Árpád
-2 °C
9 °C

Nincs átalány keskenysávra

2004.11.25. 14:27
Bár a telefonszolgáltatók nagykereskedelmi árajánlataikban biztosítanak átalánydíjas betárcsázós hozzáférést azokon a területeken, ahol nincs lehetőségük szélessávú szolgáltatásra - erre az új elektronikus hírközlési törvény kötelezi őket -, az internetszolgáltatók ezt már nem adják tovább a felhasználóknak, a törvény ugyanis rájuk nem vonatkozik. Az eredmény: lehetőség ugyan lenne arra, hogy további telefonköltség nélkül internetezhessen dial-upon, akiknek más nem jut - és a törvényalkotóknak nyilván ez is volt a szándékuk -, de ez az internetszolgáltatóknak nem éri meg.
Egyik olvasónk XIII. kerületi lakásába fizetett volna elő adsl-re, ám kiderült, hogy a vonal - illetve a környék - technikailag nem alkalmas erre. (Ennek az az oka, hogy üvegszálakkal kábelezték be a kerületet, és a szolgáltató ezen nem ad adsl-t, bár léteznek rá technikai megoldások.) Az olvasó ezután tudomást szerzett a hírközlési törvény egy passzusáról, mely szerint azokon területen, ahol technikailag nem lehetséges a szélessáv, havi átalánydíjas modemes kapcsolatot kell nyújtaniuk a telefonszolgáltatóknak. (A témában a HWSW internetes lap jelentetett meg cikket - Index)

A szolgáltató ügyfélszolgálatán az ügyintéző hölgy olyan csomagot ajánlott az olvasónak, mely havi 2990 forintért korlátlan hozzáférést biztosít, erre azonban még rárakódik a telefonálás percdíja, ami a telefonszámlán jelenik meg. Az olvasó reklamálására, miszerint átalány-telefondíjas csomagnak is kellene léteznie, az ügyintéző csak azt tudta mondani: nekik akkor sincs ilyen.

Relatív alacsony

Részlet a törvényből
A 2004 január elsején életbe lépett elektronikus hírközlési törvény 112-es paragrafusa szerint:
"(1) Internetszolgáltatás helyhez kötött telefonhálózaton keresztüli elérésével kapcsolatos valamely piacon jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató (a jelen § alkalmazásában: kötelezett szolgáltató) köteles költségalapú díj ellenében internet híváskezdeményezés forgalmi szolgáltatás és átalánydíjas internet híváskezdeményezés forgalmi szolgáltatás nyújtására referenciaajánlatában ajánlatot tenni.
(2) Az (1) bekezdés szerinti átalánydíjas internet híváskezdeményezés forgalmi szolgáltatást a kötelezett szolgáltató csak ott és addig az időpontig köteles biztosítani, ahol és ameddig műszaki okból az adott előfizető számára a kötelezett szolgáltató szélessávú szolgáltatás nyújtására nem képes.
A január elsején életbe lépett elektronikus hírközlési törvény szerint a "jelentős piaci erővel rendelkező" távközlési szolgáltatóknak valóban kötelességük biztosítani nagykereskedelmi árajánlatukban költségalapú, átalánydíjas betárcsázós hozzáférést, azaz relatív alacsony havidíjért cserébe korlátlan vonalhasználatot kell adniuk azokon a területeken, ahol műszaki okokból nincs lehetőség szélessávú szolgáltatásra.

A törvény azonban az internetszolgáltatókat már nem kötelezi arra, hogy ezt az átalánydíjas hozzáférést továbbértékesítsék, azaz olyan betárcsázós csomagokat nyújtsanak, melyek havidíjára már nem rakódik további telefonköltség. Az internetszolgáltatóknál nem is találunk ilyen ajánlatokat, ennek oka - a HWSW említett cikkének számításai szerint is - egyszerűen az, hogy nem éri meg nekik. Ahhoz ugyanis, hogy ilyen csomagokat tudjanak nyújtani, telefonközpontonként ki kellene építeniük a kapcsolódási pontokat, és ez havonta tízmilliókba kerülne a cégeknek.

A legnagyobb hazai internetszolgáltató is a költségekre, és az adsl egyre nagyobb elterjedtségére hivatkozva nem kínál átalány-telefondíjas betárcsázós csomagot. "A szabályozónak a törvénnyel az volt a célja, hogy egyáltalán legyen lehetőség ilyen csomag nyújtására. A piacon dolgozó internetszolgáltatók jó része azonban már az adsl-re fókuszál, és az adsl-lefedettség néhány területet kivéve olyan nagy, hogy nem éri meg nekik ilyen terméket fejleszteni - mondta az Indexnek Császár Zoltán, az Axelero stratégiai vezetője. - Hiszen aki előfizetne rá, lehet, hogy három hónap múlva már adsl-t is kaphatna, ráadásul az is megeshet, hogy emiatt az internetszolgáltatóknak a szerződésekben évekre el kellene kötelezni magukat a telefonszolgáltatók irányába."

Nem aggályos

A Nemzeti Hírközlési Hatóság is a szélessáv további terjedésében látja a megoldást: "Természetesen ismerjük a helyzetet, de az internetszolgáltatók fölött a Nemzeti Hírközlési Hatóságnak nincs hatásköre, nem tudjuk őket kötelezni, hogy nyújtsanak átalánydíjas csomagot. Annyit tudtunk tenni, hogy a vezetékes szolgáltatók referencia összekapcsolási ajánlatainak elbírálásánál ezt is figyelembe vettük. De az igazi megoldást a szélessáv elterjedésében látjuk" - mondta az Indexnek Márton György, az NHH sajtófőnöke. Márton György hozzátette: fogyasztóvédelmi szempontból a hivatal nem tartja aggályosnak a helyzetet.

Pedig év végén, utolsóként a Matáv is megszünteti a havi 15, 40 és 100 órás kedvezményes díjcsomagjait. (A csomagok állami támogatása ugyan már a tavalyi év végével megszűnt, de a Matáv saját költségére június 30-ig értékesítette, és december 31-ig még fenntartja azokat.) Azt egyelőre nem tudni, milyen lehetőségeik lesznek ezután a továbbra is betárcsázni kényszerülő felhasználóknak.