Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

'Emberrabló voltam, hacker leszek'

2005.02.12. 12:11
A börtönben táblázatkezelésbe, szövegszerkesztésbe és egy programozó matematikus elítéltbe botlottunk, aki autólopásért ül, és közben java-programozói államvizsgájára készül. Az Index a Budapesti Fegyház és Börtön számítástechnika óráján járt.

Sörgyár, lakóház, konzervgyár, lakóház, kórház, lakóház, börtön, lakóház, temető. Kőbányán így sorakoznak egymás után az épületek. Reggel nyolckor a csikorgó fagyban haladunk a tizedik kerületi Maglódi úton a Budapesti Fegyház és Börtön felé.

Csak kísérővel!

B Objektum
Tekintse meg képeinket!
A B Objektum nevű objektumnál várnak ránk, ez az új épületek egyike, itt található a börtön általános iskolája és a számítógépes labor is. Az ellenőrzés után a bejárattól Farkas József őrnagy kalauzol bennünket, a mellünkre tűzött 'Csak kísérővel!' feliratból kikövetkeztetjük, hogy ő kísérő. Másodállásban az UTE ökölvívó edzője, amúgy a börtön programszervezői főosztályának főelőadója. "Én szerveztem meg, hogy bejöjjön a fogvatartottakhoz a Nagy Csonttörő János, meg azt, is, hogy itt legyen az Oki" - mondja, miközben a kihalt börtönudvaron az iskola épülete felé sétálunk.

Összekacsintósan köszöntjük az épületet őrző feketeruhás marcona felügyelőket, elsütjük a 'mi pár óra múlva szabadulunk is' kínos poént (természetesen senki sem nevet), majd bekanyarodunk az iskolai részlegre. A folyosón húsz-harminc elítélt várakozik, hogy elkezdődjön a tanítás, valódi középiskolás hangulat, csak itt kicsit idősebbek, és egyenruhát viselnek a diákok.

5900 forintos ösztöndíjért

Farkas őrnagy tyúkanyóként terel bennünket az irodájába, jobb ha nem a folyosón várunk, mondja, majd a börtön számítógépes tanfolyamait ismerteti. Megtudjuk, hogy az a kurzus, amelyre bemehetünk, az ECDL alapfokú számítógépkezelői tanfolyam, heti 4 alkalommal tartja egy külső cég tanára, 5-5 órában. Az az elítélt vehet részt rajta, akinek legalább nyolc osztály általános iskolai végzettsége van. Többen büntetésük letöltése alatt, a börtönben végezték el az iskolát, sőt akinek kedve van, érettségizhet is, ugyanis az intézményben gimnáziumi oktatás is folyik. Az órák nagyon népszerűek, az alapfokú számítógépkezelői tanfolyam mellett például akkreditált felsőfokú oklevelet biztosító multimédiás fejlesztő- és rendszergazdaképzést is tartanak, nagy sikerrel.

Megérkezik a számítástechnika-tanár, úgyhogy átverekedjük magunkat a hangoskodó raboktól hemzsegő folyosón a tanterembe. Közben Farkas őrnagy elmondja, hogy bár a fogvatartottak előszeretettel áldoznak a tudomány oltárán, a tanfolyamonkénti 5900 forintos ösztöndíj is nagy úr, serkenti a tanulmányok iránti vágyat. Az összeget a tanfolyam lebonyolítását vállaló cég az oktatásért kapott állami támogatásból állja.

Minden fegyházban ült már

A leghátsó sorban ülő elítélt, Milák Tibor nem osztja ezt az anyagias álláspontot, ő tizenkét éve van börtönben, az összes magyarországi fegyházat megjárta, de márciusban végre szabadul. "Ez a pénz úgysem elég semmire. Inkább egy lehetőség, amit a tanár úrnak, meg az őrnagy úrnak köszönhetek, és arra jó, hogy az ember legalább nem úgy megy ki, mint egy hülye". Tibor a börtönben szerzett szakmát, asztalos lett, és ha szabadul, ebből szeretne megélni. "Ő viszont tutira használni fogja a számítógépet" - mutat a mellette ülő fiatal elítéltre.

Kovács János egy éve ül testi sértésért, de még nem tudja, mikor szabadul, mostanában kapja meg a végleges ítéletet. A számítógépén éppen azzal foglalatoskodik, hogy a görög ábécé betűit a szimbólumok menüpontból kiválogatja, sorba rendezi, majd melléjük írja a jelek nevét. Ő az egyetlen, aki latinul tanul a börtönben. "Ha szerencsém van, akkor 2015-ben kimegyek" - mondja. "Ha nincs szerencsém, akkor 2045-ben" - teszi hozzá halkan, aztán nevetni kezd. A körülötte lévők nem veszik a poént, általában az ilyesmivel itt nem viccelnek.

Progmat autótolvaj

Szőke Ármin
Klikk a képre!
A teremben külön ül egy szemüveges fiú, buzgón gépel, éppen a második államvizsgájára készül. "Programozó matematikusként diplomáztam a Debreceni Egyetemen, aztán elvégeztem a java-programozói kiegészítő képzést is. Államvizsgázni már nem volt időm, mert közben már köröztek. Tudod, voltak mindenféle autós ügyeim, két évet kaptam" - meséli. A 27 éves férfi harminc nap eltávozást kérvényezett a börtönben, hogy letehesse vizsgáit. Még nem biztos, hogy engedélyezik.

Szőke Ármin számítástechnika-tanár elkezdi osztani az adatbáziskezelés-feladatlapokat, és válaszol a hallgatók kérdéseire. "Ugyanazt a képletet ütöttem be, mint ő, és nekem 117 jött ki, neki meg mínusz 15" - üvölti a középső sorból egy tanuló, a tanár nyugodt hangon elmagyarázza, miben hibázott, majd hozzánk fordul. "Nem követhetjük, hogy a szabadulás után ki hogyan használja az itt tanultakat, de arra vonatkozóan van statisztikánk, hogy 80-90 százalékban nem kerül vissza, aki járt a kurzusainkra" - fogalmaz.

Ide többet nem jövök

"Én viszont hacker leszek" - szól közbe vigyorogva Ignácz Józsi, aki 1998 óta van börtönben, 2009-ben szabadul. Boltot üzemeltetett, de aztán kisiklott, mint mondja, azóta kábítószer-birtoklásért, sikkasztásért, zsarolásért és emberrablásért ül. "Hetedik éve nyomom, és egy percet sem tudnak visszaadni az életemből. Ha egyszer kiszabadultam, én ide még egyszer nem jövök. Újra megnyitom a non-stopomat, de ha el kell mennem egy raktárba pakolni, azzal is megelégszem."

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!