez reklám, hanem, ha ügyesen van megfogalmazva, tényleg azt hiheti, hogy az ismerőse ajánl neki valami terméket, amit ő kipróbált és bejött neki. Az utóbbi egy-két évben drámaian megemelkedett az ilyen spamkampányok száma, a legnépszerűbb két célpont a Facebook és a MySpace.

Sanford Wallace
Sanford Wallace

Wallace évekig a világ legnagyobb spammerének számított, fénykorát a kilencvenes években élte, amikor a kéretlen hirdetések szabályozása még gyerekcipőben járt, Wallace cége pedig napi 30 millió email kiküldésével pörgette az üzletet. 1991-ben az ő kampányai miatt tiltották be Amerikában a kéretlen hirdetések terjesztését faxon. Néhány éve a közösségi oldalakat vette célba, leghíresebb húzása az volt, amikor egy programmal tízezerszámra generált kamu MySpace-felhasználókat, akiknek a nevében spammel szórta meg az egész közösségi hálózatot.

A spamkirály meg sem jelent a tárgyaláson, a Facebook illetékesei pedig a cég hivatalos blogján azt írták, nagyon örülnek a bíróság döntésének, bár nem ringatják abba az illúzióba magukat, hogy ebből a kártérítésből valaha látni fognak akár egy dollárt is. Ennek ellenére a csillagászati eszköz talán hatásos elrettentő erő lesz a hasonló trükkökkel operáló spammerek számára, és a jövőben nem fognak a mainál még jobban megszaporodni a közösségi oldalakon a reklámlevelek.

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM