Cecília
3 °C
12 °C

Építsünk saját iTunest!

2010.02.18. 08:25
Néhány hete szomorúan konstatáltuk, milyen kevés lehetősége van az embernek, ha Magyarországról szeretne legálisan és versenyképes áron zenét vásárolni az interneten. Csak néhány, zenei stílusban erősen behatárolt területen mozgó bolt felelt meg ennek a két feltételnek, olyat, ahol a harmadik kritériumunk (a fájlcserélő hálózatokkal összemérhető választék) is teljesülne, szégyenszemre egyet sem találtunk.

Most annak próbáltunk utánajárni, miért van ez így; ha legutóbb a jó útra térni próbáló torrentező szerepét játszottuk el, most az online zenebolt építését fontolgató bátor vállalkozót szimuláltuk, aki megpróbálja kiszámolni, hogy érdemes-e, ha igen, mennyibe fog kerülni, és mekkorát lehet kaszálni rajta a végén.

Szoftver-hardver

Ha hagyományos zeneboltot indít az ember, kell szereznie egy üzlethelységet, személyzetet, megegyezni a kiadókkal, feltölteni a raktárkészletet, és már nyithat is. Ha ugyanezt a neten teszem meg, az első lépések sokkal egyszerűbbek és olcsóbbak. Az üzlethelység esetünkben pár szerver és a rajtuk futó szoftver, a személyzet egy-két részmunkaidős rendszergazda-ügyfélszolgálatos. Megkértünk két webfejlesztő céget, hogy becsüljék fel, mibe kerülhet egy online zeneáruház beindítása.

Mindkettőtől hasonló számokat kaptunk, azzal a megjegyzéssel, hogy „hát a fodrászom unokaöccse nagyon ért a programozáshoz, megcsinálja okosba'” módszerrel valami ingyenes keretrendszerre ráhúzva meg lehet úszni a dolgot egy-kétszázezer forintból is, de az olyan is lesz; állami megrendelés esetén viszont egy hátszeles cég szemrebbenés nélkül legombol egy ilyen nagyságrendű munkáért százmilliót is.

A konkrét számokra visszatérve, a boltot üzemeltető szoftver megírására hétszázezer és egymillió forint körüli ajánlatot kaptunk, a fenntartásra meg a sávszélesség bérlésével együtt havi száz–százötvenezer forintosat. A leghúzósabb befektetés az elején a hardver: a nagy fájlok miatt aránylag nagy terhelésre kell felkészítenünk a rendszert, kell egy alkalmazásszerver, kellenek adattároló szerverek, tűzfal, ez-az, a végső számla másfél-két millió körül áll meg.

A zene mindenkié, de mennyiért?

A bolt megvan, most tartalmat kell szereznünk bele. Két lehetőségünk van: vagy a nagy zenekiadókat keressük meg, vagy fel nem futtatott, független előadókat.

Először az utóbbi úton indultunk el. A rockerkörökben jól ismert Wendigo zenekar énekese, Bátky Zoltán belement a játékba, és számolt. Egy album stúdióköltsége alsó hangon egymillió forint, egy még be nem futtatott, átlagos rockzenekar el tud adni jó esetben kétezer darabot egy albumból. Ha egy lemezen tíz számmal kalkulálunk, ötven forint egy szám, és ötszáz egy teljes album önköltsége, tehát ha a boltnak hatvanért, illetve hatszázért adja a zenekar, abból még nem fognak luxusyachtot venni, de nem is buknak, és talán valami aprópénz a zsebükben is marad a végén.

store1

A nagy kiadóknál, ahogy vártuk, nem kaptunk konkrét árajánlatokat a fiktív zeneboltunkhoz, hogy mennyit kellene leadnunk a bevételből mondjuk az új Lady Gaga-album egy letöltése után. Nagy tanácstalanságunkból a Universal Musicnál segítettek ki, ahol annyi tippet kaptunk, hogy központilag szabályozott árréseik vannak egész Európában, és minden zenebolttól ugyanannyi jutalékot vesznek le.

Nyílt titok, hogy az iTunesban eladott kilencvenkilenc centes zenékből az Apple huszonkilenc centet tart meg, a maradékból még lejönnnek ilyen-olyan jogdíjak, forgalmi adó és hasonlók: talán azzal nem lövünk nagyon mellé, ha feltételezzük, hogy ötven cent körüli áron, vagyis egy százasért be tudnánk szerezni a magyar kiadóktól a zenék darabját. Ezzel nagyjából egybevág az a reakció is, amit a kiadóknál a rockereink hatvan forintjára kaptunk: ennél ők többet kérnek, de azért nagyságrendi különbség nincs.

A jogdíjnak asztalánál

Zenét árulni nem olyan egyszerű, mint mondjuk krumplit, amit megveszek a termelőtől X forintért, aztán a zöldségesbódémban továbbadom Y-ért; itt vannak még a különböző jogdíjak is. Zene után háromféle jogdíjat kell fizetnem: kiadóit (ezt már kitárgyaltuk az előző menetben), előadóit és szerzőit. Az előadói jogdíj az EJI aktuális szabályozása szerint internetes letöltéseknél az ár tizenkét százaléka, a szerzői az Artisjus közleménye szerint teljes albumoknál szintén tizenkét százalék (de nem lehet kevesebb, mint percenként három forint), egyes számoknál tíz százalék (de legalább huszonnyolc forint).

Érdekes módon a netről letöltött zenékre magasabb jogdíj vonatkozik, mint a fizikai adathordozón eladottakra (az csak nyolc százalék) – hogy ez miért van, arra az Artisjustól annyi magyarázatot kaptunk, hogy óriási különbség van a két típusú felhasználás között, és az online letöltések piaca még nem kiforrott.

Ha szeretnénk a boltunkban szabad belehallgatást engedni a kínálatban levő zenékbe, azért újabb jogdíjakat kell fizetnünk, attól függően, hogy hány számnál adjuk meg ezt a lehetőséget. Ezer darabnál (egy menő zenebolt itthon is több százezer dalból álló választékkal dolgozik) talán már lesz némi látszatja, hogy boltunk tud ilyet, ezért havi ötvenezer forintot kell az Artisjusnak, és harminckétezret az EJI-nek fizetnünk.

Tessék a kasszához fáradni

Most már csak a fizetés kérdését kell megoldanunk (már ha elhatároztuk, hogy a másolásvédelemmel nem akarunk foglalkozni, és most az egyszerűség kedvéért nem akarunk). Az interneten általában bankkártyával szokás fizetni, ilyenkor számolni kell azzal az átlagosan háromszázalékos tranzakciós díjjal, amit a kártyát kibocsátó bank levesz minden egyes utalásból.

Igen ám, de Magyarországon még sokan húzódoznak attól, hogy a kártyaszámukat csak úgy megadják a neten, arról nem is beszélve, hogy még többeknek meg nincs is ilyesmire alkalmas kártyájuk. Ahhoz, hogy ne lehetetlenítsük el a boltunkat rögtön induláskor azzal, hogy a minimálisra szorítjuk a potenciális vásárlóink számát, valami alternatív fizetési megoldást is kell nyújtanunk.

Ez általában az emelt díjas sms szokott lenni, amivel a kártyához hasonlóan kényelmesen és azonnal lehet fizetni. A gond csak az, hogy az ilyen sms-ek árából a mobilszolgáltató, illetve az aggregátor cég, amin keresztül intézni szokás az ilyeneket (közvetlenül a mobilcéggel szerződni csak nagyon nagy forgalom mellett érdemes) ijesztően nagy, ötven százalék körüli jutalékot vesz le. Cserébe gyakorlatilag mindenki számára elérhető a dolog; valószínűleg nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy akinek ma Magyarországon eszébe jut zenét venni a neten, annak biztosan van mobiltelefonja is.

Nem vak, bátor!

Nagyjából összeszámoltuk, milyen kiadásokra kell számítanunk a zeneboltunkban, most jöjjön a kellemesebb rész, a bevételi oldal (ahol természetesen az eddigieknél is bizonytalanabb becslésekkel tudunk csak élni).

store2

A MAHASZ statisztikái szerint 2008-ban százegyezer egyedi dal és tizenegyezer album volt a teljes magyar online zenei piac összeladása. 2009-es adat sajnos még nincs, egyébként a digitális terjesztés 2005 óta van a statisztikában, és stabil növekedés után fura megtorpanást mutat: 2005-ben huszonkilencezer egyedi szám és ezer album, 2006-ban ötvenkilencezer szám és négyezer album, 2007-ben százhuszonkilencezer szám és ötezer album volt az eredmény. Ha már itt vagyunk, érdemes összehasonlítani ezeket a számokat a cédéeladásokkal: 2007-ben még 4,6 millió cédé és háromszázezer műsoros kazetta fogyott, 2008-ban már csak hárommillió cédé.

Ha feltételezzük, hogy 2010-re a digitális terjesztés megduplázza a 2008-as eredményeket, és a „nem vak az, csak bátor!” népi bölcsesség jegyében becélozzuk a boltunkkal a húszszázalékos részesedést ezen a piacon, azt kapjuk, hogy egy év alatt albumokkal és egyedi letöltésekkel összesen nyolcvanezer dal eladására számíthatunk. Vagyis havi 6666-ra, amit bevétel szintjén kerekítsünk le hatezerre, hiszen a teljes albumokat csak olcsóbban kellene adnunk, mintha egyesével az összes számot letöltené róla valaki.

Sok pénznél jobb a több

Minden adat a rendelkezésünkre áll (és itt újra hangsúlyozzuk, hogy mind csak becslés, tehát a végeredmény sem lehet pontos, de abban bízunk, hogy nagyságrendileg azért korrekt lesz), lehet üzleti tervet faragni. Némi matek után csodálatos módon arra jutunk, hogy a kis boltunk képes tartani az iTunes 99 centes, illetve 1,29 dolláros árait: a zenekartól közvetlenül beszerzett dalokat be tudjuk tenni a boltba kétszáz forintért, a kiadóktól valókat kétszázhatvanért. Nem lesz rajta rettenetes profitunk, de belefér. Természetesen ehhez le kell mondanunk az emelt díjas sms-es fizetésről, ami gyakorlatilag megduplázná az árainkat.

Hová megy a pénz?

A fiktív boltunkba betérő vásárló kétszáz forintja a következőképpen oszlik szét: hatvan forint a zenekaré (amiből ők ötvenet továbbadnak a stúdiónak, ahol felvették az albumot), huszonnyolc az Artisjusé, tizenkilenc az EJI-é, hat forint tranzakciós díjként ottmarad a bankban, negyvenet áfa címén befizetünk az államnak, és negyvenhét kerül a zsebünkbe, amiből harminchárom elmegy a bolt fenntartására, így marad tizennégy forint nyereségünk.

A drágább dal kétszázhatvan forintjából százat adunk le a zenekiadónak, huszonnyolcat az Artisjusnak, huszonötöt az EJI-nek, nyolcat a banknak, ötven az áfa, harminchárom a bolt üzemeltetése, nálunk marad tizenhat forint.

A versenyképes ár mellett nagyjából tizenöt forintos nyereséget tudunk tehát kiszorítani eladott dalonként, ami a hatezerre becsült havi eladásunk mellett kilencvenezer forint nyereséget hoz a hó végén. Hát, nem tűnik az évszázad bizniszének, ebből a kezdeti befektetésünket két, két és fél év alatt termeljük ki. És akkor még nem költöttünk egy fillért sem marketingre, nem fizettünk adót, könyvelőt, és önként mondtunk le a bankkártyával nem rendelkező vásárlókról.

Kicsi piac, nagy kockázat, magas jogdíjak, fejletlen online vásárlási kultúra (amivel szemben a bizalmatlanságot csak erősítik a rendszeres botrányok) – nagyjából ezért nem burjánzanak az online zeneboltok Magyarországon. És ezért adott a mai napig a lehetőség minden nagyobb, hosszú távra tervező cég előtt, hogy most, kevés konkurens mellett foglalja el a piacot, bízva abban, hogy az nálunk ugyanúgy fog fejlődni, ahogy a világon mindenütt, és az első pár év veszteségéért bőven kárpótol majd az elkerülhetetlennek látszó jövő, amikor mindenki átáll az online zenevásárlásra, és bezárnak a cédéboltok.